„...mert lehetsz te a szépség, én meg a szörnyeteg."
Chad Dickens egy művészeti iskolába járó, tizenhat éves fiú, aki amikor éppen nem fest, akkor Iannel és Tommal, a két legjobb barátjával tölti a szabadidejét. Tehetségét az is mutatja, hogy harmad...
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Még mindig a tegnapi nap eseményei járnak a fejemben. Meséltem neki róla. A mostani szerelmemnek, a voltról. Be kell vallanom, kissé furán érintett visszaemlékezni rá, azokra a nyári napokra, amiket együtt töltöttünk. Jól esett, kellemesen, de elmúlt. Ahogyan azt neki is elmondtam. Hazajöttemmel találkoztam vele, és még azt is elfelejtettem, hogy felkeressem például Facebookon, pedig anno megígértem Diegonak, hogy meg fogom tenni. De ez van, Tod csákányai erősen fúródtak aznap a mellkasomba.
Tudom, hogy szeretem őt, eddig is tudtam, de a tegnapi nap után csak még jobban tudom. Diego soha nem ébresztett fel bennem olyan kínos érzelmeket, mint ő. Tőle sose remegett meg a hangom, nem éreztem összeütközni a térdeimet, miközben elhaladt mellettem... Nem bizseregtem a leheletétől. Diego csak jókor volt jó helyen, elvitt minket a hangulat, és egy tipikus nyári szerelem lett belőle. Gyors lefolyású.
Sóhajtok egyet, felesleges már ezen rágnom magam. Nem is értem, miért teszem. Azt sem tudom, hogy jó ötlet volt-e mesélnem róla, nem tudom, hogy hogyan eshetett ez neki... Látszólag nem tűnt a legboldogabbnak, de örülök, hogy nem akadt ki.
– Hé, Eric! – kiáltok fel, hátha meghalja és bejön. Éhes vagyok és lusta, jó lenne, ha készítene nekem egy szendvicset. Semmi válasz. – Eric! – ismételten semmi reakció.
Na jó, most lemegyek, de ha ott fogja nézni a nappaliban a tévét, esküszöm, hogy lecsapom!
El is indulok felkeresni a híres bátyámat, ám legnagyobb megdöbbenésemre sehol sincs, ahogyan Avery sem. Anyáékat megszoktam már, hogy csak úgy felszívódnak, de hogy ők is...
„Merre vagy?" – írok Ericnek egy SMS-t. Semmi kedvem visszahozni az ufóktől, ha véletlenül ők rabolták volna el.
"Ugriparkba hoztam a hercegnőt, mondtam is, mielőtt elmentünk... "
Akkor mondtad – lépek ki az SMS applikációjából. Kissé sértettséget érzek. Ha mondta volna, és én tényleg hallottam volna, akkor biztos, hogy nem itthon maradok, hanem elmentem volna én is velük. Imádok ott lenni.
De mindegy is, ha már így alakult, akkor csinálnom kellene valamit. Leülök a kanapéra, és elkényelmesedem. Könnyebb így gondolkodni. Át kellene hívnom Iant és Tomot. De mintha úgy emlékeznék, hogy mindkettőjük valami randit magyarázott volna. Ahj. Megint a nők miatt lennék lepasszolva, ezért meg sem próbálom.
Hirtelen egy egész jó gondolat szökik a fejembe, úgy vagyok vele, miért is ne. Elvégre mindig csak én vagyok nála. Ráadásul szeretném, ha látná, hol lakom, szeretném, ha érezné, hogy beengedem az életembe. Elmosolyodom, és már írok is Todnak egy SMS-t.
"Itthon vagyok egyedül, ha ráérsz gyere át, unatkozom... ;) "
Elharapom az ajkam, ahogy rányomok a küldés gombra. Olyan, mintha amiatt hívnám meg. Mondjuk a szöveg végén lévő kacsintó emoji is. Már csak az hiányzik, hogy egy kis rózsaszín topban és rövidnadrágban várjak itt rá.
