„...mert lehetsz te a szépség, én meg a szörnyeteg."
Chad Dickens egy művészeti iskolába járó, tizenhat éves fiú, aki amikor éppen nem fest, akkor Iannel és Tommal, a két legjobb barátjával tölti a szabadidejét. Tehetségét az is mutatja, hogy harmad...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Még mindig nem hiszem el, hogy mit csinálok. A tegnapi események annyira az agyamra mentek, hogy ahelyett, hogy hazamentem volna iskola után Eliot szobájában vagyok. Már megint. Ian idehívott beszélgetni, mondván, hogy hiányzik neki Eliot. Hányingerem van a szerelmes pillantásától, éppen ezért nevetek fel, amikor a másik megdobja őt egy temperás tubussal. Teljesen egyetértek vele, ne nyálaskodjon folyton, főleg ne előttem. Blee.
Sóhajtva ülök le az ágyra, onnan nézek ki az ablakon, amíg befejezik a veszekedést. Őszintén, nem szoktam ennyire búval baszott lenni, mi több, ilyenkorra már réges-régen tovább szoktam lépni a következő kapcsolatra. Csak most egy kicsit béna vagyok... Úgy tűnik, Tod kissé megváltoztatott.
Elharapom az ajkam a gondolatra. Talán vissza kellene változnom azzá a fiúvá, aki akkor voltam, mielőtt találkoztam volna vele. Viszont annak örülök, hogy ennyire támogató barátaim vannak. Ian és Tom a szakításom óta a lehető legtöbb időt töltik velem, ha éppen halaszthatatlan dolguk lenne, akkor ledobnak Eliothoz. Aki bár még mindig kötekedik velem a legtöbb pillanatban, mégis elviselhetőbb, mintha egyedül lennék.
„Eszünk valamit? 🥺💖" – Lili üzenetét elolvasva megforgatom a szemem.
Egyik nap megbeszéltem vele, hogy majd talán ehetünk valamit suli után, randi gyanánt, amit aztán a későbbiekben el is halasztottam. A baj csupán annyi, hogy azóta is bombáz az üzeneteivel. Felsóhajtok. Talán nem halok bele.
„Hol vagy? Eléd megyek és mehetünk."
„Pláza 🤌"
„Oké, indulok, várj meg ott valahol, írok, ha odaértem"
„😘"
Megforgatom a szemem az utolsó üzenetére, amit csak szívecskével reagálok le, majd zsebembe csúsztatva a mobilom elindulok. Ianék észre se vették, hogy elmentem, nagyon beleélték magukat a veszekedésbe.
Nem telik sok időbe, míg a kedvenc helyemre érek, nem is kell sokat keresgélnem a szőke hajzuhatagot, ha nem vásárol, akkor a kávézóba ül. Szerencsémre nem kellettem feljárnom a ruhaboltokat.
– Chad! – áll fel, amint az asztalhoz érek, mosolyogva viszonzom az örömét, amikor a két karomra szorítva nyom egy apró puszit az ajkaimra. Már megint ribancoskodik... Ahj. – Alig vártam, hogy ideérj.
– Én is – törlöm le a szám, majd az asztalon lévő vastag italszolgálatot kezdem lapozni. – Te mit iszol?
– Feketecseresznyés limonádét.
– Nekem is valami hasonlót kellene – lapozom fel a kínálatot. Több íz van, talán az epret vagy egy egyszerű jeges teát kellene innom.
Végül a jeges teánál döntöttem, amit meg is örökítettünk Lilivel. Pontosabban ő. Feltette a napjába az italainkat, megjelölve rajta, egy nagy szívvel ellátva. Érdekesen vonom fel a szemöldököm, amikor percekkel később a telefonja csörögni kezd ő pedig veszekedni valami férfival a másik oldalon. Ha jól értem féltékeny. Ahj.
