Beléd szeretve /Pető Brúnó ff/♡♡♡ BEFEJEZETT ✅️

Negyedik fejezet

-Basszus Brúnó! Ne ugrálj már! -üvöltöttem fel az ágyamban, amikor is a fiúk betörtek hozzánk, és páran úgy gondolták, hogy szépen rám vetik magukat. Ezek alatt az én drágalátos bátyókámat értem, Milót, és Brúnót.

-Jól van,  na. Már meg lepni se lehet- sértődött be, mire röhögve, visszahúztam. Belefúrtam a vállába a fejemet, és hagytam , hogy a testem beszívja az illatát. Khm...

-Romi pillanat, de én éhes vagyok-jelentette ki  Manu.- Asszony , csinálj reggelit!

-Tudod ki az asszony! -dobtam meg egy párnával. 

-Te, nem?-nevetett, majd szétterült az ágyamon. Na, azért ennyien nem férünk bele. Szegény kis ágyam:(

-Nem-ráztam meg a fejem. 

-MARICS!!!!!!!!!! Kaja kell!!-kiáltott Manu a szobám másik felében álló Petinek, aki amúgy az asztalomat nézegette, miközben egy tollal játszott.

-Csinálj magadnak-vont vállat Peti, mire egyre hangosabban kezdtünk el vihogni.

-Hajjjj. Ha ennyire lusták vagytok, csinálok rántottát-adtam meg magam, és kikászálódtam az ágyamból. Laci ezt kihasználta, és lestoppolta a helyemet. Oké, nyilvánosan ez is a fiúké lett... Lementem a konyhába, és neki álltam megcsinálni a reggelit. Csakhogy ezeket a luxus konyhákat arra tervezik, hogy magasan legyenek a szekrények, és persze, hogy az én 168 centimmel el sem érem. Emberek, ez diszkrimináció! Feltérdeltem a konyhapultra, és úgy próbáltam elérni, de még így is kicsi voltam hozzá. Miért kellett megállnom a növésben???

-Segítsek? -ajánlotta fel mögülem egy hang, mire megfordultam. egy hajszálnyi kellett, hogy ne essek le a konyhapultról.

-Jój jönne-néztem boci szemekkel Brúnóra, aki elmosolyodott, és levette a serpenyőt.

-Kösz-hálálkodtam, miközben kikerestem a hűtőből a tojást.

-Nincs mit, Törpilla-kacsintott, majd visszament a szobámba. Vagyis hát gondolom, hogy oda.

-Hm..Ez mi lesz? -jött le Lilla, és álmosan megdörzsölte a szemét.

-Rántotta.Kérsz? - kérdeztem, mire hevesen bólogatni kezdett. 

-Segítek-javasolta, majd neki álltunk .

                                                            ....

 -Halljátok, csajok, ezek istenik! -lelkendezett Peti, és azzal az irammal, be is lapátolta a reggelit.

-Kösz -mosolyogtam, majd neki álltam mosogatni.

-Ne már, srácok. Annyi a minimum, hogy ti mosogattok-mondta Lilla.

-Nem tudom, hogy hogy kell-röhögött Manu, mire Dani beleboxolt a vállába. Látszik, hogy fiúk, annyit hagyjunk meg.

-Tudsz te, ha akarsz-vigyorgott Laci.

-Ha ennyire nehezetekre esik...-fogtam ismét a kezembe a szivacsot.

-Majd megcsináljuk-vette ki a kezemből Milán, mert végzett a kajával.

-Biztos?

-Aha-bólintott. 

     Felmentem a szobámba, és elkezdtem rendbe rakni a kupit, amit a fiúk bent műveltek. Azért mindennek van határa. Az ágyam még rendbe volt, de az asztalomat teljesen összebarmolták. Egyáltalán mit kerestek ott? Bevetettem a kis fészkemet -az ágyam- , majd neki álltam a lehetetlennek: Az asztalom. Általában rend van ott, de rosszabb napjaimon, mindent odahányok, és semmi kedvem nincs elpakolni. Reggel egészen szép volt, csakhogy egyesek, feltúrták a fiókomat. Amiben amúgy nincs semmi érdekes, főképp nem olyan dolog, csak tollak, ceruzák, meg egy két rajz. Nem nagy dunszt.