Szélhámos Rivers (BL)

10. Rész: Játékos Rivers

Az összes lehetséges rossz végkimenetel lejátszódott a fejemben. Mi van, ha Nevin valamiért hazajött, és összetalálkozott Babilonnal? És már tud a házról? Mi van, ha valami anomália miatt nem tudja vállalni a munkát?

Hirtelen leizzadt a tenyerem, amelyben a szatyrot tartottam, egy halk szusszanás után gyorsan összeszedtem magam lélekben, megközelítettem a kopasz fickót. Ahogy meghallhatta a közeledő lépteimet, hirtelen fordult egyet a tengelye körül, a szokásos, szórakozott vigyorgásával nézett rám. Úgy tűnt, hogy nem stresszes, nem rosszkedvű, ami minden bizonnyal jó jel volt.

– Babilon, tesó – nyújtottam neki a szabad kezem magabiztosan, eközben ő éppen elköszönt attól, akivel telefonált. – Mi járatban?

– Végre itt vagy, kölyök. Már pont dobni akartam még egy üzenetet – csúsztatta be kabátjának a zsebébe a telefonját, majd arca fokozatosan elkomolyodott. – Ne ácsorogjunk az utcán – biccentett az épület felé, én pedig nem ellenkezhettem neki, még csak hezitálni sem hezitálhattam egy másodpercre sem.

Akárhányszor üzleteltünk eddig – mindösszesen három és fél alkalommal – mindig megfenyegetett. Úgy tette, mintha csak viccelne, mintha nem akarna tényleg kicsinálni, jót nevettünk rajta, közben egyre erősebben veregette a vállam, vagy megkérdőjelezhető módon épp a fejem tetejét, de egyre biztosabb voltam benne, ha hátba szúrnám őt, aznap látnám utoljára a Napot. Vele még egy Rivers sem mert ujjat húzni. Én mentem elöl a különösen hosszúnak érződő lépcsősorokon, közben mindenfélén agyaltam. Előre kigondoltam, hogy mit fogok mondani neki, pedig igazából elképzelésem sem volt, hogy mi lehetett az oka a személyes találkozónak. Amikor az ajtónk elé érkeztünk, én a kulccsal babráltam, Babilon jókedvűen fütyörészett mögöttem. Ez a helyzet egyre abszurdabbá vált.

Egy alig hallható sóhajjal nyitottam be Nevin albérletének ajtaját, majd beengedtem az alvilági figurát magam előtt. Komótos léptekkel haladt a nappaliig, alaposan szemügyre vett mindent. Inkább bele sem mertem gondolni, hogy mi járhatott a fejében. Talán… Nem volt teljesen normális. Drága lakótársam szerint mondjuk én sem voltam az.

– Merre jártál, hogy még csak az SMS-eimre sem válaszoltál, Flynn? – huppant le a kanapémra, mintha csak otthon lenne. Én még a bárszékek mellett bámészkodtam, ahogy igyekeztem úgy lerakni a műanyagszatyrot a pultra, hogy annak tartalma ne boruljon ki a padlóra.

– Uh, hát, munkában voltam, és… – kezdtem el magyarázkodni, de Babilon komikusan magasra emelt szemöldöke belém rekesztette a szót. Két másodpercnyi hatásszünet után szinte már hisztérikus nevetés tört ki belőle, még a térdét is csapkodta. Egy hosszút pislogva masszíroztam orrnyergemet, amíg vártam, hogy befejezze.

– Jaj, ez jó! Flynn Rivers munkában – törölte meg mutatóujjával az egyik szemét, még a könnye is kicsordult, olyan jót szórakozott rajtam. Már én is majdnem elnevettem magam kínomban. Egy nagy sóhajjal lépdeltem el a kanapéig, ledobtam magam üzlettársam mellé.

– Oké, térjünk rá a lényegre. Sejtem, hogy nem azért mozdultál ki a birodalmadból, hogy csevegjünk – pillantottam rá, de valahogy nem tudtam felvenni vele a szemkontaktust, a tekintetem a kopasz fejre és az azon tökéletesen megcsillanó napfényre tévedt, az akaratom ellenére.

– Attól tartottam, hogy meglépsz, kölyök. Én megtartom a szavam, bölcsen dönts, és tartsd meg te is – mormolta sejtelmesen, miközben a kabátja belső zsebéhez nyúlt. Egy kisebb méretű dossziét vett ki belőle, lassan helyezte le a dohányzóasztalra.

Tudtam jól, hogy az elkészült dokumentumok vannak benne. Csupán két napja adtam meg neki az információkat, hogy kinek a személyazonosságát szeretném felvenni, de Babilon és a kiterjedt hálózata erről volt ismert ezekben a körökben. Ha nagy munkáról volt szó, különösen gyorsan dolgoztak. Hevesen dobogó szívvel bólintottam párat.