Szélhámos Rivers (BL)

21. Rész: Kéjsóvár Rivers

A rohadt életbe.

A hálószoba plafonját bámulva simítottam tenyerem a nyakamra, éppen oda, arra a még mindig bizsergő pontra. Kíméletlen pofonként ért a felismerés, hogy nem tudtam kiverni a fejemből azt az érzést. Azoknak a puha ajkaknak az érintését. Aztán az a csók a műkiállítóteremben. Akaratlanul is benedvesítettem ajkaimat, ahogy újra lejátszódott az agyamban az a pár igazán szürreális pillanat. Egy ilyen mozgalmas nap végén miért csak ezen járt az eszem? Mintha nem éppen egy olyan estét lettem volna túl, amire tizenéves korom óta vártam.

Hiába ignoráltam, hiába tagadtam, hiába gondoltam, hogy ez lehetetlen.

Egy nagy szusszanással temettem inkább az arcom a tenyereim közé, miközben próbáltam figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy mit ébresztettek fel bennem a házassággal járó tevékenységek. Ha egy éve ilyenkor azt mondta volna nekem valaki, hogy ekkor gyűrű lesz az ujjamon, és a csendes, stréber Nevin Keller csókjaitól fog égni a testem, egész biztosan az illető képébe röhögtem volna. De miért emésztett fel a bűntudat? Talán nehezen jutottam dűlőre azzal, hogy ez is én voltam, aki baromira ki akart elégülni, ezúttal nem ok nélkül. És belül talán rettegtem ettől.

Hát, ez van.

Éppen a lehető legagresszívabban dörzsöltem a szemeimet, hátha nem látom tovább magam előtt azt a hófehér, reszkető felsőtestet, amelyhez tökéletesen hozzásimult az aukción történt hidegzuhany után vizessé vált ing, amikor gondolataim alanya megköszörülte a torkát. Nem is vettem észre, hogy mikor jött ki a fürdőszobából.

– Remélem, nem írnak rólunk cikkeket ezek után – nevetett halkan, keserűen Nevin. Egy nagy lendületet véve ültem fel a puha takarón, hitvesem éppen a nedves ruháit terítette ki a radiátorra. Már a szokásos lenge pólóját és egy melegítőalsót viselt, frissen mosott haja laza kontyba volt kötve, de éppen ekkor ki is bontotta. Onnan is láttam, hogy vékony karjait libabőr borította.

– Nem valószínű. Oscar Franklin úgysem engedné, rossz színben tűntetnénk fel a Morisokat – vakartam a tarkóm egy szánakozó mosollyal.

– Igaz. Bár így is nagyon dühös volt – mondta, miközben újra a fürdőszoba felé vette az irányt, ezúttal Bonnie itatóját töltötte meg friss vízzel. A bajuszos férfi idegesen mutogatva szitkozódott, amikor visszaérkeztünk a villába. De én annyira el voltam foglalva a kárörvendő mosolyommal, hogy oda sem figyeltem az indulatos szavakra.

– Nem érdekel kicsit sem. A lényeg, hogy anyám és a húgaim Levi Rivers társaságában távoztak innen. Semmi más nem számít – szusszantam egy nagyot, és a kifújt levegővel az egész nap érzett stressz is távozott. Helyette viszont volt valami egészen másfajta izgalom.

– Tudod... – hagyta félbe a mondandóját, amíg megengedte a csapot – amikor ketten voltunk a kocsiban anyáddal, elsírta magát egy kicsit. Mert majdnem tíz év után ma először az anyukádnak szólítottad – mosolyodott el halványan, ahogy időközben befejezte a nyuszigazdi teendőit, és rögtön a takarót magára húzva heveredett le mellém. Összeszoruló szívvel pislogtam magam elé.

– Oh. Valóban – bólintottam egyet, majd erőt vettem magamon, feltápászkodtam a matracról. Már én is meg akartam szabadulni az utcai ruházatomtól, jelenleg úgy éreztem, megfulladok bennük. – Örülök, hogy ezek szerint szólt hozzád – fürkésztem piros arcát, hunyorgó szemeit, ahogy telefonját nyomkodva húzta fel a takarót egészen a kulcscsontjáig.

– Hát, beszéltünk pár szót, igen. Megnézte, hogy nincs-e lázam. Akkor még teljesen hideg volt minden részem, de most már lehet, hogy van – nyúzta arcát egyik kezével, laposakat pislogva.