Szélhámos Rivers (BL)

3. Rész: Álruhás Rivers

Nevin nem szólt egy szót sem, az ajkait vékony csíkká préselve tette zsebre a kezeit, egy lépést közelebb lépve a kijárat felé. Gondoltam, zavarjuk le minél gyorsabban ezt a megbeszélést, és tűnjünk el innen.

– Köszönöm, tesó, akkor amint tudok valami konkrétumot, jövök – fogtam vele kezet ismét, ekkor már olyan nyájasan mosolygott, mint amikor sikeresen megköt egy jövedelmező üzletet.

– Viszlát, Flynn. Gyere hamar – köszönt el tőlem, én pedig egy biccentés után a fejemet leszegve lépdeltem a kísérőm mellé.

Teljes csendben nyitottam ki az üvegajtót, kezemet a továbbra is erősen feszengő Nevin hátára téve tessékeltem ki őt először, majd komoly arccal követtem őt. A reggeli csúcs hangos zaja valósággal idegesített ebben a pillanatban, egy csendes helyre volt szükségem, ahol tudtam gondolkodni, hogy hogyan tovább. Abban egészen biztos voltam, hogy soha nem mondom el az engem önzetlenül befogadó fiúnak, hogy konkrétan eladtam a szülei feje felől a tetőt. Az általában magabiztos énem ezúttal közel sem volt annyira meggyőződve arról, hogy nem tettem semmi rosszat, és a végén mi jövünk ki jól a kétséges üzletből.

Nulla hibázási lehetőségem volt. És ezt utáltam.

Kezdett gyanúsan hosszúra nyúlni a perc, amíg szótlanul tébláboltunk a virágüzlet előtt, Nevin a hideg miatt szipogott párat, valószínűleg azt várta, hogy végre mondjak valamit. Ideje volt indulnunk, mielőtt rákérdezett volna, hogy mi bajom lett hirtelen.

– Vegyünk valami reggelit – jelentettem ki komoly ábrázattal, hirtelen sarkon fordulva el is indultam az ellenkező irányba, mint azt az eredeti tervünk szerint tettük volna. Barátom csak egy kis fáziskéséssel iramodott utánam, de gyorsan behozta a lemaradást hosszú lábainak köszönhetően.

– Várj már! Nem is mondod el, hogy mi volt odabent? – zárkózott fel mellém, a karomra fogva próbált lassabb tempóra ösztönözni.

– Nem volt semmi extra. A pénzügyeket az örökség megszerzése után rendezzük – árultam el ennyit halk hangon, majd a fölénk magasodó épületeket, a kék eget és a bárányfelhőket figyeltem. Nagyon meg kellett válogatnom a szavaimat, hogy véletlenül se bukjak le.

– És ha nem sikerül? – szusszant egy nagyot.

– Akkor tartozni fogok – vontam vállat nemtörődöm módon.

Csak nem Babilonnak, ahogy hiszed. Hanem neked. De akkor te már nem is fogsz szóba állni velem.

Ezeket a mondatokat csak magamban tettem hozzá, aztán az út hátralévő részére igyekeztem nem túlgondolni. Csendre és nyugalomra volt szükségem, pontosan tudtam, hogy hová kellett mennünk ehhez. A virágbolttól pár utcányira nyílt nemrég egy könyves kávézó. Azzal a koncepcióval, hogy egy helyen lehetett olvasni, könyvet vásárolni, kávézni, sütizni. Ezelőtt csak kétszer ültünk be ide Nevinnel, de az is már egy-két hónapja volt, így jó ötletlenk tűnt együtt reggelizni.

Amint megérkeztünk, át is járt a helyiség kellemes hangulata. Rajtunk kívül egyetlen vendég tartózkodott odabent, ami pont ideális volt számunkra. Ha sok mindenben nem is értettünk egyet, egyformán gyűlöltük a zsúfolt, zajos helyeket. Röviden megvitattuk, hogy ezúttal csak egy-egy croissant fog beleférni a keretbe, majd helyet foglaltunk az egyik félreeső babzsákfoteles asztalnál, közvetlenül a könyvesszekrények mellett.

–  Csend és nyugalom – motyogtam az orrom alatt, miközben kibújtam a dzsekimből már a babzsákfotelben ülve. A fejemet hátradöntve, a szemeimet is becsukva lazultam el teljesen. Eközben éreztem magamon Nevin tekintetét.

Nem is mondott semmit, de a távolodó léptek alapján a pulthoz sétált leadni a rendelésünket. Amint elkezdtem átmelegedni az idebenti kellemes hőmérsékletnek hála, megfelelő körülmények között tudtam agyalni.