Szélhámos Rivers (BL)

19. Rész: Nem Csak Rivers

Apám vállához bújva, hátát simogatva gondolkodtam, hogyan kéne meggyőzni Judy Riverst, hogy kibéküljön vele. Még mindig meglehetősen furcsa érzés volt, hogy bármilyen terv is jutott az eszembe, a pénz nem volt akadály. Fejben már elküldtem őket egy luxusnyaralásra kettesben, a régi szép idők emlékére, amikor a Bűvész úr hangja kizökkentett a gondolatmenetemből.

– Istenem, úgy hiányoztál nekem, Flynn – ölelt át olyan szorosan, mint talán soha, mintha attól félt volna, hogy ez az egész csak egy szép álom, és amint felébred, én is eltűnök a karjai közül. Pont úgy puszilt a hajamba, mint amikor kicsi voltam. Erős szívfájdalommal érkezett a bűntudat, amiért enyhíthettem volna a hiányomon, de nem tettem.

– Sajnálom, hogy nem látogattalak meg egyszer sem, nem is tudom…

– Nem kell magyarázkodnod. A helyedben talán én is ezt tettem volna. A lényeg, hogy most már itt vagy, ahol lenned kell, az apád oldalán – vezette egyik tenyerét arcomra, úgy simogatott tovább. Tisztán emlékeztem, kiskoromban selymes érintése volt nagy kezeinek, ekkor azonban érdesen súrolta bőrömet, meglehet, egy börtönben szerzett sérülés utáni heg lehetett az.

– Apa… Ugye nem vagy szökésben? – kérdeztem rá egy nagyot nyelve, ahogy eszembe jutott az eshetőség.

– Nem, jó magaviseletért hamarabb kiengedtek. Pedig egyébként volt pár zűrös ügyem a börtönévek alatt, de mindet el tudtam tussolni – nevetett halkan, számomra pedig már ennyiből is nyilvánvalóvá vált, hogy a rácsok mögött is tekintélyt szerezhetett magának.

– Elnézést, hogy csak így beleszólok, de megkérdezhetem, hogy miért csuktak le pontosan? – intézte szavait Abraham apámnak, amire hosszú percek után elengedtük egymást.

– Nos, volt egy szövetségesem a kaszinós terepen, gyakran segítette a munkám a csalók kifigyelésében, és elkövettem egy hatalmas, amatőr hibát. Beszámoltam neki a cégem működéséről, a befolyó pénzösszegekről, hisz a barátomnak hittem, amíg egy szép napon, lassan tizenegy évvel ezelőtt fel nem nyomott a rendőrségen. Sikkasztás, adócsalás, átverés. Minden, amit felépítettem, egyik napról a másikra elveszett. Azóta tudom, hogy csak a saját véremben bízhatok meg – karolt át megint, szórakozottan mosolygott, ahogy összekoccant a fejünk, legszívesebben én is vele nevettem volna, de túl élénken élt a fejemben az a nap. Amikor elvitték tőlem az apukámat. És földönfutóvá váltunk. Én, anyám és a két kicsi hercegnőm.

Abraham érdeklődve kérdezgetett a rendőrségi intézkedésről, a kaszinóról is, amíg én a gondolataimba mélyedtem. Hirtelen villant be a kép az esküvőről és a Bűvész úr hatásos belépőjéről. Csak van még valaki, akiben megbízik…

– Ki volt az a fickó, akivel érkeztél? – vágtam Apa szavába, ahogy éppen a kicsi Flynn Riversről akart mesélni zöldszemű barátomnak, kíváncsian méregettem arcát.

– Oh, igen. Ő Galamb, másnéven Jim. A börtönben szegődött mellém, mondhatni, a szárnyaim alá vettem, éppen egyszerre szabadultunk.

– Galamb? – vontam össze a szemöldökömet.

– Ő volt a „postagalamb” odabent. Állítólag azért került be, mert egy körözött bűnöző hírvivőjeként működött a börtön előtt, amíg el nem kapták. Kényes információkat szivárogtatott ki kormányközeli cégektől – vont vállat, és mivel nem érkezett felőlünk válasz, csak bámultunk rá, legyintett egyet. – Ne aggódjatok, a légynek sem tudna ártani.

– De azért vigyázz vele, jó? Sosem lehet tudni, épp most mondtad az előbb…

– Tudom, fiam. Ne aggódj értem, tudom, mit csinálok – paskolta meg a tarkóm, majd elővette az aranyló zsebóráját. – Későre jár. Ideje indulnom.