Szélhámos Rivers (BL)

5. Rész: Szövetkező Rivers

Nevin összeszűkített szemekkel, egy kárörvendő mosollyal méregetett engem, ahogy előbújt az arca elé tartott jegyzetfüzetem mögül. Hangzavarnak érződő némaság. Törökülésben ültem, tenyereimet letámasztottam a térdeimen, feszült testtartással, kimérten vártam, hogy feltegye a kérdését. Direkt húzta az időt.

– Erre úgysem fogod tudni a választ – röhögött halkan, kezét a szája elé emelve.

– Bökd már ki, Keller – szűkítettem össze én is a szemeimet. Tartott még két másodpercnyi hatásszünetet, majd végre megszólalt.

– Mi volt a rendszáma az ikonikus Moris autónak, amivel Elsie kisasszony megérkezett a déli birtokra 1944. május 19-én?

Egy apró sóhajjal hajtottam le a fejem. Már biztosan zavarta, hogy eddig minden próbát kiálltam, azért gonoszkodott velem.

– Ha a fotografikus memóriám nem csal, K betűvel kezdődött. A számokkal meg elmehetsz a fenébe, Nevin – néztem fel rá komoly arckifejezéssel, beletörődve, hogy ezúttal kifogott rajtam.

– Há! Végre! – csapta le a füzetet a szőnyegre fülig érő vigyorgással, a hanghatásra pedig odaszökkent hozzánk Bonnie is. – Akkor mára végeztünk, igaz? – nyújtotta ki hosszú karjait egy nyöszörgéssel, majd felvette a nyusziját, és az arcomba tolta.

Szavak nélkül vettem át a szőrgombócot, hosszú füleit simogattam, miközben egy pillanatra elbambultam.

– Azért, azt még elmondhatnád, hogy mi volt a rendszám – ráztam meg a fejem egy kicsit, ahogy visszatértem a valóságba.

– K66-918 – válaszolt úgy, hogy közben bele is ásított.

Abraham üzenete után még a kedves lakótársam is bezsongott, így szívesen visszakérdezte tőlem az eddigi jegyzeteimet. Éppen úgy, mint annak idején, amikor az egyetemen loptam mellette a napot. Nevint valószínűleg nem a hatalmas vagyon, az anyagi biztonság motiválta, sokkal inkább egy játéknak fogta fel a dolgot. Ahol az nyerhetett, aki kiderítette a Moris család titkát.

Megbeszéltünk a biztonsági őrrel egy találkozót másnapra, hogy az esti bevetés előtt tudjunk egy kicsit ismerkedni, megbeszélni, hogy ki hányadán áll az üggyel kapcsolatban. Csak remélni tudtam, hogy egyenes lesz, ha nagy összegű részesedést vár a segítségért cserébe. Talán egy párhuzamos univerzumban még haverok is lehettünk volna, úgy tűnt, neki is volt érzéke az… Üzleteléshez.

– Holnap eljössz velem a Moris múzeumba? Két szem többet lát – pislogtam lakótársamra álmosan, miközben éppen azon ügyeskedtem, hogy Bonnie nehogy megrágja a jegyzetfüzetem sarkát.

– Ha csak nem vagyunk mindketten félszeműek, akkor szerintem négyet akartál mondani – próbálta visszafogni jóízű nevetését, miközben feltápászkodott a hangulatosan félhomályos nappali padlójáról. Lenge, fehér pólója felhúzódott egy kicsit, ahogy ezúttal úgy nyújtózkodott, hogy hátát is meg tudja mozgatni. – Mi van veled mostanában? Egyfolytában félrebeszélsz – méregetett továbbra is jót szórakozva rajtam, a kezét nyújtotta. Nem tudtam eldönteni, hogy engem akart felhúzni a földről, vagy a nyuszit kérte, de én gondolkodás nélkül elfogadtam a segítségét.

Egy szemforgatással reagált. Ahogy talpra álltam, egy másodperc erejéig a sötét szemeibe bámultam, majd röviden átöleltem.

– Már előre belebolondultam a sok pénzbe, kedves Nevin – vigyorodtam el a szemeimet lehunyva, majd miután jó erősen hátba veregettem, átadtam neki a kiskedvencét, lesöpörtem a pólómról a nyúlszőrt, aztán komótosan elindultam a nappaliban lévő szekrény felé.

– Szuper. Nagyon örülök neked – csóválta a fejét, majd ahogy meglátta, hogy elővettem a takarómat és a párnámat, arrébb állt az útból.