BIRSEGRES

5. fejezet

Gida átaludta az egész napot, úgy, hogy nem is mozdult közben. Amikor felébredt, sajgott a nyaka és a csípője, ráadásul szomjas is volt. Lerúgta magáról a porszagú plédet, és felült. A pulóvere a nyaka köré tekeredett, és nem engedett. Dühös mozdulattal igazította meg, mielőtt felnézett volna.

Gyerekarca volt, inkább hosszúkás, ahogy az orra is, a szeme alatt sötét karikákkal. Az arccsontjai kiálltak, szinte kibökték a sötét bőrét. A rajtuk lévő apró barna foltokkal olyan volt, mint az égbolt negatív tükörképe. A szeme sötétbarna, nagy és éles, de alig mutatta meg magát a félig lehunyt szemhéja alól. A szája is sötét volt, és vékony. Csak amikor mosolygott, akkor látszott, hogy a két metszőfoga előrébb állt, mint a többi. De Gida régen mosolygott utoljára.

Amikor felállt, a combjára tapadt a bő melegítőnadrágja, és láttatni engedte, hogy milyen vékony. A zoknija talpa barna lett a portól, amikor beért a fürdőbe. A kicsi fürdőszoba oldalfalai szinte mind felé dőltek az egyre szűkülő tetőtér miatt, a méregzöld csempék mattul tükröződtek a sárga fényben. A csillár egy lapos tálra emlékeztetett, az oldalán virágmintával. A csap mellett törülköző volt és fogkrém, de fogkefe nem. Ez a félig belakottság nem is tűnt fel Gidának, ő csak a vízsugarat figyelte, és amikor úgy hitte, hogy eleget folyatta már, a száját alátartva mohón inni kezdett.

Addig ivott, amíg azt nem érezte, hogy az egész torka és a gyomra lehűlt. Furcsán érzékeltlen, mégis idegen volt belülről ilyenkor a saját teste, és kedvelte ezt az érzést. Anélkül, hogy megtörölte volna a száját, felállt, és visszament a szobába. A felkapcsolt lámpa fényében az ő alakja tükröződött a fekete ablakban. Pálcikafigura bő ruhákban. A földre szegezve a szemét elfordult, hogy lekapcsolja a villanyt. Csak ekkor vette észre, hogy milyen sötétség veszi körül. A távolban vonat tompa zakatolását hallotta, de amint elhalt, néma csönd lett újra mindenhol.

Gida kinyitotta az erkélyajtót, és kilépett az éjszakába. A levegő csípős volt, de friss. A kezeit mélyen belehúzta a pulóvere ujjába, a talpait pedig felváltva egymásra rakva nekidőlt a korlátnak. Árnyak és szürkeség szabdalták a kertet, némelyikről azt sem tudta elképzelni, mi lehetett nappal. Zsúfoltabb volt minden, mint valaha, pedig a Gedeon-ház a környék legkevésbé rendezett udvara volt már régen is. Nem elhanyagoltságában, csak... Jóízlés és némi belátó szelektálás hiányzott mindig is, legalább is a kevésbé kedves szomszédság szerint. Gida nagyot sóhajtott, és kinyúlt maga elé. Egy vékonyabb ágat közelebb húzott a birsről. A gallyak végén rücskök sötétlettek, hirtelen nem volt benne biztos, hogy ez már a bimbózás jele volt-e. Gida nem emlékezett már arra, melyik hónapban kezdődik a levélnyílás. És hirtelen azt sem tudta, hogy melyik hónapban jártak.

Óvatosan elnézett a nagyház felé, végig az erkély kövein tartva a szemét, mert félt, hogy valamelyik ablakban fényt lát, de szerencsére az összes üveg sötéten csillogott. Gida hasa megkordult, ez lett a legerősebb hang az éjszakában, aztán egy közeli bagolyhuhogás elnyomta végül. Tudta, hogy a nagyház konyhája tele lehet étellel. Csak át kellene osonnia. Még az is lehet, hogy senki sem venné észre. A konyhában sem élők, sem holtak nem szoktak lenni éjszaka. Mert lehetett az a ház szíve, de este a ház a hálószobákban lakott. Mégsem indult el azonnal, mert nem tudhatta, hogy ez most is így volt-e. Mi van, ha azóta beköltözött valaki a konyhába? Habár azt is ugyanolyan jól tudta, hogy egyébként sem titkolhatja majd sokáig, hogy hazajött. Nem kockáztatna sokat, ha megpróbálná... Ráadásul a rengeteg víz felmelegedett a régóta üres gyomrában, és kellemetlen érzés volt, mintha feszítve égetné.

Amikor végül elhatározta magát, úgy, ahogy volt, zokniban leosont a lépcsőn. Óvatosan kinyitotta a kiskertet, a műhely fala mellett kikerülte a birset és a nagyház hátsó ajtajára tette a kezét. Lassan lélegzett, hogy még kevésbé lehessen meghallani, de csak akkor nyitott be, amikor már fájni kezdett a hidegtől a lába. A konyhában ugyanaz a szag fogadta, mint mindig. Nem volt kellemetlen és nem volt erős sem, de azért érezhető maradt. Mintha a régi korom és süteményillat keveredett volna a viaszkosvászon kesernyés hűvösével. (A Gedeonok nagy tételben vették mindig, ugyanis még a polcokat is az fedte.)

Ahogy kinyitotta a hűtőajtót, megcsapta az ételek illata is, és nem tudta türtőztetni magát. Nagyra tátott szájjal tömte magába a fasírozottat. Csak fél tucat után volt képes megállítani magát, hogy levegőt vegyen, és másra váltson, mert nem akart lelepleződni. Ezért inkább taktikusan beleevett még néhány hideg lábosba, tartalmától függetlenül, mert a Gedeon-házban jól főztek, ezt soha senki sem volta kétségbe, aztán óvatosan becsukta a hűtőajtót. Csak ekkor vette észre, hogy milyen fényességet áraszthatott eddig, mert az utolsó falatokat rágva hirtelen teljesen megvakult a sötétben. Halkan nyelt, mintha ezen múlna, hogy lelepleződik-e, aztán rémülten az ajtók felé nézett és a boltívre akasztott barna szalagfüggönyre, de még az is mozdulatlan volt.

Kifújta a levegőt, és tele hassal visszaindult a kisház felé. Már nem is fázott a lába, csak a nagyjában-egészében megrágott ételdarabok kavarodásának émelyítő táncát érezte a gyomrában. Nem volt megnyugtató dolog ez sem, mégis kevésbé zihálva lélegzett.

Amikor visszaért a szobába, amit átmenetileg elfoglalt, újra a fejére húzta a takarót, és álomtalan alvásba merült.

Gida eztán még három napon keresztül ugyanúgy átaludta a napokat, és mindkét éjjel beosont a nagyházba elemózsiát csenni. A következő alkalmakkor még kevesebbeket evett egy-egy ételből, és igazán elégedett volt magával, amikor a rizst szellősebbre felkavarva nem is látszott, hogy valaki megdézsmálta. Csak azt a negyed darab ementálit nem tudta otthagyni. Magával hozta, a párnája alá rejtette, és végre hosszú idő óta először elkezdte biztonságban érezni magát.

A harmadik éjszakán viszont, amikor már félig ébren volt az újabb ételszerző körútra, de még nem akarózott kimennie a meleg fészekből, amit a plédek és takarók felhasználásával napok alatt olyan tökéletesre gyűrt, rúgott, hempergett és bújt, hirtelen lépteket hallott. Először azt hitte, képzelődik, mert a lépések ritmusa egyenetlen és bizonytalan volt, de amikor meghallotta a kaparászást az ajtón, nem gondolhatta már ezt tovább. Valaki volt az ajtóban. A kisház ajtajában. Méterekre tőle.

Gida el sem tudta képzelni, ki lehetett az. Ha valaki a Gedeon családból volt az, az miért jött volna ide? Csak nem a fiúk közül volt valamelyik? Nem, ők mindenhova együtt mentek, és ha lányt hoztak volna haza, akkor nem csak egy embert hallana... Egyébként is, a fiúk még kicsik voltak az ilyenhez, ugye...?

Az erkélyajtó közben kinyílt, a valaki belépett. Gida nem nézett oda, pedig az elhúzva maradt harmonikaajtón keresztül akár láthatta volna az alakot. Ehelyett belefúrta a fejét a takaróba, és próbált mozdulatlan lenni. Nagy volt az ágy, és rendezetlen, ő pedig kicsi. Nem kellett, hogy észrevegyék.

Az alak léptei lassan csúsztak előre, a komód hangos nyögéssel vette tudomásul, hogy a falnak taszították. A szőnyeg hallhatóan elsodródott és a fal szélén lévő csempesorra kenődött, majd visszacsattant. Aztán minden figyelmeztetés nélkül egy meglehetősen nagy és meleg test csapódott be Gida mellé, közvetlenül utána pedig megérkezett az őt körbevevő alkohol és a cigaretta átható bűze is. Leereszkedett, és aztán úgy fonta körbe az alakot, mintha egy második ruha lenne. Emiatt Gidának egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogy Rado lehetett az, akire rárakódott a kocsmaszag, de ő nem tette be ide a lábát. (Ráadásul Rado sohasem ivott.)

Az alak horkantott és a hátára fordult, ezzel pedig lapockán csapta Gidát. Ő még ezért sem szólt volna, összeszorította a száját és aprókat lélegzett a kicsit áporodott szagú plédbe, ott, ahol a beleszőtt tigris farka volt, de az a valaki még így is megérezhette őt a takarók alatt.

Két sikoly rázta fel az éjszaka csendjét, aztán az egyikük horkantva röhögni kezdett. Nem Gida volt az.