BIRSEGRES

23. fejezet

– Mit csinálsz, Gida? Miért nem jössz? – kérdezte Zlatkó, miközben erősen becsapta a Zsiguli ajtaját. (Amit, ha bárki más tett volna meg az ő szemefényével, szitkozódva kért volna ki magának.)

– Semmi... Jövök – mondta Gida.

– Tudom, hogy nem ezt terveztük, de a Pillának be kellett jönnie dolgozni, mert másképp megáll az élet magyarban is, meg szlovénban is, de lehet, hogy egész osztrákia is összeomlik... Na, mi van? Blaž az oka? – kérdezte Zlatkó halkabban. – Mert tudod, lefoglalhatom, meg itt van a Harci is, kitalálunk valamit.

– Bogyód nincs? – kérdezte Gida.

– De – mondta Zlatkó, és kinyújtott nyelvvel behajolt az ablakon.

– Pfúj.

– Elolvadt – mondta Zlatkó.

– Nem Blaž miatt – sóhajtott Gida, és lenyomta végre a kilincset, ami egész eddig a keze alatt volt. – Csak a papinál voltam délután, és...

– A hegyen?

– Aha.

– Tudod, a nagyiddal, meg a többiekkel nincs bajom, néha én is kívánom, hogy láthassam őket, mint Moj-moj, de a nagyapád...

– Dédapám...

– Pláne. A dédapádtól kiver a frász.

– Pedig több bennetek a közös, mint gondolnád.

– Ő is elképesztően jóképű, és izmos? Várj, ő is perfekt beszél négy nyelvet? Ő is...? Ő is mi?

– Gyere, menjünk bulizni a benzinkútra. Mi mást is lehetne csinálni szombat este? – kérdezte Gida, miközben elindult az akadozó fotocellás ajtó felé.

A benzinkút a semmi közepén volt, pontosabban a 86-os és a H7-es közelében, egy kis kitérőre ezektől, amiről a helyiek tudtak, és nappal használták is, de az esti bálba igyekvőkön kívül, akik itt vették meg a cigit, meg az italt, más nem járt erre éjszaka. A tulajdonos mégis ragaszkodott hozzá, hogy éjjel-nappal nyitva legyenek, habár legalább ő maga is vitte az esti műszakot, de most mégis úgy alakult, hogy Mojcán kívül senki sem tudott beugrani.

Alig volt húsz fok, és lassan a köd is beborította a szemben lévő napraforgótáblát. A benzinkút vöröses fényei még ellenálltak a sötétedésnek, és az épület koszos fehér üvegnégyzetéből csak úgy áradt a sárga fény a két kútfejre, amiből a jobboldali szilveszter óta le volt zárva. Blaž kocsija a bejárat mellett parkolt, a napraforgótábla mellett, de Zlatkó közvetlenül bepréselte az autóját Mojca kocsija mellé, emiatt aztán Gida alig tudott kiszállni. Végül csak kipréselődött, majd összehúzta magán a kardigánt, és elindult a többiek után. Nem erre számított, de talán így volt jó. Úgysem volt kedve semmiféle tömeghez.

A sarkon megállt, ott, ahol a polcok miatt nem látták egymást a többiekkel, és a tükörképére nézett. Pár pillanatig azt hitte, valaki mást lát. Ez a lány nem volt ismerős. A haja már nem volt rövid, hanem a füle mögé tudta tűrni. Hátul Mojca felzselézte pénteken, de Gida ezt azóta kimosta belőle, így éppen lelógott a vállára. Az arca teltebb lett, nem volt biztos benne, hogy ez előnyére változtatta-e, de a szeme alól eltűnt a fekete árnyék. A száján vörös rúzs volt, a szemét kihúzta. Nem akart kiöltözni, de amikor megtalálta a mami ruháját a régi szekrényében (mert a csípője a korábbi ruháiba nem akart már beleférni, és újra átválogatta a nagyházban lévő régi szekrényét), úgy döntött, hogy felveszi. Pontosabban először kétszer felvette, és levette magáról, mert nevetségesnek érezte magát benne.