BIRSEGRES

18. fejezet

– Mondd, szerinted mit szólna a szülőanyád, ha látná ezt? – kérdezte Gida nagyot szívva a cigarettából, amit aztán a kisbolt lépcsőjén nyomott el.

– Mondd, szerinted mit szólna a nővéred, ha látná ezt? – kérdezte Norka ugyanolyan hangsúllyal, habár az ő hangja kicsit remegett, mert egyrészt nagyon koncentrált, hogy el ne dőljön, másrészt, ha az ember a feje tetején áll a fal mellett, egyszerűen nem úgy jön belőle elő a hang, mint egyébként.

– Szemtelen disznó vagy, Norka Car – mondta Gida, és nevetett. Na nem azért, mintha olyan jól érezte volna magát, hanem... Hát legyen, igazából nem érezte rosszul magát mégsem. Persze gyűlölte a munkát a kisboltban, amire kényszerítették, és ehhez ragaszkodott is, mármint ahhoz, hogy ez minden nap elhangozzon a részéről, mert egyrészt tudta jól magáról, hogy nincsen érzéke sem az eladáshoz, sem a számokhoz, és másrészt mindennél jobban viszketett attól, hogy egyhelyben kell állnia,  várva, hogy valaki rányissa az ajtót. Most is ezért napozott inkább Norkával a bejáratban ülve, amíg nem jött vevő. Másrészt viszont...

Másrészt az elmúlt hetek nem teltek olyan rosszul. Cirmos vihara óta újra szóba álltak vele a nagyházban, és többé-kevésbé a barátaival is helyreállt a viszony. (A kevésbé Blažt takarta, akit azóta nem igazán látott.) Mojca a múlt héten újra levágta a haját, mert azt mondta, hogy ezzel a rövidséggel nagyon résen kell lenni, de leginkább csak átjött, ha tudott, és hajnalig maradt. Mojca a benzinkúton dolgozott egyébként, amikor nem a kisház alagsorában csinálta a frizurákat, szóval jóval elfoglaltabb volt Gidánál, aki a délutáni kisbolt mellett egyelőre semmi más munkát nem talált magának, pedig nagyon keresett. Ezt is mindig elmondta, hogy nagyon keres, ha kérdezték, ha nem.

A kisboltban pedig nem lehetett sok mindent csinálni, csak vigyázni, hogy Norka le ne döntsön semmit, és dézsmálni a készleteket. A második sikeresebb volt, mint az első, mert Gida már egyszer feltúrta a régi szobáját a ruháiért, mert azok, amikben hazajött, már Mojca szerint is túl feszesek voltak, pedig ő ezügyben valószínűleg mindenki másnál megengedőbb volt.

Ezen a verőfényes délutánon is épp egy gimnáziumban hordott farmer volt rajta (bármennyire is megdöbbentette Norkát az, hogy a derekáig kellett felhúznia), és egy virágmintás blúz (szintén a gimiből). Gida mindig is úgy gondolta, hogy otthonra nem szükséges kiöltöznie, ezért egyáltalán nem foglalkozott vele, hogy melyik ódivatú ruhát kapja magára a boltba, hiszen ide egyébként is szinte mindenki munkásruhába járt. És azt se feledjük, hogy ő áldozat volt, és az áldozatok külseje csak akkor számít, ha mégis megkapják azt a szoborcsoportot, amit minden munkába indulás előtt fennhangon követelnek maguknak.

– Tudod, a cigi büdös. Hogy fogsz így majd csókolózni? – mondta Norka, miközben a lábaival kalimpálva lassan megtámasztotta magát a kilincsben.

– Egyrészt már elnyomtam, másrészt nem is dohányoztam...

– Nem hazudhatsz egy gyereknek – mondta Norka, és lassan dőlni kezdett Gida felé.

– Harmadrészt... – folytatta Gida anélkül, hogy egy pillanatra is hagyta volna magát kizökkenteni, ahhoz túl régen töltötte már a délutánjait a boltban. – Harmadrészt nem fenyeget a csókolózás veszélye. Sem.

– Mi az a sem, miért mondtad? – kérdezte Norka. Óvatosan a földre engedte magát, és leült Gida mellé.

– Nem fontos, gyere, menjünk be.

– Most ültem ide. Hé! A szexre gondoltál, ugye? Nem kell úgy csinálnod, mintha kisgyerek lennék, mindent tudok róla.

– Ennek örülök. Majd egyszer mesélhetnél... – mondta Gida, és leporolta a nadrágját.