BIRSEGRES

11. fejezet

– Jól nézel ki – mondta Mojca.

– Pucér vagyok – morogta Gida.

– Hozhatsz felsőt. Nem a pulóvereidet, hanem egy kardigánt.

– Pulóver, vagy nem megyek.

– Kardigán, vagy mégis haragszom.

– Nem haragudhatsz vissza. Már kibékültünk.

– Átmeneti volt.

– Pulóver, és akkor maradok ebben a csipkekesztyűben.

– Csipkekesztyű? Mutasd! – mondta Nana, aki egy kicsit elbóbiskolt az ágy szélén, egyre mélyebbre süllyedve közben. (Igaz, hogy ő volt a legfrissebb halott Gedeon a családban, de évek teltek el már azóta, és a többieknek szinte azonnal sikerült a tárgyak felületén megmaradniuk. Neki azóta sem.)

– Nem úgy értette, hogy igazi kesztyű, hanem... – mondta Mojca.

– Az anyaga áll annyiból összesen – mondta Gida, és legalább a hasára megpróbálta ráhúzni a topot, ettől persze az még áttetszőbbé vált mindenhol máshol. Nagyot fújva feladta, és az udvarra néző ablak tükröződésében vizsgálta magát. A farmer alig ért fel a csípőjéig, a top a köldöke fölött végződött. És nagyjából össze is ért ott a felső részével. A sárgás árnyalat tényleg jól mutatott a barna bőrén, és tényleg kiemelte, hogy vannak mellei. A nyaka pedig hosszúnak tűnt, főleg ezzel az új, rövid frizurával. Az arca miért nem látszott akkor mégis elégedettebbnek? A szemei sötétek voltak, félig lehunyva. A szája beharapva, pedig Mojca a lelkére kötötte, hogy ne babráljon vele, mert elkenődik a rúzsa. 

– Hogy tetszik? – kérdezte Mojca, és mellé állt, hogy ő is megnézhesse magát az ablakban. A fürdőben lévő tükör úgyis kicsi volt, a fodrászatba pedig nem akartak lemenni. Gida azt már túlzásnak érezte volna. Így is remegett minden porcikája az idegességtől.

– Mondd, itt vidéken mindenki kurvásan öltözik? – kérdezte Gida mosolyt erőltetve az arcára. Ettől kivillant a két előre álló metszőfoga, és egy pillanatra felragyott a tükörkép is. Az mondjuk Mojca miatt volt, aki megbillent az elképesztően magas cipőjében, meglökte a fotelt, az pedig az ablakpárkányt, és ettől más szögben esett rá a csillár fénye.

– Szívd vissza, Gedeon Júlia! – mondta Mojca, és nevetve lejjebb húzta a szoknyáját a combja közepéről. A közepének a felső részéről.

– Visszatérhetnénk az én problémámra? – kérdezte Nana. – Egyébként csodásan áll, kislányom.

– Mi is a te problémád? – kérdezte Gida, miközben még egy utolsó pillantást vetett magukra. Úgy néztek ki, mint négy éve, nyáron, amikor friss érettségizettként bálba indultak. Azzal a különbséggel, hogy akkor még Nana is tükröződött volna az üvegben. Habár Nana nem is láthatta volna őket így, mert akkor biztos, hogy nem mentek volna sehova. 

Gida megrázta a fejét, és a fotelból újra magára rángatta a pulóverét.

– Arra gondoltam, hogy azért nem tudunk elszakadni a háztól, mert nem megyünk elég gyorsan – mondta Nana. – De most majd az autóval nem lesz gond.

– Hát én nem tudom – mondta Gida. – Papi évtizedek óta ott van a hegyen. A szélén. Szerinted nem tudná, ha lenne megoldás a menekülésre?

– Nem menekülésről beszélek, lányom. Csak eseti kirándulásokról. És a papa pedig meg sem mozdul az alól a nyomorult egresbokor alól, pedig lehetne végre férfi!

– Lehet, hogy azért, mert nem is tudna...? – kérdezte óvatosan Gida.

– Kishitűek vagytok mindketten. Várlak titeket a hídnál – mondta Nana, és felpattant az ágyról. Döngő léptekkel az ajtó felé indult, de egyrészt ezek a léptek nem döngtek, másrészt, ha ideges volt, még nehezebben koncentrált, és lassan elkezdett belesüllyedni a padlóba.

Annyit hallottak még az alsó szintről, hogy azt mondja:

– És senkinek egy szót sem! Lidi nem örülne...

*

Gida a korlátot markolva megállt, és lenézett a birsre, ami mozdulatlanul meredt ki a földből a holdfényben. A levelei már kipattantak, de még csak meg sem rebbentek az esti szélben.

Akkor hát Cirmosra sem számíthatott, hogy megakadályozza ezt az egész őrült estét. Jellemző. Ilyenkor, amikor igazán jól jött volna egy mindent elsöprő vihar, sehol sem volt senki. Méghogy a Gedeonok összetartanak... Ugyan!

– Látsz valamit a birsen? Cirmos az? – suttogta Mojca, és megragadta Gida kezét.

– Nem, nem lesz vihar – mondta Gida lemondóan.

– Helyes. Hullafáradt vagyok, és bulizni akarok – mondta Mojca, és húzni kezdte Gidát a lépcső felé.

– Nem megyek.

– Erről már beszéltünk.

– Tényleg nem.

– Figyelj, tudja, hogy itthon vagy, tudja, hogy jöttél volna a bálba, már nem menekülhetsz – mondta Mojca. Hátrafordult a lépcsőn, és így Gida derekáig ért csak. Aztán már addig sem. Megint elkezdte összehúzni magát.

Gida horkantva a térdére csapott, és elindult a lány után. Túl jól csinálta... Átkozottul jól.

– Lefeküdtetek párszor, aztán te otthagytad – mondta Mojca maga elé. – Évek teltek el azóta. Nem lesz kínos. Blaž is felnőtt azóta.

– Nem lesz kínos – suttogta Gida. – Várj, nem is hagytam ott!

– Ha te mondod...

A nagyház konyhájából fény szűrődött ki, de Gida csak a szeme sarkából nézett arra. És halk beszélgetést is hallott, de azt az ellenkező irányból. Ez csak mami lehetett. Gida legszívesebben odarohant volna hozzá, hogy az ölébe fúrhassa a fejét, de tudta, hogy egyrészt ez nem lett volna lehetséges, másrészt mami valószínűleg nem is volt egyedül, mert aztán Joža mama kiábrándítóan tökéletesen artikuláló hangját is meghallotta. Az a nő pedig semmiképp sem láthatta összeomlani. Egy olyan, aki egyszer sem adott neki ötöst szorgalomból, soha.

Nem lesz kínos, suttogta újra Gida, és a földet nézve követte Mojcát. Az utcai lámpa éles árnyékot vetett az összes csetreszre a kertben, minden sötét volt és idegen formájú. Gida pedig csak arra figyelt, hogy úgy, mint a zebra festésein, most csak Mojca fejének az árnyékában lépkedjen. Mert így akkor nem kellett a légzésére, a szívdobogására, az izzadására figyelnie. Pedig fázott, te jó ég, mennyire, mert az a top tényleg alig ért bármit is.

– Hát ez aztán kínos, nem? – mondta Zlatkó, és nevetve Gida felé hajolt. Két puszit nyomott az arcára, amit Gida nem tudott viszonozni, mert ekkorra már teljesen mozdulatlanná vált. Mojca árnyéka önmaga alá zsugorodott, ahogy megérkeztek az utcai lámpa alá, Gidának pedig nem volt már biztonságosan hova lépnie. És az sem segített, hogy Nana szelleme amellett a kocsi mellett állt, amivel a többiek megérkeztek értük. Egyáltalán nem segített. Ráadásul itt állt előtte Blaž is. A jó fenébe már.