BIRSEGRES

15. fejezet

A dobgép úgy dübörgött, mint a szíve. A teste forró volt, és könnyű. Úgy mozgott, ahogy akarta, sőt akarnia sem kellett, vitte magával a ritmus. Együtt ugrált azzal a száz emberrel, akik egymáshoz préselődve szétvetették a hátukkal a falakat, és izzadtan, dohánytól és alkoholtól bűzlő lehelettel üvöltötték vele együtt a szöveget, pedig ők nem is tudták, hogy igazából róla szólt.

Szépen vagyunk öltözve, csillog a hajunk

Gondolhatod, erre most is adunk

Mojca a kezeit fogta, és ugráltak és énekeltek, együtt, nevetve, mintha mi sem történt volna.

A város felett éppen Júlia lebeg

Gida teli torokból kiabálta ezt a sort, és közben akkorát szökellt, hogy úgy érezte, kirepül a tetőn.

Ámuldozunk, és mint annyi mindent, ezt se értjük

Nincs semmi baj nem is kérdezősködünk

Ha lebeg, hát lebeg, nagy dolog, mi is jövünk

Hátrébb megyünk, innen neki futhatunk

Próbálkozunk, vajon éppen nekünk miért ne menne

Zlatkó a hátához simult, de csak azért, hogy megfordítsa, mert Harri ott táncolt mögöttük egy negyvenes nővel, aki mindenáron a lába közé próbált kerülni, miközben a fiú szemérmesen egyre jobban pucsított. Gida olyan őszintén nevetett, hogy úgy érezte, körbeöleli ezzel az egész táncoló tömeget.

Aztán dobgép, dallam, mozgás.

Színes fénycsóvák.

Koncentráló, izzadt arcok és kaján nevetések.

Blaž, három táncoló párral előtte, kiemelkedve közülük. Egy nő kezeit fogva.

De őt nézve. Csillogott az arca és a szája, vöröses folt volt a nyaka jobb oldalán. Ő is énekelte a szöveget. Mert Blaž azt is tudta, hogy róla szól.

Júlia nem volt erős, vagy több mi nálunk

Júlia nem volt se jó se szép

Most Júlia nem akar a földön járni

Fölszállt inkább a fejünk fölé

Gida ugyanúgy táncolt tovább, mintha nem történt volna semmi. Mintha nem Blaž előtt állna már közvetlenül, és nem csak ők ketten lettek volna ebben az egész szerencsétlen épületben. Mintha nem neki énekelne. Mintha...

Nem megy, tudom de ha már szállni nem lehet

Megmozgatunk itt lent minden követ

Célozgatunk egyszer még eltalálhatunk

Júlia, kedves: jobb lesz önmagadtól földet érni

Gidának még több alkoholra volt szüksége. Visszafordult a padok felé, ahol úgy emlékezett, hagyott még valamit, de fordulás közben Zlatkó fogta meg a kezét, és széles mozdulatokkal körözni kezdtett vele, miközben teli torokból, stájer akcentussal üvöltötte az utolsó négy sort németül.

Gida elfelejtette, hogy mit is akart, és újra úgy érezte, nem is lehetne ennél felszabadultabb.

Harrival kidobózott később egy, vagy két számra is, de úgy érezte, hogy lassan nem kap már levegőt. Régóta nem mozgott ennyit. Le kellett ülnie. Nem is próbálta megtalálni Mojcát, mert amikor az fél órája azt mondta, hogy csak elugrik pisilni, úgy tűnt, egy Tomika formájú árnyéka is lesz hozzá.