Karddal védve

5.fejezet

Arabella, két napja lakik nálam. Írásban ugyan kommunikálunk, de abban is nagyon keveset. A bátyáim elhívtak egy esti iszogatásra, és mikor elmondtam nekik milyen helyzetbe keveredtem, igencsak furcsa pillantásokkal méregettek.

-Biztos, hogy létezik? Nem egy kísértettel vagy egy fedél alatt? - kérdezte a becsiccsentett Lorenzo.

-Benne volt a hírekben is - motyogtam. - Ha látnátok milyen állapotban van… Mint Apa, az utolsó hetekben.

-Figyelj Öcsi, szép dolog az önzetlenség, de jól meggondoltad? Nem lehet, hogy mentális beteg, és veszélyt jelenthet rád? - nézett aggódva Charles.

-Nem tudom. De nem bírtam otthagyni. A szemébe nézve éreztem a fájdalmát.

-Kedveld igaz?

-Amennyire lehet valakit kedvelni két nap alatt.

-Arthur, én két óra alatt lettem szerelmes Desiree-be. Ez ilyen - vont vállat mosolyogva.

-Elég volt hozzá két perc - nevettem. - Nem tudom, úgy érzem muszáj segítenem neki. Mintha ezzel minden hibám semmivé tehetném, hiába hangzik rohadt önzőn. Most pedig hazamegyek, különben valami random lyukban kötök ki.

-Undi - fintorgott Enzo.

-Én, veletek ellentétben nem vagyok kapcsolatban, szóval…

-Mégis sietsz valakihez, aki otthon vár. Hívj, ha kellünk Öcskös! - nézett rám komolyan Charles.

-Semmi fejmosás, hogy befogadtam valakit?

-Szeleburdi vagy, nem idióta. Legalábbis reméljük.

Mosolyogva húztam le a maradék italt, és elindultam haza. Szerencsére a kocsma közel volt a lakásomhoz, ezért eleve gyalog jöttem.

Alig tíz perc múlva, már a bejárati ajtót zártam be magam mögött.

Arabella, a nappaliban ült a földön, kezében egy könyvvel, amit nemrég hoztam neki egy boltból. A normális lányok elvileg szeretnek olvasni, legalábbis Anya mindig ezt mondta. Ahogy beléptem a szobába felnézett rám, és mosolyogva integetett.

-Tetszik? - mutattam a kezében lévő könyvre, miközben leültem vele szemben a szőnyegre.

Heves bólogatásba kezdett, és végigsimított a borítón.

-Örülök. Ha gondolod a laptopon tudsz nézelődni, szívesen veszek neked még. Jó nézni, ahogy belemerülsz - mosolyogtam rá.

Mindig beharapta a száját, ha valami izgalmas részhez ért, ha pedig nem tetszett neki a cselekmény, egy apró ránc jelent meg az orrán.

Egy pillanatra felragyogott a tekintete, de végül elkomorodva megrázta a fejét.

-Bármikor meggondolhatod magad. Csak…nem tudom, jelezd valahogy.

Bátortalanul nyúlt a kezem felé, de végül óvatosan rá helyezte az enyémre.

-Nagyon kis törékeny vagy - néztem le a csontos ujjaira. - Nem tudom, hogy ez ilyen férfi dolog e, de azt érzem mindentől meg kellene védenem. Még a szellőtől is, nehogy kárt tegyen benned. De tudod mi a legfurább? - néztem a szemébe.

Kíváncsian figyelt, őszintén érdekelte minden, amit mondtam neki.

-Nagyon élvezem ezt. Mondjuk jó lenne hallani a hangod, de ezt a Kishableány dolgot is kedvelem. Te vagy a hercegnő, én meg a lovag, aki karddal védelmez. Talán, minden kisfiú ilyesmiről álmodik. Persze a gyors autók mellett, nyilván - nevettem el a végét.

A szemébe nézve ismét hallottam Charles-t, amint arról beszélt, milyen hamar szeretett bele Desiree-be. Undorító mennyire egymásra találtak. Szerettem volna olyat, mint köztük volt, de nem reménykedtem benne. De ez az igéző, kék szempár megmozgatott bennem valamit. Valamit, amit el akartam temetni az édesapámmal. A jégpáncélon, amit a szívem köré fagyasztottam, a gyász, és az utálkozó emberek miatt, megrepedt, minden alkalommal, amikor Arabella, ilyen bizalommal nézett rám.

Nem okozhattam neki csalódást, neki nem. Annyi ember vetett bizalmat belém, és mindenkit cserben hagytam.

-Furcsa lehet, amit mondani fogok, de azt hiszem, te vagy a legjobb, ami történhetett velem - fogtam meg a kezét, és köröket kezdtem rajzolni rá.

A szabad kezét, az arcomra vezette és finoman megsimogatta.

Van abban valami különleges, ha két ember szavak nélkül is megértik egymást, Carla-val, ez soha nem volt meg köztünk. Egy random lánnyal pedig, két nap alatt kialakult ez a furcsa kapocs.

-Nagyon szeretnélek elvinni valahova, de nem biztos, hogy még okos lenne. Az arcoddal van kiplakátolva a város. Hoztam egyet - a nadrágzsebembe nyúlva adtam át neki a papírt, amit azonnal átvett és megnézte.

Fintor futott ki az arcára. A hirdetésen szereplő képen még rosszabb állapotban volt.

-Szerintem szép vagy rajta - mosolyogtam rá. - Nem mérhető a reggeli kócos énedhez, de szép.

Elpirulva tette le maga mellé a lapot, és kihúzta a kezét az enyémből.