Karddal védve

14.fejezet

Tetszett a playboy élet, élveztem, hogy egyetlen csettintésemre ugrott is valaki az ágyamba. De utólag belátom, hogy csak egy űrt próbáltam betölteni ezzel az egésszel.

Körülöttem mindenki boldog volt, és szerelmes, míg engem a barátnőm kidobott, mert “magára akar koncentrálni”.
Szégyeltem, hogy én nem kellettem komolyan senkinek, így hát nekem se kellett senki. A testi szükségesleteimet kielégítettem, és megszoktam az állandó magányt.

De mostmár, semmiért nem adnám oda azt, hogy Arabella, a mellkasomhoz kuporodva nézze az ostoba Barbie meséket.

Szégyenszemre, a Hercegnő és a koldust néztem, és nem is akarhattam volna ennél jobb péntek esti programot.

-Csípem ezt az ugató macskát, bár lehet sikító frászt kapnék tőle - figyeltem összehúzott szemöldökkel a tv-t.

-A kedvencem - mosolygott. - Nagyon szerettem volna régen egy cicát, de elvileg allergiás vagyok rá. Bár már mindenben kételkedek - vont vállat.

-Egy kutyára hamarabb ráveszel.

Arabella elmosolyodott, de nem mondott semmit. Csak visszafordult a képernyő felé, ahol az ostoba mese hősei épp valami elcsépelt konfliktust próbáltak megoldani. Én pedig azon kaptam magam, hogy a gondolataim egyre távolabb sodródnak a mesétől.

Nem csak a szívemben lévő űrt töltötte be, hanem neki hála, kezdtem látni egy jövőképet. Mivel a Formula-1-re minden esélyem elszállt, elkezdtem új szériák felé kacsingatni, remélve, hogy megtalálom azt, ami igazán nekem való.

Nem volt többé szükségem arra a régi, magányos életre. Talán most először valóban a helyemen voltam. A jövő pedig, bár még homályos volt, de már nem tűnt olyan félelmetesnek, mint korábban. Sőt, alig vártam, hogy együtt fedezzük fel.

Nyomtam egy puszit Bella hajára, és még közelebb húztam magamhoz.

-Elakarlak vinni randizni - motyogtam a fülébe. - Vacsora, állatkert, bármi, amit csak akarsz.

-Komolyan? - nézett rám meglepetten.

-Persze. Tudod, anyám mégiscsak valami úriember félét próbált nevelni belőlem. Bár lehet kevesebb, mint több sikerrel - nevettem.

-Utálom, mikor ezt csinálod - sóhajtott.

-Mit?

-A vicces köntösbe bújtatott önszapulást.

-Drágám, én csak a tényeket közlöm. Hát hol volt úriemberes mikor feltettelek a mosógépre?

A kérdésemre, válasz helyett csak elpirult.

-Szeretlek zavarba hozni - dörgöltem az orrom a nyakához.

-Nekem tetszik, hogy olyan vagy amilyen - motyogta, miközben a felsőmmel kezdett játszani, amit viselt.

Az ég egy hatalmasat dörgött, majd az eső azonnal kopogni kezdett az ablakon, ami hatására megugrott, és az ablakhoz futott.

Kíváncsian néztem rá, és már készültem utána menni, mikor mosolyogva megfordult.

-Vihar van.

-Feltűnt - nevettem.

-Imádom a viharokat.

-Tehát ezért léptél le pont akkor - bólintottam.

-Elnyomta a hangokat, így egyszerűbb volt - vont vállat.

Visszafordult az ablakhoz, én pedig tényleg elindultam felé. Mögé lépve átkaroltam a derekát, és a vállára támasztottam a fejem.

-Mindig te jutsz eszembe az esőről. Te, meg az az átkozott, vizes ruhád. Utólagosan bevallom, mindent láttam. Tetszett, milyen kis hetykék - simítottam végig a hüvelykujjammal a melle oldalán.

Arabella hangosan felnevetett, miközben finoman meglökte a könyökével az oldalamat. Éreztem, ahogy a nevetése átjárja a testét, ahogy hozzám simul. Az ablakon túl a villámok élesen hasították át az égbolt sötétségét, ezzel megmutatva a természet mindent elsöprő erejét, de bent a lakásban, a legnagyobb békesség honolt.

-Tényleg? - kérdezte játékosan. - Szóval ez volt az a ok, amiért akkor felvettél?

-Meglehet - válaszoltam szándékosan titokzatosan. - Jó na, ott tényleg pusztán segíteni akartam, az más kérdés, hogy értékeltem a látványt.

Arabella lassan megfordult, és most szemtől szemben álltunk egymással. A tekintetében ott volt az a mély, titokzatos pillantás, amit imádtam. Mintha a lelkemig látott volna. Kinyújtotta a kezét, és végigsimította az arcomat, majd közelebb hajolt, hogy orrát az enyémhez dörgölje.

Másoknak a vihar rémisztő, félelmet keltő, de kettőnknek, ez a kapcsolatunk kezdetét jelképezte. A természet tükrözte a lelkünkben tomboló félelmeket, kétségeket. Elvesztünk, de azzal, hogy egymásra találtunk, megleltük az önmagunkhoz vezető utat is.

-Szeretnék egyszer az esőben táncolni -súgta, mikötben átkarolta a nyakam. - Láttam egyszer egy filmben, még gyerekként, és azóta szeretném kipróbálni.

Elmosolyodtam a kis vallomásán. Ez a vágy, tökéletesen leírta, milyen is Arabella. A legapróbb, másoknak talán értelmetlen dolgokat szerette igazán. Képes volt órákat az erkélyen tölteni, hogy lássa a naplementét, mindig csillogott a szeme, ha a kedvenc péksütijével tértem haza. Nem akart nagy dolgokat, sem fényűzést, épp ezért akartam mindent megadni neki.