Nana élete

Hetedik nap

Még nem hivatalos, nekem legalább is. De este 9 után már az lesz. Egy teljes hete lesz, hogy össze vesztem anyámmal, ami az utolsó csepp volt a pohárban, s úgy döntöttem elveszem a saját életemet.

Azt hinnéd, mindenre túsztársát emlékszem.
Pedig nem. Arról a napról, és az utána lévő fél napról foszlány emlékeim vannak csak.

Valahogy, másképp képzeltem el a halálom pillanatát. Végülis nem háltam meg, csak közel kerültem hozzá.
Ahogy utólagosan gondolok rá, az orvosi leleteket nézve, pár órán múlott csak. Meg sem kellett volna inni az egész üveg koktélt (úgy biztosabb lett volna) , csupán be szedni az altatót.
A folyamat a következő képpen nézett volna ki, abban az esetben ha nem hányom el magam:
Az üveg minimum háromnegyedét meg kellett volna inni. Ez már a májamat hosszú távon ki kezdi, a vesémben pedig meg áll minden. Vagyis nem megyünk el pisilni.
Az altató után el tudtam volna aludni körülbelül tíz percre rá , hogy be szedtem őket.

A testemben lévő változások:
1. A gyomrom nem tudja feldolgozni a sok gyógyszert, a szénsavas üdítővel, és a cukor mennyiséggel. A gyógyszer elkezdi szét szedni a hasamat lassan.
2. Furcsa mód, a vesém adta volna fel a gyógyszer miatt elsőnek. Megszűnik a vizelési inger, holott lenne mit pisilni. Össze zavarodik a testem, és nem engedi úgy ki ürülni a hatóanyagot, mint kéne.
3. A májam nem bírja a terhelést, erős görcsök mellett( a vesém is görcsölhet), szépen lassan felmondja a szolgálatot. Nem tud elég vörös vérsejtet képezni, szó szerint be sokkal. A végső dőfést ez is meg adhatta volna.
4. Hiába, csak altató, de a szív verést le lassítja. S mély álomban el aludtam volna örökre.

Konklúzió? Szerintem ez úgy nézett volna ki, hogy a saját hányásomban megfulladok az altató miatt. Vagy belső vérzés visz el.
Esetleg a májam gyorsabban adja fel mint gondolnám.

DE! Még itt vagyok.

Pszichiátert kellene keresnem.Vagy pszichológust. De a lelki erő nincs meg.
Az utóbbi pár napot át aludtam. Nem álmodtam semmit, annyira furcsa.
Kellett egy teljes hét fekvés, hogy rá jöjjek én nagyon fáradt vagyok. Lelkileg.
Hogy a pihenés, azt jelenti szó szerint semmit sem csinálsz. Vagy ha mégis, azt amihez kedved van. Nincs kényszer, hogy el kell mosogatni, vagy zoknit mosni. Semmit nem kell és nem is szabad csinálni. Ez egy nagyon furcsa érzés. Úgy érzem, évek óta nem volt ilyen.

Azon tűnődtem, vajon mennyi idő kell, hogy el juss erre a szintre? Egy hónap ? Vagy talán egy év ? Esetleg még több? Ha valaki tudja a választ írja már meg.

Viszont mesélek nektek a mai napról is.
Ma voltam egy állás interjún.

Szokásos reggeli puszik Ádámtól.
- Hoztam neked reggelit a boltból.- mondta ő is álmosan.- Pogácsát, meg pizzásfiú csigát.
- De édes vagy, köszönöm.- feleltem neki fél kómában, miközben felé fordultam.
- Meg kakaót is, bent van a hűtőben.- újabb puszik, és cirógatás.
Mindig aggódik , mennyit is eszek? És mennyit is iszok? A válasz? Nem sokat. Az utóbbi napokban, úgy érzem egy falat sem megy le a torkomon.
Le feküdt aludni, én pedig ki mentem a konyhába, beszélgetni a nagymamájával.
Egy igazán kedves asszony ő, szerintem azért mesél nekem minden nap valamit, hogy elterelje a gondolataimat.
Ádám anyja be roppant kicsit később, hármasban beszélgettünk tovább.

Talán két óra múlva indultunk is be kocsival a városba. Be mentem az interjúra, ahol tíz perc után mondták is, hogy mégsem. Dühös voltam, hiszen feleslegesen autóztunk be. Ádám viszont, valamiért tudja hogyan dobja fel az embert. Engem legalábbis biztosan.
- Akkor irány a Burger!- felelte, s rá taposott a gázra.

Ahogy haza felé mentünk, én mint "Passenger Princess" feladatot kaptam, fontos feladatot.
Nekem kellett fogni az üdítőt, nehogy ki boruljon. Az ajtóba tettem a telefonomat, s láttam hogy az interjús néni vissza hívott, háromszor is. De akkor már megvárom míg haza érünk, akkor hívom fel.
Így is tettem, s kaptam a hírt, mégis mehetek. Hétfőn kezdek, délutános műszakban.
Több mint a semmi.

Be feküdtünk az ágyba, be kapcsoltam a sorozatot, Ádám pedig elkezdett kipakolni a papír zacskóból.
Majd újra vissza feküdtünk aludni.

Jelenleg este hét óra van, nem rég keltem fel, két cataflan már bennem van, hogy elűzze a fejfájást. Cigi és kakó, plusz a reggeli maradéka. S már ugyan az ágyban fekszem, nem fogok vissza aludni. Este is kell ugye.

Ahogy látom Ádámot élj hajtani a garázs elől a Babával, kicsit a szívem össze csavarodik.

" Pár nap, és te is elkezdesz dolgozni! Nem kell aggódni, minden rendben lesz! Több estét is át aludtál nélküle."

Mondogatni magamnak, ám valamiért ezt most mégis másképp élem meg.
Ma legalább ki aludtuk magunkat teljesen. Érzelmi és lelki szinten, érzem én még mindig fáradt vagyok. Úgy érzem, ezen az alvás segít. Nem nagyon, de valamit ér.
A fejemben a gondolatok megszűnnek olyankor teljesen, és utána a másfél órás ébredése fázisban, még nem tudok gondolni semmire.
Ez sem állapot, örökké nem lehet aludni, ezt tudom.

De jelenleg? Nekem ez egy megoldás amit el tudok fogadni.

Egyenlőre úgy néz ki, a hétvégét még itt töltöm vidéken. Hétfőn megyek haza, kapásból dolgozni. Ez alatt a maradék két nap alatt, annyira akarom magam össze kapni, hogy a munkahelyemen, igenis helyt tudják állni. Ez lett a fő cél jelenleg.
Holnap rakott krumpli lesz az ebéd. Igazából ezt nagyon várom. Úgy érzem ez a komfort ételem. Tudjátok, mikor honvágyatok van és az otthoni ízek vígasztalnak.
Azt nem tudom, mire van honvágyam.

Elmentem fürdeni, megcsináltam az arcomat. Szerettem a fogkefével és a fogkrémmel, de nem megy.
Meg lehet emiatt kövezni, hogy nem mostam fogat. De az az igazság hogy ehhez nekem most nincs erőm.
Nem tudom, ismertek e depressziós embert( rajtam kívül ), de az apró mindennapi dolgokhoz is nagy erőre van szükségünk.
Legyen az egy fogmosás, vagy a szemét levitele. Fogalmam sincs, miért van ez így, de nem megy.
Miközben a fogmosásra gondoltam, eszembe jutott a kérdés. "
Miért is kellene fogat mosni? Így is van egy lyukas fogam, és így is van egy amalgán tömésem még mindig. Ezen egy fogmosás nem oszt, nem szoroz. Majd holnap megcsinálom."

Ja.. csak magamat ismerve nem fogok holnap sem fogat mosni. Meg fogom próbálni, ugyan úgy szemezni fogok a fogkefével, de nem biztos hogy meg is fogom csinálni. Csak tudnám, miért így működik az agyam jelenleg. Tennék ellene, higyjetek nekem. De nem tudom, mit is kéne csinálni vele.
Ilyenkor azt hiszem jól esne egy dicséret. Lehet hogy elsírnám magamat. De még az is, hogy be másszak a kádba nehezemre esik.
Magamat szoktam dicsérni.
"Ezaz! Ma ki dobtad a szemetet!" Vagy éppen " Ügyes vagy, elmentél fürdeni, és még borotválkoztál is. Arról nem is beszélve, hogy az arcodat is le kezelted! Szép munka, csak így tovább!!"
De ez így, nem ugyan az.
Szomorú, de sajnos nem megy most nekem minden ugyan úgy , mint egy átlagos embernek. Annó nem értettem, miért nem megy el fürdeni az az ember aki depressziós? "Hát csak egész nap fekszik, mint egy lusta disznó, és tiszta büdös, azért ennyire csak nem nehéz elmenni le zuhanyozni?!"
Az élet fintora, hogy most már megértem.
Az indokot nem értem, de a cselekvést tisztán.

Viszont, kedves olvasóim, sikerként elkönyvelhetjük a mai napot.
Elmentem fürdeni.
Elmentem állásinterjúra.
Kerestem ma dokit.(nem találtam még, de ez már haladás)