Nana élete

Kiencvenötödik nap

Úgy döntöttem, megírom az érzéseimet a kapcsolatunkról. Egy levél fornájában, amit nem fogok neki elküldeni. De ki kell írnom magamból.

"Mivel nem szereted a hosszú üzeneteket, sosem fogod elolvasni. De ezt nem is kell.
A mai napon, én már nem tudom mennyire szeretlek téged.
Szeretlek, ez az amit biztosan tudok, de a szeretetem egyedül nem elég már kettőnk életben tartásához. Mintha a láng egyre inkább halványulna. Vajon ezt te is érzed?...

A telefonod nyomkodod jelenleg,mint máskor is. Szinte fel sem nézel belőle,hogy lásd mi is történik körülötted. Hogy lassan szét esünk.
El menekülsz minden és mindenki elől, semmivel sem törődve. Ilyenkor úgy érzem a falhoz is beszélhetnék. Vagy magamhoz. És meg kérdezed; Most hozzám beszélsz? Én pedig sóhajtok egy nagyot, és rá jövök, megint nem figyeltél rám. Talán unalmas vagyok. Azért nem. Mindig azt mondod, túl kevés ingert kapsz a való élettől, ezért nyomogatod mindig.
Én is túl kevés vagyok?...

Ha esetleg pedig veszekedünk, valaki mindig meg lesz bántva. Úgy teszel mintha nem érdekelne, egészen addig amíg szerinted én vagyok a hibás valami miatt. Mikor rá jössz, ezt viszont te robbantottad ki el csendesülsz. Aztán én is. Nem szólunk egymáshoz, csak csöndben nézzük mindketten a telefonunkat, egészen addig amíg én megmozdulok. Utána át ölelsz, és mintha minden rendben lenne.

Nem szereted a barátaimat. Nem is érdekelnek. Nem is találkoztak veled. Mikor pedig én megyek velük, ki akadsz rám. Védekezel, rögtön mert téged nem érdekel, hülyék,buták,csak pár éve vannak meg. És úgy is, könnyű más barátokat szerezni. Ezek csak emberek... de ha én is ezt mondanám a te barátodra... nem mondok ilyet. Szeretem Ákost. És örülök hogy van egy ilyen jó barátod. Neked ez miért nem megy? Tita jó ember. Más különben, nem lenne a legjobb barátom.
Azt szeretted volna,hogy kedveljem az Ákost. Ne fújjak rá. Mikor elkezdtem ezen dolgozni és jól alakult, az volt a válaszod hogy ez természetes ,mert ő egy jó ember. Én ugyan ezt kértem tőled.... Erre emlékszel?

Arra emlékszel, mikor ki mondtad hogy szeretsz? És arra mikor most utoljára mondtad,hogy szeretsz. A kettő között volt különbség. A szívem kihagyott egy ütemet... most pedig nem látom a mögöttes tartalmat a szavak mögött.
Szeretsz még? Tényleg?
Vagy ha nem akkor miért csináljuk ezt?
Ki tudtál belőlem szeretni?

Olyan sokszor törted össze a szívemet, az elmúlt hetekben hogy megszámolni sem tudom. És mégis maradtam. És én is bántottalak. Te mégis maradtál. A kettő között a különbség vajon, csak annyi lett volna, hogy én szeretlek és hiszek kettőnkben... te pedig nem akartad hogy megöljem magam?..

Most pedig, azért mert el loptak tőlem egy csókot te akadsz ki?... én azt nem akartam. Én téged akarlak még mindig. És annyira bután érzem magam, mintha egy vonatot kergetnék kilómétereken át, arra várva hogy meg álljon nekem.

Kérlek,kérlek,kérlek! Csak kicsit küzdj értünk te is... csak kicsit lássam rajtad,hogy neked is szükséged van rám... nem csak neked rám...