Nana élete

Huszonkettedik nap

Családi titkok megy a háttérben. Úgy érzem az én sztorim is bele illene.

Éjszaka többször is felkeltem. Rosszul alszom.
Talán azért mert egyedül alszom. De talán azért ,mert itt alszom.
A szoba emlékeztet mindenre. Át akarom rendezni, hátha így nem jut majd eszembe semmi.
Sem anyámmal való veszekedésem, sem az erőszak.

Viszont, fél kilenckor felkeltem. Meg kávéztam, és elmentem zuhanyozni.
A telefonon egy üzenet várt a fő bérlőmtől. Az e havi rezsi is megjött.
El utaltam, majd realizáltam, én a hónapban éhen fogok halni.
Fel hívtam a közvetítőt, hosszú nadrágba menjek-e?
Azt mondta igen, hátha be visznek a termelésbe.
Spoiler Alert! Nem vittek be, cserébe éreztem ahogy az izzadság folyik le a lábamon.

-Szia! Te is az oktatásra jöttél?- kérdezte egy fiatal fiú tőlem. Egy bicikli volt mellette, és rövid nadrágban volt.
-Igen. Te is?
-Ja. Tegnap másik címre mentem.
-Te is? - nem tagadom, megörültem kicsit. Nem csak én lettem hülyének nézve ezek szerint.
-Te is? Ki a Szezám utába, ugye?
-Igen!-rögtön meg volt a közös hang.
Nem sokkal később be mentünk az oktatásra. Egy hatalmas terembe mentünk be. Körben székek voltak, le ültem egy szimpatikus helyre.
Egy kivetítőn pedig elindult a vetítés.
A felét nem értettem. Annyira rossz volt a hang minőség. Miután véget ért a prezentáció, egy papírt kaptunk.
Tíz kérdés szerepelt rajta. Be karikát tam a válaszokat, és alá írattam a papírokat.
Fel pattantunk és elindultunk a közvetítő felé.
-Ez nem volt vészes.- indítottam a beszélgetést.
-Ja. És egész gyorsan végeztünk.
-Aha. Legalább ennyi.
-Neked azt mondták,-meg állt és rám nézett.- hogy csak délelőtt leszünk?
-Mi van? Nem, semmi ilyesmit.
-Engem tegnap hívtak fel, hogy egy hónapig csak délelőtt leszek.
-Na ezt majd megkérdezem mindenképpen.

El értük a kis házat, ahol a klíma maxon ment. Hirtelen jobban éreztem magam, a hűvös levegő hatására. Fel mentünk az emeletre és le ültünk az asztalhoz.
Talán tíz perc múlva hozták is a papírokat.
A hölgy elmagyarázta mi is van a papíron.
Szép kártya, óra bér ,műszak beosztás stb.
Később annyira kedvesen magyarázta el,hogy a fiúnak igaza volt, amennyire lehetett. Szégyellte magát. Érződött. Meg sajnáltam.
-Ugyan, ez nem a maga hibája.-mondtam neki, egy kis mosolyra fakasztotta. -Majd megoldom.- mosolyogtam vissza rá.

Ez a mondat, hogy "Majd megoldom" annyira undorító. Az elején még többes számban hangzott.
"Majd megoldjuk!"
Aztán rá jöttem, hogy senkit sem érdekel az én problémám. Mindenki le szarta. Én valamiért mégis törődtem a másik gondjaival.
Igyekeztem segíteni mindenkinek, ha máshogy nem akkor csak meghallgatni bárkit is.
De miért? Vissza felé azt kaptam, hogy ezek az emberek elhagynak. Le lépnek.
Arról nem is beszélve, hogy most már a mondatnak számomra nincs értelme.
Azt sem tudom, hogy fogom megoldani a pénz problémámat, legalább erre a hónapra. Nem hogy még másik problémát meg is oldani.

Minden esetre, haza jöttem és le zuhanyoztam megint. Csináltam gyümölcs salátát, és főztem kettő darab kukoricát.

A délután folyamán valamit alkotni akartam. Mindig is bennem volt a "valami maradandó kéne hogy legyen utánam!" Érzés.
Írok, és rajzoltam. Ki próbáltam öt művészeti ágat is. Most a zene világára is kiváncsi vagyok.
Gitároztam, és zongoráztam is. Jelenleg dobolok, hobbi szinten.
Énekelni nem tudok, de mint ma kiderült, egész jó vágási érzékem van.

Össze akartam rakni egy dalt pár nappal ezelőtt. Egy boldogat. Ádámról vagy valami vele kapcsolatosat. Vagy velünk kapcsolatosat.
De az érzés nem volt elég erős.
A saját fájdalmam érzései, azok viszont meg tették a hatásukat. Olyan zenét vágtam ma össze, amiben benne van minden fájdalmam.

Fél tizenegy körül Ádám jött értem a panel mögötti parkolóba. Be ültem a kocsiba, majd el indultunk Mekizni.
A drive thru részen hatalmas sor volt. Ha nem voltunk ott vagy húsz percet, akkor semennyit.
Utána elindultunk haza.
-Ugorj ki elém te kurva Őz!!!- üvöltötte ki az ablakon. Hatalmas nevetés én törtem ki.
Ide értünk a vidéki kis kuckóba, majd megettük a szendvicseket.
Elmentem fürdeni ismét, hozzá teszem, én ezen a ponton nem tudom hányadára mentem el ma fürdeni.
Majd be feküdtem az ágyba, és most nektek írok.

Biztos észre vettétek már,hogy egyre kevesebbet írok.