Nana élete

Harminchetedik Nap

Július 14.-én írtam utoljára. Ma 27.-e van.
Sok minden történt, részletezni nem tudom hogy fogom-e? Majd kiderül.

Dolgozni kezdtem. Nagyon sok rokon és ismerős jött szembe velem. Van olyan ember az új kollégáim közt, akikkel nem tudok szimpatizálni. Talán nem is akarok.
Lettek új barátaim. Furcsa érzés,hogy sok ember kedvel és viccesnek tart.
Azt mondják,akkor leszel igazán poénos,ha sok trauma történt veled. Úgy érzem mesélhetnék.

A csoport amiben indultam teszt üzem. Teljesen máshogy akarják csinálni,mint eddig. Senki sem tudja hogyan is fog ez elsülni. Ha ebbe bele gondolok,úgy érzem magam mint egy kísérleti Patkány.
Tízenhárman vagyunk ebben a csoportban. 10 új barátom lett, köztük egy régi rokon is újra rám talált. Furcsa,beceneveket aggatunk egymásra. Az enyém hivatalosan, Csillag Patrik.
-Én szex közben csak ki fekszem mint csillag Patrik,oszt hadd szóljon.- hagyta el ez a mondat ironikusan a számat, s mindenki fel nevetett. Majd a becenév meg is született.
A másik amit kaptam még, a sebtapasz.
Még mintha mindig tartana a pubertás, én pedig fogalmam sincs mit is kezdjek vele.
Atom pattanás nőtt az arcomra, s mielőtt el tudna fertőződni, le takartam egy gyerek mintás sebbtapasszal.
A héten, szoba jött az öngyilkosság,mint téma.
Mindenki elmesélte,hogy érintette őket mikor egy szerettük,megtette a vissza fordithatatlant.
A csoportban egészen addig csak a rokon tudta,mit is tettem.
-Nana,nagyon csendben vagy,beszéljünk másról?- kérdezte Csizi, a mentorunk.
Haboztam.
"Most mégis mit válaszoljak?"
-Ja nem,csak közel érint a dolog.- feleltem félig le hajtott fejjel.
-Beszéljünk inkább másról? Vagy szeretnéd te is megosztani?- a hangja olyan kedves volt,hogy bátorságot vettem magamon.
-Igazából.. én kicsit több mint egy hónapja megpróbáltam megölni magam.
Csend lett a teremben.
-Be kerültem a kórházba, önbántalmazás miatt,miután megettem pár kapszulát.
-Oh Nana..- sírt fel mögöttem Bazsi a rokonom. Fiatalabb nálam öt évvel.
Pár nappal később Krisztián volt elég bátor felhozni a témát.
-Bátor vagy.
-Hm?- nem értettem. A semmiből mondta ezt négyszemközt.
-Pár éve én is megpróbáltam. Egy jó cimborám hívta a mentőt. Úgy gondolom,bátor tett volt ezt nem csak be vallani,és felvállalni, de még meg is tenni.
-Oh...-nem gondoltam volna. Annyira össze szedett embernek tűnik.- Szóval te is?.. tudod?
-Igen. Ma már sokkalta jobban vagyok. Még mindig vannak hullám völgyek, de sokkal jobban érzem magam.

"Szóval nekem is ilyen lesz?" Futott át a gondolat a fejemen. Sosem leszek rendben?
Sosem fogok tudni úgy tovább menni,mintha nem lett volna semmi? Az egész életem így fog lemenni?
Az utóbbi időben meg tudtam erősödni annyira,hogy maszkot húzzak fel. Reggeltől egészen estig. Csak ha magam vagyok, akkor veszem le. Nekem ez így,jelenleg megfelel.

Viszont a rém álmok maradtak. Azokkal,jelenleg nem tudok mit kezdeni. Újra és újra át élem,életem minden egyes olyan pillanatát ami az öngyilkosság felé vitt.
Minden veszekedést anyámmal, és minden át élt vagy látott pofont. Minden csalódást és át verést újra újra le vetít az agyam éjszaka.
Sokan azt mondják, az álmokban jelentősége van. Még hozzá igenis fontos,nagy jelentősége.

Ennek mégis mi a faszom értelme van???!

Én ezeket el szeretném felejteni,nem pedig újra látni. A semmiből ráadásul. Eszembe se jutott, egész héten, s tegnap este mégis meg álmodom.
Kurva jó.
Az agyunk működése még a világ legjobb tudósainak is rejtély. Végképp az álmok.
Nem tudjuk,hogyan funkcionál. Lehet titeket ez nem zavar,vagy csak nem is gondoltok rá.
De engem igen. Volt olyan nap, az elmúlt harminc napban, mikor a fejem annyira fajt,hogy aludni sem tudtam.
Nem a front vagy ilyenek miatt.
A kérdés miatt.
"Miért így működsz?"
"Mit tudok én tenni,hogy ezen változtassak?"

Csak hogy a válaszra nem jöttem rá.

-Nem megyünk el sétálni?- kérdeztem Ádámot.
-Sétálni szeretnél baba?
Bólintottam.
-Csak egy kicsit,és ha nagyon meleg van kint akkor nem kell. Akkor csak fejezzük be a mesét amit elkezdtünk.
-És ha kocsival mennénk sétálni?
-Volt egy deal-ünk,tudod? Havonta egyszer egy séta.
Sóhajtott egy nagyot.-Rendben. De először kocsival megyünk és utána séta. Rendben?
-De hát nem így kell sétálni.- mondtam neki nevetve. Elindultam fel öltözni.
-Úgy szokás ezt csinálni,- magyaráztam miközben ki vettem egy nadrágot.- hogy elindulsz, egy tom marketig. Ott veszel üdítőt,aztán le ülsz egy padra,vagy hintára. Ott maradsz egy kicsit és mész haza. Én közben kész is vagyok.-a csipőmre tettem a kezemet.- Tádá!
-Így akarsz jonni?- kérdezte tőlem.
-Uránvárosba ez is megfelel. És még melltartót sem kell húzni ehhez a bodyhoz.
-Nem akartam elmondani,-kezdte mosolyogva.-de én el akarlak vinni randizni. Ezt terveztem egész héten, erre te ma jössz a sétával.
-Tényleg?
-Tényleg. Azért mondom,hogy inkább húzz melltartót baba.

Hosszas válogatás és kérdezősködés után, ugyan azt a szettet húztam fel ami volt rajtam. A papucsot cipőre cseréltem és egy melltartót is felhúztam.
-Hasi tasi,vagy táska?
-Most inkább táskát hozzál baba. Meg akkor le ugrunk neked dohány boltba.

Fun fact!: a dohány bolt, tőlünk talán tíz perc séta se. Ádám kocsival tette meg ezt az utat.

Nekem azt mondta a városba megyünk. Az utakat le zárták felújítás miatt, így egy ideig le sem esett merre megyünk. Az autó pályán jöttem rá,hogy nem Pécs az úti cél.
-Hova megyünk?
-Hát. Messze.
Talán húsz perc alatt lent is voltunk a kis városban.
-Ide jöttünk múlt héten a fiúkkal.- mondta, és be vezett.- A kaja finom, és nem túl zsúfolt.
-Tényleg? El is felejtettem.

Mindketten hamburgert kertünk. Nagyon finom volt, ami nem tetszett hogy befőttes üvegben kaptuk meg a limondádét.
-Akarsz sétálni? Nekem jól esne,nagyon tele ettem magam.- kérdezte miközben el pakolta a tányérokat.
-Ja, de nem sokat, csak egy kicsit.

Fizettünk,majd távoztunk. Át mentünk a síneken, és csináltunk pár képet. Ahogy azon nevettünk,milyen fejem van az összes képen, egy cica hangját hallottuk meg.
-Macska! Pspspspsp!
-Te macska bűvölő!-nevetett fel.
A kis jószág azonnal oda jött hozzám, bele mászott az ölembe, és hangosan nyervákolt.
-Nem visszük haza?- kérdeztem Ádámot,miközben kiskutya szemeket vetettem rá.
-Nem.
Kis idő múlva elindultunk a kocsi felé vissza. A cica, jött velünk végig. Ha az egyikünk megállt, akkor ő is megállt, és addig nem mozdult míg nem indultunk el. Viszont sajnos,nem maradhattunk.
Vissza ültünk a kocsiba, és elindultunk vissza Pécs felé. Az autópályán, a kocsi megmutatta erejét. Ha nem lettek volna előttünk, talán a 230-át is meg tudjuk ütni.
-KFC? Meg akarom kóstolni ezt a shaket.
-Menjünk, én popcornosat kérek.

Talán tíz perc volt a vissza út, majd a parkolóban jöttünk rá, megszűnt a rágógumis shake. Ádám le sulytott volt. Alig lehetett vigasztalni. Megvettük,majd haza mentünk és végül el aludtunk mindketten.