Nana élete

Tizenkilencedik nap

Az utóbbi pár napot egy emberen kívül,senki nem olvasta el. Ez az egy ember nem Tita.
Akkor volt egy "olvasói roham" mikor a két barátnőm szakítását le írtam.

Ma későn keltem fel, sokáig fent is voltam.
Talán hajnali három körül döntöttem úgy,hogy itt az ideje aludni. Talán négy óra környéken el is aludtam.
Melegem volt. Kényelmetlen volt az ágy. Nem volt elég a ventillátor. Frusztrált voltam,mert a szobám olyan volt mintha bombát robbantottak volna itt.
Így nem csoda, fél tizenegykor keltem fel.
Elmentem pisilni, és fel öltöztem. Ez talán még jobban frusztrált. Nem tudtam szépen a szokásos reggelt megcsinálni.
A hűtőben levő tejben nem tudtam megbízni. Én magam bontottam fel és talán egy decit használtam belőle. Minimum három napja.
Így kávé nem volt. Le mentem a dohány boltba, megvettem a cigimet és kettő energia italt.

Olyan sietve ittam meg, és olyan sietve szívtam el hogy saját magamat idegesítettem ezen is. Lényegében nem volt egy túl kellemes a mai reggel.
Elindultam a buszra, és akartam venni magamnak bérletet, de az aplikáció természetesen nem működött.
Be mentem a dohány boltba, vettem három darab buszjegyet és elindultam a városba.

Elmentem a tudó szűrő leletért, természetesen nem volt ez sem egyszerű. A röntgen helyiség előtt ültem szerintem a saját izzadságomban, azon a kényelmes műanyag széken.
Talán húsz perc után megkaptam a papírt, majd elkezdtem sétálni a munkaügyi központ felé.

Esküszöm,utálok oda járni. A sor nem érdekel, ha várni kell nem érdekel.
Az ügyintéző hölgyek nem tetszenek.
Hét emberrel beszéltem mire a nyolcadik oda tudta adni a papírt amit szerettem volna.
Ez volt a kedvencem. Idézem nektek a beszélgetést.
-Jó napot, ide küldtek Önhöz a papír miatt.
-Jöjjön! De azért az ebéd szünetet igazán tiszteletben tarthatná!
-Nagyon sajnálom, egy órája mászkálok fel és le az épületben egy nyamvadt papírért. Nekem sem kellemes hogy most kell zavarnom.
-Hát engem ez nem érdekel. Én nem érek rá egész nap!
-Én sem.- jéghideg lett a levegő abban a kis irodában.
-Jól van üljön le, akkor neki állunk.
Elő vett egy nagy paksamétát és elkezdett a gépen pötyögni.
-Neve?
-Lindt Nana.
Tíz perc után el kezdett nyomtatni és elém tolta a papírokat.
-Csütörtökön mehet ide interjúra, fél tízre.
-De..
-Ne haragudjon beszélek! Szóval..
-De én nem..
-Nem kell magának a munka?- végig mért olyan flegmán,hogy ha Isten nem fogja vissza a kezem,nem tudnék nektek most írni.-Hát ne haragudjon,de a maga képzettségével és származásával örüljön hogy takaríthat.
-Már bocsánat,de hogy képzeli?- felháborodtam.- Nekem van munkahelyem. Ott fogok kezdeni jövő héten, de szükségem van egy szaros papírra, ami önöknél van. Arról nem is beszélve hogy ha megnézné mit dolgoztam,tudná hogy többre vagyok képes takarításnál. Ezt a származás dolgot pedig ne emlegesse,simán fel jelenthetném.

Meg hökölt. Le szartam. Így is vissza fogtam magam. Össze szedte a papírt és telefonált.
-Szia Gabi. Nálad volt a Nana nevű hölgy másfél hónapja, át küldöm rendben?.. jó. Oké,köszi!- le tette a telefont, és rám nézett.- 205-ös iroda. Várja a Gabi.

Át mentem és megkaptam a papírt. Elindultam a NAV-hoz a másik papírt megszerezni, az viszont zárva volt. Az marad holnapra.
Elmentem venni terítőt az asztalra, vettem pár dolgot majd haza jöttem.
A délután hátra levő részében zenét csináltam egy barátommal.
Fél hétkor indultam haza eredménytelenül. Újra kell majd az egészet kezdeni. Fogalmam sincs menni fog e.

Haza jöttem és elrendeztem a vásárolt dolgokat. Vettem végre másik zuhany rózsát. Igazi élmény. A víz valamiért most nem kemény és fájó, hanem olyan mint egy finom eső. Imádom. Négyszer mentem el fürdeni.
Nem csak azért mert izzadtam, hanem mert olyan jó érzés így fürdeni.
Nem sokkal utána kopogtak az ajtón. A bandám volt. Mindannyian ott voltak,egytől egyig.
-Hát ti, azt hittem én megyek hozzátok Bazsi.- megöleltük egymást.
-Gondoltuk meglepünk. És nagyon hiányoztál már a kislánynak.- a nyakamba ugrott a kicsi.
-Hát szia édesem! Hogy te mennyit jöttél!
Bólintott.
-Jössz?- kérdezte tőlem édesen.
-Hát persze kincsem! Gyertek be, igyatok valamit.
Be invitáltam őket.
-Asszony? Dolgozik?-kérdeztem Balázs felé fordulva.
-Igen. Dolgozik. Nana..- habozott. Látszott.
-Hm?- kérdeztem miközben ki öntöttem a kávét.
-Miért nem mondtad?..- könnyes lett a szeme. -Miért nem mondtad mit tett veled az a köcsög?
Le tettem a kávé főzőt a kezemből. Némán álltam a konyha közepén. A többiek is be jöttek.
-Mégis.. mégis hogyan?- le töröltem a könnyeimet. -Hogyan kellett volna?.. Hogyan tudtam volna?
-Nana.. te a családunk része vagy. Megvédjük a család tagjainkat.- megölelt én pedig ki fakadtam. Igyekeztem bele fúrni a fejemet Bazsi vállába,hogy a hangokat torzítsam.
-A..a ki..kisl..
-Légyszi, menjen valaki.-Ahogy Balázs ki mondta ezt a mondatot Levente ki is futott és felkapta Lilit.
-Akarsz repülni Liliomom?
-Igeen! Wuhuu!- majd be csukták az ajtót.
-Nana...Nana..nyugi,nyugi.- igyekeztek nyugtatni. Nem ment. Csak sírtam tovább, kezemet pedig a számra tapasztottam.
-Megvertük.
-Csaba!
-De tényleg. Meg picsáztuk.
Balázs rám nézett.
-Ha már megvédeni nem tudtunk...legalább fájjon neki annyira legalább mint neked.

Később elmentünk és létre hoztuk a számot. Félig. Majd haza mentem.

A konyhába is be helyeztem végül a fakanalakat, és az evő pálcikákat. A terítőt is fel raktam, és be fejeztem a rendrakást.
Most már sokkalta otthonosabbnak érzem a lakást.
Majd fel raktam a körmömet és a Dr. House-t néztem. Baba rózsaszín és baba kék színekben feszítenek az ujjaim jelenleg.

Ádámmal ma keveset beszéltünk. El sem hinnétek mennyire hiányzik.
Ha azt mondaná valaki, hogy láthatom, de gyalog kell át mennem hozzá az ország másik felébe.. kérdés nélkül elindulnék. Futnék hozzá,hogy minnél gyorsabban láthassam.

Holnap találkozni fogunk. Holnap még van pár dolgom amit el kell intéznem.
Talán egy vagy két órát fogunk együtt tölteni. De már most várom. Fáradt lesz, én valószínűleg nem. De megéri.

Tudjátok milyen érzés fuldokolni?
Sose tudtam úszni. Egyszer még kisebb voltam. Apám után rohantam a strandon.
De a lábam nem ért le.
Segítségért igyekeztem kiáltozni, de csak vizet nyeltem. A lábammal igyekeztem magam fel lökni a felszínre levegőért.
Apám vett észre, a karjaiba vett és ki emelt a vízből. A karjaiban fogva vitt engem tovább.
-Nem láttad te vén fasz hogy előtted fuldoklik?- üvöltötte egy férfi felé.
Én a vizet igyekeztem ki köhögni és apába kapaszkodtam.
Kicsit ilyen érzés. Tudom,sok mindenhez hasonlítom a depressziót. De talán ez a legjobb.

Úgy érzem minden kis apróság,minden szar amit kapok csak emeli a víz szintet.
Fuldoklom. Igyekszem,küzdök hogy levegőt kapjak. Nem tudok úszni,nem megy.

Valamiért ez a mondat, elindította a könnycsatornáimat.
-Baba,tudunk telefonálni kicsit?
Fél perc múlva,mikor már levegőért kapkodtam, elkezdett csörögni a telefonom.

-Minden rendben van baba?
-I..igen.. csak..- még mindig a levegő vétel volt a baj. Hallottam a vonal túlsó végén hatalmas kerék csikorgást.
-Vissza fordulok baba.
-Ne.. té..tényleg ne..nem kell.- szipogtam majd ki mentem zsepiért a konyhába.- Csak..csak beszélgessünk valamiről kicsit.

Fél órán keresztül beszéltünk. El sem hinnétek ez mennyit tud jelenteni.
Azt akarom ilyenkor hogy ne a fájó dolgokra gondoljak. Terelje el valaki a figyelmemet. Beszéljen velem.
Én sem tudtam miért kellet hirtelen sírnom. De mielőtt az agyam tovább vihette volna a folyamatot, megállította.

Nem hagyta hogy megfulladjak. Ki húzott a vízből.

Ha tudnám mi történik a lelkemben,vagy a fejemben, higgyétek el hogy megállítanám. Tennék ellene. Bármit. Akármit.
De én magam sem tudom mi történik.

Azt tudom, ha nem kezdett volna csörögni a telefonom, mi lett volna ebben a kis szobában.
Keserves és hangos sírás. Könyörgés bárminek,vagy bárkinek, hogy abba maradjon.
Saját magamon akadtam volna ki, és bármit megtettem volna hogy abba maradjon ez az érzés. Mikor azt mondom, hogy bármit.. azt szó szerint értem. 

Csak tudnám hogy mi történik..