Nana élete

Tizennyolcadik nap

A mai napon már a saját szobámban vagyok.
Mikor felkeltem Ádám már ébren volt. Szokatlan.
Én szoktam előbb felkelni kettőnk közül.
-Hát te hogy-hogy ébren vagy?- kérdeztem tole miközben feleltem az ágyon.
-Fél négy óta fent vagyok. Nem tudok aludni.
-Életem kész hulla leszel estére.

Ki mentem meginni a kávémat, és el szívni a cigimet. A fejemben elkezdtem össze szedni a dolgokat.
1. Össze kéne pakolni.
2. El kellene mennem fürdeni.
3. Reggeli. Valami kell.
4. Be kell menni boltba, akarok venni pár dolgot.

Hozzá teszem délután két óra van, és még mindig nem mentem el fürdeni. Érzem hogy ragadok.

Egész úton talán három mondatot beszéltünk. Ádám és én sem örültünk felhőtlenül annak hogy vissza kell mennem. De sajnos el kell intéznem pár ügyet, és dolgozni is kell menni. Nincs most nagyon választás.
Ha ott maradtam volna, inkább nem alszik és be visz a városba. Ha meg délután van dolgom, akkor pedig buszozni kellett volna. Nem drága a jegy,300 Ft, de ha napi kétszer megyek három napon át úgy már egész sok.

Fel jöttünk a lakásba, hoztuk a bőröndöt és a szatyrokat.
A lakáson tudom mit akarok csinálni,ez számomra nem volt kérdés.
Viszont a búcsú Ádámmal fájó volt.

De most ezzel nem szabad foglalkozni. Be rakok zenét és neki állok a nagy takarításnak.

Nagyjából öt órával később végeztem azzal amit megszerettem volna csinálni. Még pár adag mosás van vissza, és a fürdőben a járólapot szeretném egy két ponton fel sikálni, de ez már idővel meglesz szépen.
Takarítás közben biztattam magamat.
"Még ezt súrold ki és kész lesz!"
"Gyerünk,azt szeretnéd hogy újra itthon érezd magad,akkor meg csináld meg!"

Nem tagadom,közben megálltam néha egy egy szál cigire.
Viszont megérte. Újra otthon érzem magam. Annyira ki vakartam a lakást amennyire tudtam. Az összes nyomát eltüntettem az öngyilkossági kísérletemnek.

Mikor elbúcsúztam Ádám nagyijától adtunk két puszit egymás arcára.
-Ne csinálj semmi butaságot,rendben?-mondta miközben szorosan magához ölelt.
-Nem fogok, pénteken jövök vissza.- mondtam neki igyekezve megnyugtatni.
-Rendben rendben,akkor jössz mikor csak szeretnél.- majd mosolygott egyet rám.

Hihetetlen kedves egy asszony. Ádám mindig attól fél hogy nem szeretem a családját.
-Nem,csak tudod. Az exem nem szívesen jött le,és megbeszéltük hogy akkor nem kell.
-De én szeretem a családodat. Nem érzem fáradtságnak hogy le megyünk.
-Jó de én füvet fogok nyírni, te addig mit fogsz csinálni?
-Beszélgetek nagyiddal. Vagy anyuddal. Vagy mindkettővel. Plusz amíg te a kerítés előtt nyírod a füvet én le szedem az epret meg a málnát. Meg ki gazolom a kertet.
A szeme sarkából rám nézett vezetés közben.-Biztos?
-Biztos. Plusz amúgy is fél úton vagyunk,innen vissza fordulni már nem éri meg.

Mindig így mentünk le a családjához. Sosem akart és szerintem nem is fog olyan helyzetbe hozni ami kellemetlen lenne számomra. Ezt értékelem benne.
De én tényleg szeretem a szüleit,a nagyiját és a testvérét. Szerintem sikerült velük megtalálni a közös hangot. Ráadás hogy nem kellett meg játszani magamat ehhez.

A JBL merülő félben van, így fel tettem tölteni. A mosó gép zaja és a ventillátor tölti be a lakást.  Rettenetesen furcsa a csend. Úgy érzem megint hozzá kell szoknom majd,hogy egyedül vagyok.
Pláne hogy egyedül fogok aludni.
Ádám mielőtt elment volna,azt mondta a héten még fel ugrik hozzám, a hétvégét pedig megbeszéljük mikor menjek.
Viszont most hogy ki takaritottam a lakást,hirtelen nem tudok mit kezdeni magammal.

Ahogy megy le a nap, és nézem a mesét rá jövök, még egyszer,hogy ma egyedül fogok aludni.
Nem csak az ágyban. Az egész lakásban.
Kicsit ijesztő, de talán annyira mégsem.
A diós ízű fagyimat eszem azon gondolkozom,mikor volt utoljára olyan hogy egyedül voltam.
Nem szeretek egyedül lenni. Kellemetlen érzés megy végig a gerincemben és megfeszül az egész testem.
Amolyan "Készen állunk! Bármire!"
Ennél jobban nem tudnám nektek leírni.
Mikor Titával éreztem magam magányosnak vagy éppen Ádámmal sosem volt ilyen érzés a testemben. Vagy ilyen reakció.
Szerintem ezzel nincs baj, ha társaságban magányosnak érezzük magunkat. Ez is rendben van.

Kristóffal viszont más a helyzet. Ha vele éreztem magam magányosnak jött a test feszítő érzés. Minden izmom a testemben megfeszült, és úgy ölelte át a csontjaimat mint ahogy a kedvesünk ölel át minket.
Ugrásra,pattanásra készen álltam. Nem a szellemektől vagy ilyesmiktől féltem.
Tőle.
Mintha a testem tudta volna,hogy minden energiára szüksége lesz. Minden erőre amit le tudok adni szüksége lesz.
De sose történt semmi. Utána annyira elfáradtam a feszülésbe vagy felkészülésbe,hogy azon nyomban ki dőltem aludni.

Gondolom most felmerül bennetek pár gondolat ezzel kapcsolatban.
Mondjuk,hogy ez akkor is működött e, mielőtt megpróbáltam megölni magam.
A válasz igen.
És hogy ért e valamit?
Semmit.
Kristóf már előttem is és mellettem is nagyon sok időt áldozott bele abba,hogy a teste formás legyen. Emellett ácsként dolgozik a mai napig. Így a kondi teremben össze szedett izmok nem csak nőttek a munka során de folyamatos használatban voltak.
Amikor azt mondom nektek,hogy engem a hatvan kilómmal hetvenszer képes volt ki nyomni,akkor nem hazudok.
Talán még több is ment volna neki.
Én emellett három kiló felett már képes vagyok szenvedni.

A munkahelyemen emeltem nehezebb dolgokat, de rövid távon volt erre csak szükség.
Így szerintem egyértelmű.
Mikor sor került verekedésre,vagy ellenőrzésre pontosan annyit értem ellene mint a szellő egy negyven fokos nyári hőségben. Semmit.

Mielőtt a testem kifáradt volna, az agyam vette át az irányítást. A túlélési ösztönöket kikapcsolta. Vagy be kapcsolta,nem tudom.

Mikor már minden elveszett, nem tudtam ellenkezni sehogysem,semmi sem hatotta meg, feladtam. Nem ellenkeztem, csak a véget vártam az egésznek.
-Ez tetszik bazdmeg?
-Nem.

Úgy érzem ezt sosem fogom tudni se elfelejteni se megbocsátani neki.
Rendőrségre nem tudtam menni a másnap történései miatt.
Most már talán orvoshoz sincs értelme elmenni.
Már be gyógyult ami történt.
Nincs nyoma.

Talán ez a legrosszabb. Senki se tudja. Csak az aki ezt a szart elolvassa. Talán nem is szeretném hogy tudja bárki is. Szégyellem.
Ezért is örültem mikor Ádámmal vettünk paprika sprét.
De erősebbnek kell lennem. És körül tekintőbbnek.

A mese feldob. A megunhatatlan szinte már klasszikus mese pedig akárhányszor nézem meg, még mindig képes adni valamit furcsa módon.
A ventillátor órák óta szolgál engem a hideg levegővel, aminek eredménye képpen, a bal fülem fájni kezdett. Lejjebb állítani viszont azért sem fogom.
Ádám felhívott haza felé menet. Ma jó híreket kapott a munkahelyéről.
Úgy néz ki, megérte be dobni a felmondást. Át teszik oda ahova szeretett volna menni.
Az ilyenek miatt irigykedem kicsit, viszont örülök is neki és büszke vagyok rá.
Azért is mert ilyen ügyesen helyt áll és nagyon jól kezeli a helyzetet, illetve a felmerülő problémákat.
És büszke vagyok azért is mert az én párom. Kis ezer mesterem, aki inkább alszik.
Nem bánom ha pihenni szeretne. Az elején nem tetszett. De inkább csak azért mert nem ehhez szoktam hozzá.

Az a baj a kapcsolat váltással,hogy akarva,akaratlanul is az előző partnert fogjuk keresni. Általában azért is szeretünk bele az illetőbe vagy azért vonzó mert az ismerős jegyeket észre vesszük.
És olyankor alakítani is szeretnénk a másikon.

Ádámmal mi úgy állunk mint a fák a földben.
Külön állunk, és nem mozdulunk meg senki kedvéért. Viszont a gyökereink össze érnek.
Azért mert ő így szeretné,nem fogok többet aludni. De hagyni fogom pihenni.
Ugyan így fordítva is. Azért mert én úgy szeretném, nem fogunk csak Lays chipset venni. Én is és ő is vesz magának külön-külön chipset.

Én ezt nevezem kompromisszumnak. Lehet nem úgy tűnik kívülről, de olyan megoldást keresünk ami mindkettőnknek elfogadható, és mindketten jól érezzük magunkat.
Úgy érzem hogy sokat tanulok tőle minden szinten. És úgy érzem közösen fejlődünk,szépen lassan. Elvégre ezt nem kell siettetni. Időnk az van, majd ki találunk mindent.