Silla virágai 🔞

5. Gyöngyöző gyöngyvessző

Jin

A Yoongival való kora reggeli beszélgetésem után felkeltem a többieket, hogy tisztességesen neki kezdjünk a mai napnak. Namjoont és az új jövevényt sehol nem látom, feltételezem, hogy az idősebb éppen meditációs gyakorlatokat tanít az ifjabbnak. Nem bánom, egy kis belső béke sosem árt az ember lelkének, bár én a tegnap estével mindezt tökéletesen megkaptam Jimintől. Reggel egy kissé átbeszéltem a dolgokat Buddhával, más szóval teljesen készen állok a mai napra.

Taehyung álmos szemekkel pillant fel rám, látszólag meglepi, hogy matraca felett guggolok, alig néhány centire szép arcától. Rögtön rendezi is vonásait, ahogy felfogja a dolgokat, majd már vágja is magát talpra.

– Jin hyung...

– Csak nyugalom, Taehyungie – mosolyodom el lágyan. – Valami különleges dolgot szerveztem magunknak.

– Magunknak? – ismétli vissza az utolsó szót.

Körülnézek a szobában, majd amikor látom, hogy Jimin és Hobi is távoztak, közelebb hajolok hozzá.

– A fővárosba kell mennem a gukszonhoz, és szeretném, ha velem jönnél.

– Én? – döbben le teljesen magára mutatva.

– Igen – bólintok határozottan. – Gondoltam, hogy beszélgethetnénk egy kicsit, na meg szeretnék vásárolni is. Azt hiszem, hogy mindkettőnknek jól jönne egy kis szénceruza – kacsintok rá, de arcomban nyoma sincs gúnynak. Tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy lopja a szénceruzámat, legalábbis alkalom adtán használja, de nem érdekel. Sosem haragudnék egy ilyen dologért.

Pár pillanatig még meglepődve pásztázza arcomat, mintha lenne rajta valami érdekes azon kívül, hogy gyönyörű, végül megadóan bólint. Látom a testbeszédén, hogy szeretne mondani valamit, valószínűleg ellenkezne vagy hisztizne egy kicsit szíve szerint, de nem mer.

– Máris elkészülök – mosolyog rám félszegen, én pedig magára hagyom.

Az istállóhoz megyek, hogy felnyergeljem a lovakat. Mire Taehyung kilép az ajtón, én már útra kész vagyok. Őzike szemei elkerekednek, ahogy a lovakra néz.

– Hyung, nekem kellett volna!

– Így van, de ma jó kedvemben vagyok. Mondjuk úgy, hogy jól aludtam az éjjel.

Nem szól semmit, helyette mintha elvörösödne, valószínűleg sejt valamit, hiszen Jimin nem éppen csendes típus. A szentélyhez megyünk ezután, hogy közöljük távozásunkat, és érdeklődjünk az igényekről, miszerint mit hozzunk a fővárosból. Namjoon tisztességes ruhákat kér Jungkooknak, én pedig rögtön el is képzelek neki egy szép, rózsaszín selyem hanbokot. Valószínűleg imádni fogja!

Hobi rohan hozzánk szégyenlősen, kezében egy kisebb csomag van. Meghajolva nyújtja át az útravalót, ami egy kis élelmet tartalmaz két üvegnyi vízzel. Megsimogatom a fejét, megdicsérem, hogy milyen rendes, melegszívű hwarang, amitől még inkább zavarba jön. Lopva Taehyungra pillant, hasonló reakciót vár tőle, ám ezúttal be kell érnie egy laza köszönöm, hyunggal.

– Mennyi időre van a főváros, hyung? – fordul felém Tae, csokoládébarna tincsei az arcába hullanak. Tekintetem a vörös rubint ékszerre téved a hajában, ami elképesztően jól áll az ugyanilyen színű hanbokjához. Kinyúlok, majd finoman megérintem a drágakövet, ezzel együtt pedig a selymes haján is végig simítok. Zavarban jön, látom rajta, ahogy megszeppen. Édes, bezzeg, ha Jimin csinálná ezt.

– Úgy jó másfél nap, de éjszakára megállunk majd egy fogadónál – felelem, majd felpattanok a fehér paripára, hogy haladjunk. Taehyung nem kérdez többet, csak követi a példámat, azzal neki vágunk a hűvös reggeli útnak.