A középkori Silla királyságban játszódó, kalandos OT7 BTS boyxboy történet sok-sok 🔞felnőtt🔞 jelenettel és változatos shipekkel.
"- Jungkook, tudod te egyáltalán, hogy kik vagyunk mi?
- Hwarangok... viráglovagok...
- Nemes családok fiai, akik hib...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Yoongi
Jin hyung zaklatottan távozik a helyiségből, léptei egyenesen az egyik szobába vezetnek, míg én szorosan követem őt. Nem akarom őt egyedül hagyni, hiába az elmúlt napok keserédes órái, tudom, hogy most szüksége van valakire, még ha erre nem is én vagyok a legalkalmasabb.
Behúzom magam mögött az ajtót, majd megtorpanok a matracom mellett. Tőlem nem messze Jin ül a saját fekvőhelyén nekem háttal, éppen a hanbokjától szabadítja meg magát, fényes, barna tincsei egyenesen omlanak izmos hátára. Elkapom a tekintetemet, nem akarok soha többet az életben máshogy gondolni hyungomra. Így is megöl ez a feszültség, ami köztünk van már napok óta, mégsem tudok tenni ellene. És mindezen nem segít a ma este történtek sem.
- Meddig csináljuk ezt, Yoongiah?
Értetlenül pillantok Jinre, de majd megszakad a szívem a látottaktól. Kezei összekulcsolva pihennek az ölében, díszesen hímzett hanbokja a földre van hajítva, arcának gyönyörű vonásait elcsúfítja a bánat és az elkeseredettség, ahogy búsan mered maga elé, mandula vágású szemeiben könnyek ülnek. Görcs szorítja össze a gyomromat a látványtól, még a szívem is összefacsarodik. Félretéve minden korábbi haragomat és csalódottságomat telepszem le mellé a matracra, majd karjaimmal finom ölelésbe vonom szomorú valóját. Mélyet sóhajtok, ahogy megérzem meztelen felsőtestén a forró hőt, ami még a hanbokomon keresztül is átüt.
- Minden rendben lesz – suttogom hyungom illatos barna tincsei közé, és mintha ez a pár szó felszakítana benne minden gátat, szép arcát a nyakhajlatomba fúrva sírni kezd.
Érzem, ahogy széles vállait a zokogás rázza, derekamon a díszes anyagot görcsösen szorítja. Gombóccal a torkomban próbálom nyugtatni zaklatott lelkét bíztató, kedves szavakkal, miközben ujjaimmal gyengéden cirógatom a puha bőrt a hátán. Életemben csak akkor az egyszer láttam őt sírni, amikor a megismerkedésünk napján az apja halállal fenyegetett. Érdekes fintorja a sorsnak, hogy akkor is és most is miatta hullatta hyungom az értékes könnyeit.
- Gyűlöl engem – dünnyögi szipogva Jin. – Már a vesszőzésnél is túlzásba estem, most meg... - zokog fel remegve, majd olyat mond, amitől egy pillanat alatt szárad ki a torkom. – Bárcsak én haltam volna meg a családja helyett!
- Ne mondd ezt! – tolom el magamtól hevesen hyungomat, majd két kezemmel könnyáztatta arcára fogok. – Soha többet ne mondj ilyen badarságot! Én... - belehalnék, ha történne veled valami...
- Sosem fog nekem megbocsájtani. A családja az enyém miatt halt meg, ráadásul olyan csapásokat mértem rá haragomban... a saját nemesi véremre... – húzódik arrébb Jin, miközben erőszakosan letörli a könnyeket szép arcáról. Dacosan elfordítja a fejét aggódó tekintetemtől, inkább szipogva a matrac egyik sarkát bámulja. – Szar vezetőtök vagyok, még hwarangnak sem vagyok jó. Abszolút nem lenne kár értem.
