A középkori Silla királyságban játszódó, kalandos OT7 BTS boyxboy történet sok-sok 🔞felnőtt🔞 jelenettel és változatos shipekkel.
"- Jungkook, tudod te egyáltalán, hogy kik vagyunk mi?
- Hwarangok... viráglovagok...
- Nemes családok fiai, akik hib...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jungkook
Miután elmentek a medvék, és megágyaztunk magunknak, láthatóan mindenki békésen álomba szenderül, kivéve engem. Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy a medvék az élelemforrás tudatában esetleg visszajöhetnek. Vagy más állatok. Ha tigris jár erre, azt nem ússzuk meg olyan könnyen. Bár egyáltalán nincs hideg, mégiscsak meg kellene rakni azt a tüzet, hogy elriassza a vadakat.
Namjoon hyung a hátán fekve szendereg mellettem. Nem akarom felébreszteni, elvégre már gyűjtöttünk fát, csak össze kell szedni, amit meneküléskor elszórtunk. Szerencsére a holdfényben egész jól lehet látni.
Ölemben a tűzifa-kupaccal visszatérek a táborunkhoz. Szegény szekér, nem valami szép látvány, ahogy megcsúfolva fekszik a földön, de még mindig sokkal jobb, mintha valakinek közülünk esett volna baja. A lovakra majd valamivel több teher jut így, de még így is gyorsabbak és mozgékonyabbak leszünk, a szekér jócskán lelassított minket.
Meggyújtom a tüzet, elégedetten figyelem, ahogy egyre magasabbra szöknek a lángok. Annyira belemerülök a látványba, hogy összerezzenek, amikor egy kéz simul a vállamra.
- Megijesztettelek? – hallom azt a mély hangot, aminek hallatán helyrezökken a világ rendje és elsimul még a háborgó tenger is.
- Nem, hyung, csak... azt hittem alszol. Felkeltettelek?
- Azt hiszem, túl nagy volt az ijedtség az előbb – mellém telepszik, felhúzza a lábait és a térdére támaszkodik – Nem tudtam olyan mélyen elaludni.
- A medve nem játék. Azért is raktam meg a tüzet. Nagy szerencsénk volt, komoly baj is történhetett volna – eszembe jut, ahogy Namjoon hyung a testével védelmezett engem. Féltem, leginkább őt féltettem, de közben olyan jó érzés volt alá simulni, érezni a szívverését, a teste melegét... - Köszönöm, hogy megvédtél.
Válaszképpen kedvesen elmosolyodik. A tűz meleg fénye puha ecsetvonásokkal megrajzolja a gödröcskéket a gyönyörű ajkai mellett. A sárkányszeméből pedig az univerzum összes bölcsessége sugárzik rám.
- Olyan, mintha a kisöcsém lennél – mondja – Aki bár erősebb és ügyesebb nálam, mégis csak én vagyok a bátyja. Nem hagyhattam, hogy bajod essen. Bele is pusztultam volna.
Néhány pillanatig csak csöndben nézzük egymást. Olyan közel ül hozzám, hogy összeér a vállunk. Lehunyom a szemem, és a vállára hajtom a fejem. Erre átkarol és egy csókot nyom a fejem búbjára.
A tűz felől is meleg sugárzik ránk, de az semmi ahhoz a forrósághoz képest, ami a szívemben árad szét. Felemelem kissé a fejem, az orromat az arcához érintem. Szeretem érezni az illatát, a bőrét, a karját a vállamon. Másik keze az arcomra simít, lassan felém fordul, addig, míg az ajkaink egymásra nem simulnak. Puha párnái lágyan kóstolgatják a számat, ujjai gyengéden cirógatnak, nyelve óvatosan bebocsátást kér a fogaim közé, én pedig még soha nem voltam ilyen boldog. Mint a vaj a tűz fölött, úgy olvadok bele a csókjába. Kezem a mellkasára kúszik, belekapaszkodok az inge szélébe, nagyobbra nyitom a szám, hogy a nyelvünk könnyedén találkozhasson.
