A középkori Silla királyságban játszódó, kalandos OT7 BTS boyxboy történet sok-sok 🔞felnőtt🔞 jelenettel és változatos shipekkel.
"- Jungkook, tudod te egyáltalán, hogy kik vagyunk mi?
- Hwarangok... viráglovagok...
- Nemes családok fiai, akik hib...
Ups! Ten obraz nie jest zgodny z naszymi wytycznymi. Aby kontynuować, spróbuj go usunąć lub użyć innego.
Taehyung
A tábortűz körül ülünk. A táj most békésen burkolódzik az éjszaka bársonyos sötétjébe, a korábbi viharra már csak a levelekről leguruló vízcseppek emlékeztetnek, melyek néha a hanbokom nyakába érkeznek. Az időjárás miatt kénytelenek vagyunk még egy éjszakát a szabadban tölteni, pedig lelki szemeim előtt már Hobi hyungék otthona és a vetett ágy lebegett. De igaza volt a szép vezetőnknek, balgaság lett volna abban az ítéletidőben a tengerparton lovagolni. Inkább behúzódtunk ide, a sziklaperem alá, és egész nap néztük, ahogy a táj rongyosra ázik.
Estére maradt csak abba az eső, és Jin már nem akart nekiindulni az éjszakának. Hiába gyújtottak apró lámpásokat a csillagok az elvonuló felhők után, a nedves sziklákon sötétben átverekedni magunkat nem a legokosabb dolog. Így tábortüzet készítettünk ismét, majd a hozott élelmiszerek, meg a tegnapi vadászat maradékából megvacsoráztunk. Most mindenki jóllakottan pislog, és szinte kínosan csendben van, csupán távoli bagolyhuhogás surrog át a holdfényes éjszakán.
Jungkook a zuhatagban fürdős eset óta kizárólag tőmondatokban beszél hozzánk, és azt is csak akkor, ha kérdezzük. Namjoon azóta is az elvesztett nemtudommijét keresi, és nagyon elgondolkodva éli a mindennapjait. Csak néha felejti a tekintetét Jungkookon, és amikor az észreveszi a mustrálást, Namjoonak akkor mindig borzasztó sürgős dolga akad pont az ellenkező irányban. Yoongi pedig mogorva macskafejjel létezik tegnap éjjel óta, pedig igazán nem lehet panasza, az nekem lehetne. De végül is, annyira nekem sincs, Jin hyung mindig el tud simítani mindent.
Egyébként is, legalább még egy strigula Jimin listájáról – mosolyodok el magamban. Mondjuk vele sem könnyebb, ő is úgy néz rám, mintha kihaltak volna miattam az Árnikák, meg a többi büdös gaz, amit a tömpe kis ujjaival szedegetni szokott.
– Aish, gyerekek, mi ez a gyászbánatos hangulat? – kérdezi pont a szép vezetőnk, körbepillantva a búslakodó társaságon. Mindenki úgy bámulja az előttünk ugráló tűzvirágokat, mintha kötelező lenne. – Valaki meséljen nekünk. Yoongiah? – néz kedvesen a megszólítottra, de Yoongi tekintetében a világ fájdalma csillan, ahogy visszapillant a rá mosolygó arcra.
Talán csak nem azt bánja, hogy végül Jin hyung belém dugta be a nemes nemességét, nem pedig őbelé? A gondolatra újra mosolyra húzódik a szám, önkéntelenül.
Hyungom figyelmét sem kerüli el, hogy egyedül én vágok értelmes képet a tűz körül.
– Taehyungah! Neked van itt a legvidámabb arcod, mesélj nekünk!
– Hát, Jin hyung, nekem igazán nincs mit... – kezdek mentegetőzésbe.
– Pedig úgy hallom, szorgalmasan gyűjtögeted az élményeket – morogja Jimin maga elé, de mielőtt tisztességes válaszban részesíthetném ezt a Buddha büntetéseként a nyakamba szakadt kisaeng fattyút, Hobi hyung közbeszól.
