Silla virágai 🔞

9. Silla virágai

Yoongi

Annyival sokkal jobb a légkör most, hogy Jin hyung végre visszatért! Nem tehetek róla, egyszerűen nem tudom letörölni a mosolyt az arcomról, hiába nem vagyok az a vigyorgós típus. Az ifjú Jungkook egy kicsit furán is méreget nagy gombszemeivel, talán azt gondolja, hogy megbolondultam, de nem tudok vele mit tenni, Jin ezt váltja ki belőlem. Csodálatos szépsége még a keserű ízt is elnyomja a számban, ami Taehyung új, díszes hanbokja miatt keletkezik. Tökéletesen tisztában vagyok a jelentésével, anno Jimin is kapott, miután belopódzott Jin hyung kegyei közé. Jungkook nyilván más okok miatt részesülhet ilyen csodás ajándékozásban, bár nem lennék meglepve, ha idővel hyungom leverné raja az árát. Talán egy nap majd én is...

- Minden rendben volt a távollétem alatt, Yoongiah? - szólít meg Jin, mire határozottan bólintok. Próbálom széles mosolyomat elrejteni, még hevesen kalapáló szívemre is rászólok, hogy nyughasson. Mindig is tudtam, hogy máshogy nézek rá, de amióta láttam őt a szobájában azon az estén, ahogy saját magának okozott örömöt... - Nagy szerencsém van veled - folytatja tovább mondandóját. - Néha úgy érzem, hogy elveszteném az eszem nélküled. Igazából gondoltam rád útközben - vet rám egy halvány mosolyt, ahogy kicsit közelebb hajol. - Láttam egy Barnafülű sármányt hazafelé az úton. Taehyunggal elmentünk egy hatalmas cserjés mellett, a madárka pedig éppen eleséget gyűjtött. Azonnal eszembe jutott, amikor gyerekkorunkba megpróbáltunk megfogni egyet. Apám még kalitkát is csináltatott a kováccsal, emlékszel? Az pedig teljesen rosszul volt, fogta a fejét, hogy de hát nagyuram, én kardokat, pengéket, szablyákat készítek, nem holmi fedelet szárnyasoknak!

Elnevetem magamat az emlék hatására, egyik kezemet ajkaim elé kapok, ahogy egy pillanatra újra tizenkét évesnek érzem magamat. Három napon keresztül próbáltunk megfogni egy példányt a Barnafülű sármányok közül, akik éppen akkor a palota udvarának déli ereszének egy részén fészkeltek. A terv végül füstbe ment, Jin édesanyjától pedig alapos fejmosást kaptunk, amiért a szabadidőnkben tanulás és vívás helyett élőlényeket zaklattunk. Jungkookra pillantok, aki zavartan kapja el tekintetét rólunk, majd minden figyelmét csupasz lábfejére szegezi.

- Apád majdnem levágatta a fejét - teszem hozzá még mindig mosolyogva. - De végül elkészült.

- Igen - bólint Jin. - Azóta is a régi szobámban áll üresen. Talán majd egy nap...

Végül nem tudom meg, hogy szeretett hyungom mit akart mondani, ugyanis Taehyung érkezik meg kissé durcásan, mögötte Hoseok úgy lohol, mintha darazsak kergetnék.

- Bocsánat a késésért, Jin hyung! - lép be Namjoon meghajolva, széles vállai mögött Jimin szőke fejbúbja tűnik fel. - A lovak már el voltak gémberedve, muszáj volt kissé lemozgatnom őket. Igazából nekem sem ártott egy kis torna.

- Máshogy is le lehet ám vezetni a felesleges energiát, Namjoon hyung - jegyzi meg pajkosan Jimin, mire az említett teljesen lesápad. Enyhén megköszörüli a torkát, próbálja figyelmen kívül hagyni a hallottakat, miközben Taehyung keresztbe font karokkal morog valamit az orra alatt.

- Tán van valami mondandód? - fordul a szőke Tae felé. - Azért a hallásom még elég jó, hogy meghalljam a magadfajta irigykedő kis...

- Jimin! - szólok rá élesen, mire Jin finoman a vállamra teszi a kezét. Megbizsergek egy pillanatra az érintés alatt, egy pillanatra felötlik bennem, hogy talán tényleg elvesztettem a józan eszemet.

- Igazából nekem lenne mondandóm, ha nem bánnád, Jiminah - pillant mézesmázosan hyungom a szőkére, mire az lesütött szemekkel elnézést kér. - Nagyszerű! - csapja össze két kezét Jin, ahogy tökéletes pillangóülésbe ül elénk. Mind követjük a példáját, rangidősként én ülök hozzá a legközelebb, ami mély büszkeséggel tölt el. - Akkor most, hogy mind itt vagyunk, igazából el is kezdeném.