Campania - Haze Kmor

«7»

«Donatella»

Egy konyhában voltam. Ebben a konyhában.

- Anya nézd! - rohant be a kisfiú - Nézd milyen fegyvert találtam, teljesen élethű! - örvendezett a fekete hajú kisgyerek - Játszunk nyomozósat? - kérlelte anyukáját, Elinát.

- Hát jó, de nincs sok időm - egyezett bele. Az anyuka elkezdett színészkedni, megfogta a lisztes zsákot, és elkezdett vele bujkálni. Majd a kisfiú a szék mögül előbújva a nőre fogta a fegyvert.

- Megvagy! - kiáltotta el magát. Én közelebb sétáltam, hogy jobban lássam mi történik. - Dobd el azt, ami a kezedben van! - szólította fel, mint egy igazi rendőr.

- És mi van, ha nem? - mosolygott az anyuka.

- Akkor lelőlek - felelte magabiztosan. Az anyuka erre elkezdett menekülni, majd, amikor a kanapé mögül lépett ki a fiú bemérte és meghúzta a ravaszt. De ez nem mű fegyver volt. És a fegyver ki volt biztosítva. A hangtól megijedve a fiú eldobta a fegyvert, az anyuka a hasához kapott. Eltalálta. A fiú arcán döbbenet és ijedtség volt. Elina összeesett, a fiú odafutott hozzá.

- Anya én nem akartam! - sírt a kisfiú - Kérlek bocsáss meg - kérlelte, az anyuka megsimította az arcát.

- Nincs semmi baj Maico, nem haragszom - majd könnyek között köhögött egyet. Vért köhögött fel, majd végül lehunyta a szemét. Egy férfi rontott be. Amint meglátta a holttestet lefagyott. Mint én a név hallatán.

A férfi ránézett Maicora. Ő az apja. Ez biztos. Elöntötte a tekintetét a düh. Egy kést vett elő és Maico felé tartott. Én hátráltam egy lépést. Nem akarom látni, ébredjek már fel. Megfogta Maico pólóját, és levágta róla, majd egy vágást csinált a szívénél. A fiú nagyon sírt. Az apa is. Maicoból ömlött a vér, én teljes sokkban álltam a sarokban, és csak figyeltem, hogy jönnek a házban dolgozó emberek, tökéletes profizmussal föltakarítottak és aztán egyszer csak vége lett.

Az egészet feketén csinálták. Se rendőr, se mentő. Még mindig ott voltam a szobában. A hullának, a rengeteg vérnek nyoma sincs. De én még mindig láttam az anyukát. Ahányszor elsétál a fiú mögötte ment, közben fogta a vállát. És dúdolt. Dúdolta a darabját. A zongoradarabot. Nem tudom mióta voltam itt, de nem tudtam mozdulni.

Majd aztán amikor Maico megint jött, az anyuka elengedi a vállát és felém nézett. Ugyanabban a fehér ruhában volt, ugyan ott volt a lyuk a hasán. Mosolyogva felém lépett. A kezét nyújtotta, majd elkezd vezetni. Egy örökkévalóságnak tűnt, de megérkeztünk egy szobához. Kinyitotta az ajtót és eltűnt. A szobában rengeteg dolog volt lefedve takarókkal. Volt ott egy szék, ami nem volt lefedve, így leültem oda. Mire megfordultam az ajtó felé ott állt a fiú, mögötte Elina. A fiú körülnézett a folyosón, majd bejött és leült mellém. Felhajtotta a takarót, és a zongora volt alatta. Elkezdte döcögősen játszani édesanyja darabját. Nem sikerült neki. Lecsapta a tetejét, majd kirohant a szobából. Utána az anyuka jött be.

- Tudod, nem gondoltam volna, hogy ez fog történni - mondta nekem. Felé néztem.

- Mire gondolsz? - kérdeztem vissza, mert nem értettem.

- Hogy még van esély. Van esély, mert te itt vagy - elkezdte játszani a dalt a zongorán - Maico mindig egy makacs gyerek volt, sose azt akarta, amit az apja. Mindig is rendőr akart lenni, hogy elkapja az apja fajta embereket. De az apja mást akar. Azt akarta, hogy Ő legyen a következő főnök. Hogy is nézne ki, ha a legnevesebb maffiában az örökös rendőr lesz? De itt vagy te. Velem álmodsz, azt se tudod ki vagyok. Nem ismertél. De én téged igen. És tudom, hogy te vagy az, aki tud segíteni.

Amikor felébredtem egyből elindultam, hogy megkeressem a szobát. Nem törődtem azzal, hogy valószínűleg hajnal volt, tudnom kellett, hogy létezett. Próbáltam visszaemlékezni, hogy merre volt, de több időbe tartott az út, mint az álmomban az eltévedéseim miatt. Ott volt az ajtó. Csak be kell mennem rajta. A kilincs felé nyúltam. Lenyomtam, de amikor próbáltam belépni, akkor zárva volt. A francba már. Olyan közel voltam.

Nemsoká itt az idő a következő edzésemre. A napokban már sikeresen teljesítettem három edzést anélkül, hogy nem akartam megfulladni. Mindennel elkészülve az edzőterem felé vettem az irányt.

- Késtél - szólalt meg egy váratlan hang. Maico.

- Hol van Amo? - kérdeztem jogosan, mert a halálnak van kedve vele edzeni.

- Más dolga akadt. Ma velem edzel. Nem kérek megjegyzéseket - szögezte le mielőtt elkezdtünk volna bármit is,

- Mégis miért olyan fontos amúgy is, hogy mennyire vagyok edzett?

- Ha rajtam múlna te nem lennél itt. Nekem teljesen mindegy, hogy nézel ki, vagy hogy mennyire vagy izmos. De egy másik maffia pezsgőt is bont, ha megtudják, hogy csak egy puhány, gyenge, magát megvédeni nem képes lányt rabolnak el, és ölnek meg - a mély nézése alapján komolyan gondolta - De persze előtte vagy húsz disznó meg is erőszakol.

- És egy másik maffiának mégis mért pont én kellenék?

- Az legyen az én gondom, de ha meg is kaparintanak erősen sajnálom őket, mert elég hamar... - itt elgondolkozott - hogy is mondják? Kihúzod a gyufát. De azt csak te járod meg. Kezdjünk! - csapta össze a tenyerét. - Bemelegítésnek - a tükrök felé néztem és megláttam, hogy állt mögöttem valaki. Elina. A számat elhagyta egy kisebb sikoly, éreztem, hogy a szívem hevesebben ver. Amikor pislantottam, és visszanéztem már hűlt helye sem volt. Maico értetlen szemmel nézett rám, és nagyon gyorsan kellett kitalálnom egy indokot.

- Bocsánat, csak a hajam nagyon hülyén áll, és csak most vettem észre, mert a szobámban lévő tükör kicsit ferde és nem adja vissza a hatást - nyeltem egy nagyot, és rájöttem, hogy ennél szörnyebb kifogást keresve se találhattam volna, így gyors korrigálom - És a lámpa is kiégett. - Maico az előbbinél is értetlenebb fejjel nézett rám, majd megköszörülte a torkát és megszólalt.

- Majd küldetek egy szerelőt. Szóval bemelegítésnek mivel nem tudunk kimenni, mert amint észrevetted szakad az ég, így irány a futópad - az elején meglepődve konstatáltam, hogy csak séta van. Ennél nagyobbat tévedni se tévedhettem. Több, mint egy óra alatt egy meredek hegyen lefutottam a maratont. Kétszer. Amikor leállította végre ezt a pokoli gépezetet épp, hogy volt erőm lelépni róla, konkrétan összeestem. Levegőt nem kaptam, szúrt az oldalam, és a testem olyan helyeken fájt, aminek a létezéséről eddig nem is tudtam - Így, hogy kész vagyunk a bemelegítéssel mehetünk is tovább.

Négy, még egyszer kihangsúlyozom: négy óra keserves szenvedés után végeztünk. Megint a padlón voltam, korgó gyomorral, végkimerült testtel és jelenleg úgy éreztem, hogy meghalok. Az részletkérdés persze, hogy felkelésről álmodni nem tudtam. Két kart éreztem meg a derekam körül. A szememet kinyitva Maico volt az, aki felemelt rezzenéstelen arccal, és elkezdett velem sétálni. Beszélni sem volt energiám, szóval inkább hagytam. A szobám ajtajához érve a fürdőben lerakott.

- Fürödj meg, amire végzel az ebéded az ágyadon lesz - nézett rám határozottan. Valószínűleg ez nem csak egy javaslat, hanem egy kisebb parancs, de mire is számítottam?