Campania - Haze Kmor

«22»

«Donatella»

Nem tudtam mit gondoljak, amikor Abriana elővette a füvet. Ha ezt Maico megtudja, már pedig mindig mindent megtud, hatalmas balhé lesz. Főleg, ha az is tudtára kerül, hogy én is jelen voltam, sőt fogyasztottam is az adott illegális szerből, ami nem mellesleg saját termék volt.

Sohasem használtam drogot. Anyáék mindig is ellene voltak, így sosem csábítottak el az ajánlatok, hogy ilyen ügyekbe keveredjek.

Dehát mondhatok nemet az ünnepeltnek?

- Ez a beszéd Dona - mondta Abriana és elővett néhány kelléket, ami valószínűleg ahhoz kellett, hogy feltekerje a füves cigit. Elővett egy kisebb méretű mérleget és elkezdte lemérni a marihuánát.

- Három tized gramm? Elég lesz az bele? - kérdezte Lanza miközben a mérletet vizslatta.

- Ne becsüld le Mico termékét. Ha többet rakok bele biztosan valami orbitális baromság lesz a vége - válaszolt Abriana, majd egy kicsit megállt a mérésben - Tudod mit? Szülinapom van. Legyen még egy kevés.

- Biztos vagy benne? - kérdeztem Abrianát, mert ez lehet egy felelőtlen döntés.

- Még sosem szívtál ilyet, ugye? - nézett rám mindenttudóan. Bátortalanul, de megráztam a fejemet - És szeretnéd? Nem muszáj - emelte ki a végét. Biztos akarom én ezt?

- Igen - egyeztem bele végül. Abriana mosolygott egyet, majd folytatta. A dohánnyal kevert füvet betekerte egy papírba, amit benyálazott és megfogta a gyújtót. Meggyújtotta, majd beleszívott egyet - Ne aggódj, Lanza megbabrálta a füstjelzőt, nem fog jelezni - mondta, majd felém nyújtotta.

Amint átvettem elkezdtem hezitálni. Biztos ezt akarom én? Még vissza tudok fordulni. De akkor mit gondolnak rólam? Donatella, ez ne befolyásolja a döntésedet, magadat vedd szempontba. Legnagyobb hülyeség, amikor valaki azért tesz meg egy olyan dolgot, amit nem szeretne, mert bizonyítani szeretne az adott társaságnak.

Végül beadtam a derekam és beleszívtam. A köhögést visszatartottam, mert hát lánc dohányosként milyen lenne már, ha megfulladnék egy slukktól. Az íze, hogy is mondjam, nem a legkellemesebb dolog a világon, amit ízleltem. Nem tudom, hogy mihez hasonlítsam, talán van egy kis fenyő beütése, de közelebb állt az ázott szalmához.

- Na Dona, milyen? - kérdezte, miközben a zenét felhangosította.

- Érdekfeszítő - nyögtem ki nagy nehezen, hisz beleszédültem. Lehet kicsit sokat szívtam elsőre. Betöltötte a számat és az orromat, az egész szobában fűszag volt. A lányok elnevették magukat a válaszomtól miközben odaadtam a cigit Giának.

~.~

- Én még soha nem csókolóztam egy olyan emberrel, akivel egy szót sem váltottam - folytatta a játékot Gia. Felnyújtottam a kezemet, jelezvén, hogy ilyen velem még nem volt. Abriana és Gia is csatlakoztak, de Lanza keze lent maradt.

- Komolyan Lanza? Még egy szia sem? - kérdezte Abriana nevetve.

- Nem, csak szemeztünk, aztán nem is tudom. Csak megtörtént. De utána sem beszélgettünk, szörnyen csókolt - próbálta kimagyarázni magát.

Jól éreztem magamat. Valahogy minden olyan egyszerűbb. Nem szorongtam semmin, csak egyszerűen élveztem ezt a bugyuta játékot, amit annyira halálosan akart játszani Abriana. Olyan érzés volt, mintha a padló helyett egy pihe-puha felhőn ülnék és minden tökéletes lenne. De ez sem tarthatott örökké.

- Én még soha nem feküdtem le Maicóval - mondta Lanza, mire mindenem lezsibbadt. Mindenki felemelte a kezét, Abriana nevetett a feltételezéstől, majd amikor körbenézett megállapodott rajtam a szeme. Nem volt felnyújtva a kezem, egyszerűen nem tudtam felemelve. Nem voltam képes a szemébe egy ekkorát hazudni.

- Te - kezdte el Abriana, de megrázta a fejét, mintha nem hinné el. Jézusom, ki fog akadni. Ennyi, vége a bulinak - Lefeküdtél a báttyámmal? - Giára néztem, aki mellett Lanza mosolygott, mintha nem történt volna semmi. Aprót bólintottam és vártam a megérdemlett sorsomat. De Abriana a vártak ellenére elmosolyodott, sőt egyszerűen kivirult - Annyira tudtam, hogy lesz köztetek valamit. Látnád magatokat kívülről. Egyszerűen könyvbe illő. Sőt még annál is jobb. Már egy ideje gyanakodtam, hogy van valami, de persze ti utáljátok egymást - mondta, miközben a levegőben idézőjeleket imitálva.

- Akkor nem - megköszörültem a torkomat - Haragszol? - kérdeztem, hisz nem hittem el amit most ledarált.

- Persze, hogy nem. Vagyis csak egy kicsit, azért mert eltitkoltad. De amúgy mindig is egy ilyen sógornőt akartam. Összeilletek.

- Nem vagyunk együtt Abriana és nem is leszünk - erősítettem meg, amit egyszer már Gianának is elmondtam.

- Még így gondolod.

~.~

Nem vagyok jól. A lábam remegett, vert a víz, mégis a hideg rázott. Életemben nem volt ilyen hányingerem. Nem kellett volna abból az utolsó tekerésből szívnom még egyet sem, nem ogy ötöt. A szám olyan volt, mint egy sivatag, de csak le akartam dőlni az ágyra és nem csinálni semmi mást, csak eltűnni a föld felszínéről.

Kinyitottam az ajtót, miközben a szememet dörzsöltem, de beleütköztem valamibe. Az ágyam nincs ilyen közel az ajtóhoz. Más kiálló bútor meg nem volt a szobámban, a szekrények beépítetek voltak. Hol vagyok?

Amint kinyitottam a szememet egyből felismertem a szobát. Maico irodája. Mégis hogy kerültem ide? Ez a ház másik oldalán van. Még sosem láttam ilyen üresnek. Üresnek, mert Maico energiája nem töltötte be a teret.

Az asztalhoz sétáltam, ahol Mappák voltak elhelyezve. Donatella Belotti. Ez állt az egyiken, amit felemeltem. Mit keres itt egy ilyen boríték. Épp kinyitottam volna, de az ajtót kis híján berugták.

Maico volt ott fegyverrel a kezében. Ijedtemben a mappát elejtettem és félve Micora néztem.

- Donatella?