Campania - Haze Kmor

«16»

!Figyelem, a fejezet végén egy erotikusabb jelenet van. Ha valaki ezt nem szereti, akkor kérlek ugord át. Ebben a könyvben nem ez lesz az egyedüli, lesz még sokkal részletesebb is, így kérlek ne kommentelj, hogy nem tetszik, csak ugord át!

«Donatella»

Egy autóban voltam. Egy boldog, hangulatos zene szólt. Egy kisbaba kacagására oldalra pillantottam. Elől egy pár ült, akik a zenét énekelték. Az anyuka hátrafordult és megcsikizte a kisbabát. Ez nem csak egy sima nő. Ez anya. Vagyis akkor a baba... Én lennék? A baba felnevetett. Az ablakon kinézve éppen egy erdőben vagyunk. Visszafordulva már apa is a kisbabával játszott. A szemöldökömet ráncolom, mert egy dolgot nem értek. Nekem nem vörös a hajam. Megfigyeltem a kicsit. A szeme barnás-zöldes, göndör fürtjei a szemébe lógtak. A kezét nyújtja a férfi felé, aki a mutatóujját nyújtotta, és a kicsi egyből megmarkolra a kicsi kezével.

-De erős az én kicsi lányom! - nevetett fel, miközben néha visszanéz a szög egyenes útra, ami minden pillantás után se rejtett semmi újdonságot.

-Paolo vigyázz! - ordított fel anya. A fejemet egyből felé kaptam, és csak akkor láttam meg a hatalmas fát, ami éppen dőlt. A kormányt elrántotta, de késő volt. A fa becsapódott a kocsiba, az ablaküvegek repültek mindenfele. A fejemet a baba felé kaptam. Egy hatalmas fadarab állt ki belőle. Azonnal visszafordultam a szüleimhez, akiből apa egyből kipattant, anya meg nem nyitotta ki a szemét.

-Donatella! - ordította apa, és egyből odarohant az autó bal hátsó ajtajához és próbálta az akadályt letolni. De késő volt, a szemem láttára halt meg. Vagyis, haltam meg. A kocsiból kiszállva a levegőt egyre gyorsabban vettem. Anyából folyt a vér. Próbáltam kiszabadítani, de nem ment. Egyszerűen nem voltam képes bármit is módosítani, meg volt szabva, hogy mi történt.

Hirtelen minden eltűnt egyesével, a fák, az út, a talaj. Minden. Egy fehér szobában vagyok. Csak egy ablak van, ahol emberek tömege néz engem. Elkezdtem rohanni, de falnak ütköztem, amit eddig az egybeolvadt fehérség miatt nem láttam. A falat ütöm, ami egyre jobban csak zsugorodik össze. A színe már vörös a véremtől. Az ablak felé nézek, ahol már csak egy ember állt. Maxim.

Amint felkeltem egyből egy gondolat ütötte meg az agyamat. Mit keresett az álmomban Maxim? Mit szólhatott ahhoz, hogy nem jelentem meg az interjún? Vajon csalódott volt?

Elina a baleset óta nem jelentkezett. Vajon direkt csinálta, hogy valamit meglássak Maicoban?

Ma lesz Amóval a sokadik lövészeti órám. Már kezdek belejönni, de még mindig a sokadik alkalomra találom el a célpontot.

-Ne add fel - mondta Amo, miután két tárat elhasználtam és csak a célpont szélét találtam el.

-Te is látod, hogy menthetetlen eset vagyok. Egyszerűen nem megy. Nem tudok célozni - panaszkodtam Amónak. Kimerült voltam és csalódott - Nem lehetne később folytatani? Ma már nem bírom - mondtam neki és leraktam a pisztolyt.

-De, ma engedékeny kedvemben vagyok. Találkozunk holnap.

-Amo! - szóltam utána - Szerinted most bemehetek Maicóhoz? - kérdeztem, mert nem tudtam, hogy van-e valami dolga most Maicónak. Ugyanis akkor nem pragmatikus zavarni.

-Ma még nem hallottam felőle, szóval annyira nem lehet elfoglalt. Csak ne húzd fel - mondta, én bólintottam egyet, ő meg kisétált. Irány Maico irodája.

Félve megálltam az iroda előtt. De hamar összeszedtem magamat és bekopogtam. Nincs válasz. Másodjára is kopogtam, de akkor sem hallottam semmit. Egy kicsit még vártam, de meguntam, így benyitottam. Épp telefonált.

-Nem érdekel Duilio. Oldd meg, vagy nem tudom mit csinálok. Holnap - itt abbahagyta, mert észrevett - Mindjárt visszahívlak - majd lerakta a telefont és idegesen rámnézett - Hallottam hogy kopogtál, direkt nem válaszoltam. Mit szeretnél?

-Csak meg akartam köszönni, hogy megmentettél. Nemrég rájöttem, hogy nem köszöntem meg és mindenképp meg akartam. Szóval köszönöm. Még ha ott is hagytál, amikor reggel felébredtem - mondtam és gyengéden rámosolyogtam. Arcvonala lágyabb lett.

-Dolgom volt, azért hagytalak ott. Már rég mennem kellett volna, de meg akartam várni, hogy felébredsz.

-Csak ennyit akartam, hagylak dolgozni - mondtam neki mosolyogva az előbbi szavai miatt.

«-»

Épp kottáztam, amikor kopogtak az ajtón. Nem várt a válaszomra az illető, egyből benyitott.

- Kérhetnék tőled valamit? - nézett rám Maico, de láttam rajta, hogy nem tetszenek neki az imént kiejtett szavak.

- Nem gondoltam, hogy ilyen viszonyban vagyunk - mondtam viccelve, majd láttam, hogy csúnyán néz rám - Persze, mit szeretnél.

- Ma lesz az éves találkozója az olasz maffiának. Az ország minden pontjáról ide utaznak az olyan neves emberek, akik ezzel foglalkoznak. Teljesen feleslegesnek érzem az egészet, mert én nem szoktam üzletet kötni velük. De ebben az évben nekem kell megrendeznem és szükségem van egy kisérőre, mert ha még egy apuka odajön hozzám, hogy házasodjak össze a lányával, mert így összeköthetnénk az üzletünket rosszul leszek. Arra lenne szükségem, hogy eljátszd, hogy a barátnőm vagy - mondta, majd csend telepedett ránk a sokk miatt, amit az utolsó mondatával okozott. Én? Maico álbarátnője? Nem gondolhatja komolyan.

- Miért pont én? Nem tudtad volna Giát megkérni? - kérdeztem tőle szerintem teljesen jogosan. Megigazította magán az öltönyét.

- Gianara úgy gondolok, mint egy testvérre. Pont, mint mindenkire a bizalmi körben. Nem tudnék úgy hozzáérni, még ha csak tettetés is.

- Hogy érted? Mármint hozzám kell érned? Hogyan?

- Ahhoz, hogy az emberek elhiggyék, hogy a barátnőm vagy muszáj hozzád érnem bármennyire is nem tetszik Dony - mondta és megint azt a hülye becenevet használta.

- Mondtam már, hogy ne hívj így - mondtam, de megremegett a hangom. Közelebb lépett - Mit... Mit csinálsz?

- Megmutatom, hogy mire számíthatsz az este - mondta, majd a keze végigsimított az enyémen. egy idő után az ujjai az enyém köré fonódtak. Nagyot nyeltem. A bőröm perzselt mindenhol, ahol hozzámért. A keze elengedte az enyémet, majd a derekamra csúszott - Például erre számíthatsz. Vagy erre - megmarkolta a derekamat, leült és az ölébe húzott. Elfolytottam egy nyögést, ahogy megéreztem a merevedését. Vagy már csak beképzelem? - Gyerünk Dony nem illetődhetsz meg minden érintésemtől. Szokd meg - mondta, majd végigsimított a nyakamon. Elsöpörte az odalógó hajamat, majd egy csókot lehelt a nyakamra. Az érzés annyira intenzív volt, hogy felsóhajtottam - Ezaz, ez már mindjárt hihetőbb - majd a kezével mostmár az arcomon simított végig, útba ejtve a számat - De puha az arcod - suttogta és közelebb húzott magához - Dony - nézett a szemembe, majd a számra - Erre is számítanod kell - mondta, majd az ajkát az enyémnek nyomta. Felrobbantam belülről. A derekamat szorította miközben csókolt. Nyelve erősen becsúszott a számba, de én nem elleneztem. Többet akartam, bármennyire is megijesztett ez a gondolat.

- Maico - nyögtem a nevét, miközben ő a derekamat úgy fogta, mintha nem tudna nélküle létezni. Keze lejebb csúszott egyenesen a fenekemre, majd mintha a gondolatomban olvasott volna rámarkolt - Erre is számítanom kell? - kérdeztem lihegve.

- Ez csak az enyém - mondta majd a szája újra az enyémnek esett - Senki más nem hallhatja ezeket a hangokat, csak én - mondta két csók között, majd az egyik kezét a mellemre helyezte és megmarkokta.

- Maico kérlek - könyörögtem neki, hogy több legyen. De ekkor megcsörrent a telefonja.