Campania - Haze Kmor

«25»

«Maico»

Már egy ideje csak a hajával játszottam. Annyira puha és olyan gyönyörű barna szívű. Teste meztelenül pihent a mellkasomon. Nem akartam felkelteni, így óvatosan megemeltem és a párnára raktam a fejét.

Az estém végét leszámítva tennem kellett valamit a történtek ellen. Felöltözve beállítottam Abriana szobájába. A vérnyomásom megemelkedett a látottak miatt. A fű szaga egyből megcsapott. A földön nem akármilyen fű volt. Megszagoltam és tudtam, hogy a miénk. Lanza és Gia a földön aludtak, míg Abriana félig lelógott az ágyról.

- Jó reggelt kívánok - üvöltöttem egyet, hogy az összes álom kimenjen a szemeikből. Egyből felpattantak és álmosan meredtek rám, miközben szép lassan realizálták, hogy most mi is fog történni.

- Maico meg tudom magyarázni - kezdett védekezni Abriana, de nem hagytam neki.

- Ti - mutattam a lányokra, akik ijedten néztek - Kifelé. Most - nyomtam meg az utolsó szót, hogy megértsék, hogy nem akarom őket egy darabig a szemem előtt látni - Te pedig - a lányok becsukták maguk után az ajtót - Elárulnád, hogy mi a fasz történt? Hogy képzeled, hogy ilyet csinálsz? Mi bajod van Abriana? Drogozol? Komolyan? - förmedtem rá.

- Már ünnepelni sem lehet ebben a házban? Legalább én tudom hogyan kell egy nagy napot megünnepelni. Mikor volt normális születésnapod, amikor nem dolgoztad magad halálra? - kérdezte sértődötten.

- És a jó ünneplés az, hogy betépve létedről nem tudva létezel? Tényleg, mindenki ezt akarja. Egyáltalán hogy merészelsz ilyen szereket használni a tudtom nélkül? Megőrültél?

- És te hogy merészeled megbaszni a barátnőmet? Hogy gondolod, hogy egyáltalán hozzáérsz és nem kérdezel meg engem? A húgod vagyok - kiabált velem Abriana. Szóval tudja. Tudja, hogy mi van köztem és Donatella között. Vajon Dony mondta el neki? Vagy a lányok?

- Én meg a bátyád! Nem érzed ennek a súlyát? - üvöltöttem már én is.

- Te nem a bátyám vagy. Mindigis apámként viselkedtél, nem úgy, mint egy testvér. Tudod hiányzik, hogy a testvérem vagy - mondta majdnem sírva.

-Ha nem viselkednék úgy, ahogy akkor meg az apa hiányozna az életedből. És hidd el nekem, az rosszabb - mondtam, miközben apám őrült képe a szemem előtt lebegett. Nem beszél se velem, se Abrianával. Szerettem volna azt hinni, hogy egyszer kijön ebből az őrült állapotból. Hogy megjavul és tudja teljesíteni a feladatait. Hogy Abrianának legyen egy rendes apja. Ha már nekem csak egy szörnyeteg volt és marad is bármit is tenne.

- Szereted? - kérdezte Abriana halkan.

- Tudod, hogy nem tehetem. Én - akadtam meg - Sajnálom. Sajnálom, hogy nem kérdeztelek meg. De ez csak egy fellángolás. Semmi több - jelentettem ki magabiztosan. Nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy beleszeressek. Hogy szeressek valakit. Mert egyszer úgyis elhagy, ha megtudja milyen a valódi énem. És azt nem élném túl.

~.~

- Beszélhetnénk? - jött be Donatella az irodámba. Bólintottam és megigazítottam a zakómat. Felálltam és a közelebb mentem hozzá. Az illata egyből megcsapott. Istenem, Maico uralkodj magadon. Tekintetem levándorolt a dekoltázsára és nagyot nyeltem, miközben arra koncentráltam, hogy kontoráljam a testemet. Beszélni akar. Az nem fog menni álló farokkal - Csak - vett egy nagy levegőt - Meg akartam köszönni azt amit tegnap tettél értem. Tudom, hogy nagy hülyeség volt és soha, de soha nem fog megtörténni újra. Sajnálom Maico - odasétáltam elé és a kezemet végigsimítottam a derekán majd az arcán.

- Igen hülyeség volt. Sőt annál is nagyobb hülyeség. De a megbocsátásomnak ára van - Donatella nyelt egyet és a kezemre nézett ami belemarkolt a derekamba - Gyere el velem vacsorázni. Ketten - mondtam majd jól szórakoztam a kikerekedett szemén.

- Te most randira hívsz - kérdezte hitetlenkedve.

- Nevezd annak aminek akarod. De előtte - döltöttem oldarra a fejét - Az enyém leszel még egyszer.

- Ez nem volt benne a szabályokban.

- Ezt úgy mondod mintha nem lenne nedves a bugyid a gondolattól, hogy itt az irodámban duglak meg - Donatella nyelt egy nagyot én pedig nem tudtam tovább várni az ajkamat az övére nyomtam. A kémia köztünk kétségtelenül tökéletes volt. De ő sosem lesz az enyém. És ennek így kell maradnia, vagy rossz vége lesz.