Százharmadik lap

41 13 1
                                    


2018.12.12.

Reggel boldogan keltem. Reggeli után az első utam Bencéhez vezetett, akinek a szülei elmentek otthonról. Megnéztünk pár filmet, rendeltünk enni, hogy ne haljunk éhen. Megírtuk a leckét, hogy a nap hátralévő részében ne legyen azzal sem gond. Játszani kezdtünk, de én nem figyeltem igazán a játékra. Bencét néztem. Azóta a délután óta bennem égett a vágy, hogy újra érinthessem. Ha rám nézett, az ő szemeiben is ugyanaz a láng égett, mint az enyémben. Nagyot nyeltem, és kivettem a kezéből a játékvezérlőt, majd hanyatt döntöttem az ágyon. Felnézett rám hihetetlenül ragyogó zöld szemeivel, huncut mosolyával, és én nem bírtam tovább! Az ölébe ülve hajoltam fölé és csókoltam meg. Éreztem még a hamburger ízét, amit korábban evett, és ez csak jobban fellobbantotta bennem a szikrát. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem. Elhajolva tőle levettem a pólóm. Az időközben beállt csendet nyelésének hangja törte meg. Szemeiben ott izzott a szenvedély, ami engem is magával ragadott. Lemásztam róla, és levettem a pólóját, de a nadrágjánál remegni kezdett a kezem. Ráfogott, és annyit mondott: ha nem akarom, nem kell. Persze, hogy akartam! Ezért is gomboltam ki, és rántottam le róla az alsójával együtt. Már mereven állt, és én csak dermedten álltam. Mozdulni akartam, de ehhez vennem kellett egy mély levegőt. A számba vettem, először finoman ízlelgettem, majd a sok videónak hála, elkezdtem mozogni. Sóhajtozott, a végén megremegett, ebből tudtam, hogy közel jár, így a kezemmel folytattam. Elélvezése után ő is megtette nekem. Életemben először szoptam le valakit, és szoptak le. Azt hiszem, hivatalosan is elvesztettem a szájszüzességem! Már alig várom, hogy mást is csináljunk!

Véres lapok ✔️✔️Where stories live. Discover now