Kilencvenötödik lap

49 15 3
                                    

2018.12.04.

Az egész iskolában híre ment a tegnapi incidensnek. Ahogy beléptem a terembe, már gúnyolódni is kezdtek rajtam. Próbáltam úgy tenni, mint akit nem bánt a dolog. Az informatikusnak tanulók kiálltak mellettem, de ez édeskevés volt. Az osztály másik fele volt a harsányabb. Amikor Bence is megjelent, akkor persze elhallgattak. Tőle még ők is féltek, csak nem értettem, hogy miért. Bence egy édes, kedves, figyelmes fiú. Van persze egy sötét oldala, amit tavaly megtapasztaltam, de ha a többiek félnek tőle, akkor lehet, hogy ők még többet kaptak belőle, vagy elrettentette őket az, amit velem tett. A második óra után robbant a bomba. Bence kimenni készült a teremből. A küszöböt is alig hagyta el, amikor újra beszóltak nekem. Meghallotta, és nekiment a beszóló gyereknek. Még én is döbbenten néztem végig, ahogy lerántja a padból a földre. Csak a szerencsémnek köszönhettem, hogy azelőtt meg tudtam állítani, mielőtt behúzott volna neki. Szemeiben ott csillogott a harag, de a féltés is. Alig tudtam leszedni az osztálytársunkról, aztán egész nap szúrós szemmel nézegette a többieket. Jólesett, de valahol megrettentem a benne lakozó harci szellemtől! Már el is felejtettem, hogy ilyen is tud lenni! A félelem ellenére éreztem, hogy valami bizsereg bennem: a vágy, hogy minél előbb magasabb szintre emelhessem a kapcsolatunkat.

Véres lapok ✔️✔️Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang