Tizenegyedik lap

106 22 2
                                    

2018.09.11.

Utálom a hétvégét! Jó, a hétköznapok sem azért jók, mert iskola van! Ilyenkor nincs semmi dolgom. Hétfőtől péntekig legalább tanulhatok! Stréber duma, de imádok tanulni! Az valamennyit segített, hogy Endre és Bence elhozták a házit, és segítettek megírni, meg elmagyarázták az órán leadott anyagot. Mivel betegnek már nem éreztem magam, így nem voltam kötelezve az ágyrabságra. Mondjuk akkor sem maradtam volna az ágyban, ha kikötöznek! Egy gyors reggeli után írtam a közös chatbe, hogy nem lenne-e kedvük átjönni a fiúknak. Anya vett valami új játékot, és egyedül nem akartam kipróbálni. Rettentően boldog voltam, amikor jött a válasz. Tízre már az ajtóban álltak. Endre hozott sós kekszet, Bence pedig valami édes sütit. Bevonultunk a szobámba. Örültem, hogy nem azonnal indultak, mert ki tudtam takarítani. Bekapcsoltuk a játékkonzolt, és már kaszaboltuk is a zombikat. Ők ketten próbálhatták ki először, hogy jobban megfigyelhessem őket. Bence mosolyától furcsán kezdett fickándozni a gyomrom. Endre telefonja csörögni kezdett. Kivette a zsebéből, ekkor láttam, hogy a szerelme hívta. Meglepő volt, de eszembe jutott, hogy nem tudunk sokat a másikról. Bence felém nyújtotta a szabad joystickot, a mosolya lehengerlő volt! Gáz, ha jobban meg szeretném ismerni?

♥♥♥ Na sziasztok, meg is hoztam az újabb lapot! Remélem, hogy nektek is tetszik. ♥♥♥

Véres lapok ✔️✔️Donde viven las historias. Descúbrelo ahora