Tizenharmadik lap

96 23 3
                                    

2018.09.13.

Végre hétfő! Mehettem iskolába! Nem kellett hallgatnom anyám faszságait! Reggel Bence üzenetére ébredtem az ébresztő mellett, és ő a hátam mögött beleolvasott! A faggatózásával az őrületbe kergetett! Mindent tudni akart! Honnan ismerem, mi közöm van hozzá? Amikor elkezdett nekem a szexről beszélni, azt hittem, visszajön a megevett müzli! Ekkor éreztem úgy, hogy távozom! Alig, hogy kitettem a lábam a házból, jött az első sokk: Bence várt rám! Azt mondta, hogy csak meg szeretett volna bizonyosodni róla, hogy tényleg megyek iskolába. Neki ez nem jelentett sokat, nálam mégis elérte, hogy a szívem őrült ritmusban kezdjen dobogni! Együtt mentünk az iskolába, ahol megmondta, hogy mellettem szeretne ülni. Az eredeti padtársam szó nélkül átadta a helyét. Az órákon éreztem, hogy a térde hozzám ért egy-egy alkalommal. Amikor kérdezett valamit, olyan közel hajolt hozzám, hogy a lehelete simogatta a bőröm. Egész nap nem tudtam figyelni másra, csak rá! Az volt a szerencsém, hogy suli után átjött, és segített. Nem értettem, hogy miért simult még a szobában is hozzám. Szemeiben valami furcsa csillogást láttam minden alkalommal, amikor rám nézett! Lehet, hogy ő is megkedvelt? Endre is kedvel, de neki nem ragyog így a szeme, ha engem néz! Nem tudom, hogy mi ez, de ki akarom deríteni!

Véres lapok ✔️✔️Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang