Negyvenhetedik lap

62 19 3
                                    

2018.10.17.

Délben keltem, ami hozzám képest is késő volt, de sem anya, sem pedig Irén nem panaszkodott. Ahogy Irénre néztem, tudtam, hogy már csak pár napot tölt nálunk, és ez elszomorított. Anyával arról beszélgettek, hogy milyen lesz majd neki otthagyni a fővárost, hogy csendesebb, nyugodtabb életet élhessen. Felragyogott a szemem, amikor meghallottam! Megreggeliztem, és megkérdeztem Bencét, hogy nem lenne-e kedve átjönni hozzám. Rögtön írt, hogy azonnal itt is van! Amikor megjött, nem egyedül volt. Endre és még valaki jött vele, akiről később megtudtam, hogy Endre pasija, Kevin. Kicsit kellemetlenül éreztem magam a társaságában, ahogy ő is az enyémben. Játszani kezdtünk. A srácon láttam, hogy nem élvezi. Endrével egy csapatban voltam, így amikor elvertük Bencééket, megörültünk a dolognak, és megöleltem. Bence mosolygott, de Endre barátja elrángatott onnan, és kiabálni kezdett velem. Nem értettem, hogy miért. Már szólni akartam neki, hogy húzzon el, amikor Bence megcsókolt. A csók után közölte Kevinnel, hogy az ő pasija vagyok, és ha egy rossz szót szól nekem, kikaparja a szemét! A csók után meglepően kedvesen viselkedett, de láttam Endrén, hogy megdöbbent, és elvesztette a jókedvét. Sajnáltam, hogy ilyen pasija van!

Véres lapok ✔️✔️Donde viven las historias. Descúbrelo ahora