Just Two Songs BL.🔞 Befejezett.

14.

Törés.

Már ébredezik a város, a távolban már kel fel a nap, beragyogva az eddig sötét égboltot. Ez nem csak egy új napot, új kezdetet jelenthet, hanem valaminek a végét is. Az éjszakának, a gyengédségnek, a szerelemnek. Mindennek, ami számomra oly fontos ezen a világon. Egy titkos, tiltott szerelem, ami eleve halálra van ítélve.

Felix édes arcára pillantok, mely mellkasomon pihen. Nézem nyugodt, gondtalan vonásait, mely még szebbé teszi őt. Lassan ébresztenem kell, ha nem akarjuk, hogy bajba kerüljön, még azelőtt haza kell érnie, mielőtt a ház lakói észrevennék, hogy meglépett otthonról. Gyengéden simítok arcára, majd puha csókokkal hintem be makulátlan bőrét. Szusszan párat, majd laposan pillog, s mikor szemeink egymásba kapcsolódik, úgy érzem elvesztem.

-    Így szeretnék minden reggel ébredni! Melletted, rajtad, a csókjaiddal az illatoddal...

-    Jó reggelt szerelmem.

Nem mondok semmit, pedig annyi minden kavarog bennem. Lehoznám a csillagot is, ha azt kérné tőlem, de, és sajnos ez az igazság, ezt az idilli pillanatot csak nagyon ritkán adhatom meg neki. Hisz mi olyanok vagyunk, mint a modern Rómeó és Júlia. Felix gazdag, befolyásos család egyetlen sarja, míg én csak egy szerencsétlen koldus vagyok mellette, aki nem, hogy a párja, még a barátjának sem vagyok alkalmas a családja szemében. Így csak titokban, rettegve a lebukástól, olykor-olykor csempészhetünk egy kis boldogságot egymás életébe. Pár percet még engedélyezünk egymás karjaiban, majd Felix öltözni kezd. Az ajtóból még visszanéz és szerelmesen csókot dob, majd kilibben, vissza a valóságba.

Már egy hét is eltelt az utolsó találkozásunk óta, azóta még csak egy sms-t se kaptam, semmit nem tudok róla, mintha a föld nyelte volna el. Pedig mindig szokott valamilyen formában jelentkezni. A házához nem mehetek, a főiskola környékére se, hisz mindenhol vannak testőrök, aki a biztonságára vigyáznak. A barátait pedig nem ismerem, így nem marad más csak a várakozás. Pár nap reménykedés után, érdekes dolgot vettem észre. Mintha követnének, figyelnének, lassan paranoiás leszek azt hiszem. Este, miután bezártam a bár ajtaját, a sötét sikátor felé vettem az irányt. Más fele nem mehetek, erre visz az utam hazáig, de most bár ne tettem volna! Pár hústorony várakozott rám, s esélyem se volt a menekülésre. Miután a földön feküdtem jó pár ütés és rúgás után, az egyik legugolt mellém, hajamnál fogva felemelte fejemet, majd jó közelről beleszuszogott az arcomba.

-    Ha nem lenne világos, akkor tisztázzuk a dolgot! Hagyd békén Felixet! Ha fontos az. életed, takarodj innen, lehetőleg jó messzire!

Újabb rúgások a bordáim közé, nyomatékosításként, s ahogy jöttek, úgy is tűntek el. Fáj minden lélegzetvétel, de leginkább a szívem hasad meg. Rettegek, hogy esetleg őt is bántották! Mert számomra fontosabb ő, mint az én testi épségem. Az életem eddig se ért sokat, de nélküle még ennyit sem. Magam se tudom, hogyan jutottam haza, s az is rejtély, hogyan éltem túl a következő napokat. Élő halottnak éreztem magam, se a testem, se a lelkem nem volt jól. Talán az eszem is cserben hagyott, ezért is lehet, hogy most bent ülök rozoga autómba, s Felix otthona felé robogok. Amint megállok, kipattanok a kormány mögül, s ordítva hívom, könyörgöm kedvesemhez.

-    Felix! -ordítom torkom szakadtából.

Ezzel csak azt érem el, hogy a testőrök kirontanak a kapun és körbe vesznek. Ketten lefognak és már kapom is a jól ismert pofonokat, de nem érdekel a fájdalom, csak látni akarom Őt. Számból már csöpög a vér, a levegőt is nehezen veszem, de nem engednek el. Erőtlenül lógok kezük között, mikor feltűnik szerelmem alakja. Büszkén, mereven áll előttem, de én látom rajta, hogy aggódik, hogy a szeme szerelmesen, mégis féltőn csillog. Túl sokan vannak körülöttünk, olyanok, akik ellenünk vannak, akik nem értik a mi szerelmünket, vágyainkat, álmainkat. Mielőtt teljesen elveszítené a higgadtságát, félre néz, hogy rendezni tudja vonásait, majd erőt vesz magán és közelebb lép hozzám. A rá sütő fény körbeöleli csodás alakját, mint egy angyal, úgy magaslik felettem, de a szavai, mint egy kés, úgy mar a szívembe.

-    Engedjétek el! Ez parancs! – s mint egy rongybaba úgy esek a poros útra.

-    Felix szerelmem...

-    Ne hívj így, soha többet! Tűnj el az életemből, a városból is. Felejtsd el, hogy valaha is ismertél. Számomra halott vagy, gondolj rám te is így! – angyali hangja meg-meg remeg, de határozott és magabiztos.

Gúnyos mosollyal nézek rá, s látom, hogy szája megremeg. Hiába könyörögnék, süket fülekre találnék, így minden erőmet összeszedve felállok, kihúzom magam, s hátat fordítva az autómhoz lépek. Amint beülök, bekapcsolom a rádiót, melyben épp Shawn Mendez száma szól...ironikus, de a helyzethez pont illik. Az ablakot letekerve karomat kiteszem és középső ujjamat felmutatva, bele taposok a gázba. Az út csak úgy porzik mögöttem, s még látom a visszapillantóban, hogy kedvesem összecsuklik, s úgy zokog. Vérzik a szívem, ahogy az övé is, de tudom, hogy a mi mesénknek itt van vége. Elhagyva őt, a várost, az életemet, egy jobb világ felé robogok, nem magamért, hanem az ő érte. Hisz néha van, hogy annyira szeretünk valakit, hogy inkább elengedjük, hogy neki jobb legyen.

NSMara