Just Two Songs BL.🔞 Befejezett.

26.

PinkyGreen

– Megint elfelejtettem azt a fránya esernyőt. – Morgolódtam a mérnöki kar bejáratánál lévő lépcsőn, miközben az eső úgy ömlött, mintha dézsából öntenék.

Vártam pár percet, de nem akart csillapodni az időjárás, ha így elindulok, mire a parkolóba érek is bőrig ázok, nem hogy még hazáig.

Mit volt mit veszíteni, a fejemre húztam a kék, mérnöki mellényemet, és elindultam, de két lépést se tettem meg, mikor valaki utánam kiáltott.

– Hyung.

Hátra pillantottam és megpillantottam egy orvostan hallgató fiút. Vajon mit kereshet itt? Az ő épületük a kampusz másik felében van. Értetlenül álltam a dolog elött, de nem tudtam sokáig gondolkozni rajta, mert hirtelen elémért, és egy esernyőt tartott a fejem felé.

– Nehogy elázz itt nekem. Messze van az autód? – Kérdezte zihálva a futástól.– Gyalog vagyok, a kocsim szervízben van. – Válaszoltam őszintén.– Ha gondolod haza dobhatlak. Han taxi szolgálatodra áll. – Mosolygott rám olyan szélesen, hogy a szemei eltűntek.– Köszönöm, de nem lakom messze, csak nem ázok el annyira. – Utasítottam vissza óvatosan, bár biztos voltam benne, ha most így elindulok, akkor teljesen elázok.– Ne szabadkozz, a Hyungom vagy, ennyit igazán megtehetek érted. – Erősködött és el is kapta a karom, hogy a parkoló felé húzzon.

Nem ellenkeztem tovább, bár nem is nagyon tudtam, amennyire szorosan tartotta a kezemet.

Az autóban szinte be sem állt a szája. Egész úton csicsergett. Kiderült, hogy egy évfolyamra járunk, és igazam volt, tényleg orvostan hallgató. Az öccséhez jött, mert kiderült, hogy neki még van egy előadása, és hozott neki vacsorát. Milyen gondoskodó testvér, bárki is az öccse, hálás lehet érte.

– Köszönöm, hogy haza hoztál. – Hajoltam be az ablakon, miután kiszálltam az autóból. – Jövök neked eggyel.– Igazán nincs mit, nem kell viszonoznod. – Mosolygott újra azzal a cuki mókus pofijával. – Akkor legalább had hívjalak meg valamire. A közelbe nyílt egy tésztázó, legközelebb elviszlek oda. – Ajánlottam fel, nem maradhatok adósa, hisz olyan kedves fiú.– Na jó, ezzel megvettél. – Nevette el magát. – Megadnád az azonosítód?* Akkor legalább tudnák egymásnak írni. – Vette elő a telefonját. Bólintottam és már össze is érintettem a két készüléket. – Minho, örülök, hogy megismertelek.

– Én is, Han.

*Egy chatszolgáltató, ami azonosítókat használ, hpgybejelölhessétek egymást.

Másnap az előadások után el is mentünk a kis ételes standhoz.

– Tudod már mit szeretnél enni? – Kérdeztem a kis mókust. Bólintott és már mondta is nekem.– Elnézést néni, kérhetnénk egy gombócos tésztát és egy rizses omlettet? – Kiáltottam a kiszolgálónak, aki egyben készítette is az ételeket.

Hamar megkaptuk az ételeinket és el is kezdtünk enni. Egyszer csak egy gombóc került a látókörömbe ezért felpillantottam Hanra.

– Kóstold meg, látom a tiédben nincs hús. – Mosolya olyan ragyogó volt, hogy elvesztem benne. Kérdés nélkül elfogadtam a falatot, ki tudja miért, de vissza mosolyogtam rá.

ฅ⁠^⁠•⁠ﻌ⁠•⁠^⁠ฅ

Valahogy úgy alakult, hogy minden nap találkoztunk és én is többet jártam az orvosi katlr felé mert „dolgom" volt arra mindig.

Egy nap megkért, hogy korrepetáljam az öccsét Jeongint, mert kicsit lemaradt a tanulmányaival, és csak engem tudott megkeresni ezzel. Kapva kaptam az alkalmon, így többet lehetek a közelében

– Srácok, kértek egy kis frissítőt? – Kérdezte, de már egy tálcával a kezében.– Köszi. – Simítottam meg felkarját öntudatlanul.

Ezek az apró érintések már természetessé váltak közöttünk, mielött észre vehettük volna.

Órákkal később fáradtan sóhajtottam, miközben nyújtoztam a székemben. In elaludt ezért össze pakoltam a tanuláshoz szükséges dolgokat, és ledöltem a kanapéra. Későre járt már és nem akartam zavarni, de csak ennyire volt erőm.

Másnap reggel hátfájással keltem nagy nyögések közepette, amire a konyhában tevékenykedő is felfigyelt.

– Látom nem volt túl kényelmes. – Kuncogott.– Hát nem fogok udvariaskodni, nem alvásra találták ki ezt a kanapét. – Erre mind a ketten elnevettük magumkat.– Legközelebb nyugodtan koppgj be hozzám. – Nem lett volna alapból zavarba ejtő ez a felkérés, mivel fiúk vagyunk, de a kacsintás, ami követte valami furcsa forróságot lobbantott a mellkasomban.– Kérsz egy teát?

Bólintottam és percekkel később már ott is termett kétbögrével elöttem, majd letelepedett mellém, veszélyesen közel. A combjaink össze értek, úgy éreztem, mintha forrósodna a bőröm.

– Minho hyung?

Feléfordúltam, viszont nem számítottam arra, ami következett. Villámok csaptak végig a testemen, ahogy forró ajka az enyémhez ért. Egyikünk se mozdult, csak lágyan egymáshoz értünk, mikor magamhoz tértem, és felvezettem tarkónáraegyik kezemet, és közelebb vontam magamhoz. Lassan csókolóztunk, nem siettünk sehova. Átült ölembe, míg én hátát simogattam szinte alig érintve bársonyos bőrét a póló alatt. Megremegett kezemben, amit jó jelnek vettem, ezért még tovább merészkedtem. Mikor kinyitottam a szememet, hogy szemébe nézhessek, a napfény, mi behatolt az ablakon, mintha a zöld és rózsaszín árnyalataiban tündökölt volna ahogy körül ölelték angyali lényét.

Azt hiszem, szerelmes vagyok.

(⁠=⁠^⁠･⁠ｪ⁠･⁠^⁠=⁠)

RabbytGirl