Just Two Songs BL.🔞 Befejezett.

13.

Drunk text

November 5.
Huh! Most értem haza. Muszáj kiírnom magamból azt, ami történt, mert egyébként szét fogok robbanni.
Nagyon durva este volt. Majdnem megtettem! Majdnem! Még most is remegek, ha visszagondolok rá, bassza meg... pedig végül semmit sem csináltam. Ott volt a lehetőség, és mégsem. Mondjuk így szoktam, amekkora hülye vagyok.
Ha belegondolok, hogy mennyit tervezgetem folyton, mint egy eszelős, aki rá van cuppanva valamire. Olyankor természetesen minden egyszerűnek tűnik, sima ügynek. Mi sem lehet egyszerűbb, mint őszintén és nyíltan elmondani, hogy mi a helyzet. Vagy inkább bevallani a valóságot. Bár, ha jobban belegondolok, a kettő az ugyanaz.. de ez most mindegy! A lényeg, hogy majdnem megtettem.
Nem teljesen úgy lett volna egyébként, ahogy elképzeltem, de így is jó lett volna. A kedvencem az összes fantáziám közül az, amikor egymással szemben állunk, megfogom a kezeit, és ő meglepve rám néz azokkal a gyönyörű, zöld szemeivel, mert nem érti, hogy miért vagyok ilyen fura. Aztán így szólok:
- Gabe, mondanom kell valamit.
A drámai bevezető persze megijeszti őt, és megszorítja a kezeimet.
- Úristen, mi történt?
Nekem rettentően kalapál a szívem, mint ahogyan most is, a földet nézem, és megnyalom a számat. Tudom akkor is, és most is, hogy a mondandóm vízválasztó lesz. Mert amint kimondom, sosem lesz a régi többet semmi. Alapjaiban fognak megáltozni a dolgok közöttünk, amit szeretnék is, meg nem is. Összeszedem hát minden bátorságomat, és ránézek.
- Szerelmes vagyok beléd - mondom halkan.
Remegek és lélegezni sem merek, amíg arra várok, hogy valahogyan reagáljon. Csak néhány másodperc, de nekem örökkévalóságnak tűnik. Õ ekkor rámmosolyog, a szemei csillognak, és így szól:
- Én is szeretlek, Syd.
Úgy érzem, hogy a legbolodogabb ember vagyok a Földön, azzal megcsókol, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk.
Na. Ha ilyen egyszerű lenne!
Ezzel szemben nehéz, nagyon nehéz. Nehezebb, mint amikor anyáméknak elmondtam, hogy meleg vagyok. Az inkább csak kínos volt. Kínos volt szóba hoznom, mert vele azt is szóba hoztam, hogy van szexuális életem, pedig már húszéves voltam, tehát sejthették, hogy van már ilyen irányú tapasztalatom. De mi otthon sosem beszéltünk ilyen kényes témákról. Magamtól jöttem rá mindenre, és az sem volt egyszerű. Anyámék a hírre nem bontottak pezsgőt, csak tudomásul vették a tényt, és aztán ugyanúgy nem beszéltünk erről sem, mint sok másról. Viszont nem kezdtek velem furcsán viselkedni, amitől pedig tartottam kicsit. Maradtam a fiuk, és ezért hálás is vagyok nekik.
De Gabe, az más. Õ a legjobb barátom a középiskola óta, csakhogy én már jó ideje tudom, hogy belészerettem. Amióta nem találkozunk mindennap. Először csak hiányozni kezdett, aztán pedig megértettem, hogy azért nem érdekel semmilyen kokrét fiú, mert folyton ő jár a fejemben. Én már tudtam, hogy hozzájuk vonzódom, csak ő nem tudta, és most sem, hiába a legjobb barátom. Pont emiatt egyébként. Mert szerelmes is vagyok beléje. Ördögi kör.
November 19.
Sokat gondolkodtam az elmúlt napokban. Azon főleg, hogy mennyi az esélye annak, hogy amit Gabe iránt érzek, az kölcsönös. Asszem nem sok.
Amikor két hete buli után hazasétáltam vele, mármint hozzájuk, akkor álltam a legközelebb ahhoz, hogy bevalljam neki, amit érzek iránta. Annyira jó lett volna! De mégsem tettem meg. Folyton attól félek, hogy ha megtudja, akkor elvesztem őt. Mint barátot, és mint azt a fiút, akibe szerelmes vagyok. Annál még ez is jobb, hogy el kell rejtenem a valódi érzéseimet.
Mindenestre akkor hajnalban nagyon adta volna magát a dolog. Megittunk néhány sört a klubban a többiekkel, ahol azok az idétlen csajok tették-vették magukat nekünk. Én amúgy is csak Gabe miatt mentem ezekre a helyekre mindig, mert vele szerettem dumálni meg röhögni. Egy körül aztán azt mondta, hogy lép, mert leragadnak a szemei, és reggel hétkor meg már az üzletben kell lennie. Neki kellett nyitnia a kávézót, ahol nemrég kisfőnök lett. Õ ugyanis érettségi után nem ment egyetemre, mint én, mert utált tanulni. A vengéglátózás tetszett neki, és azt mondta, hogy most tapasztalatot akar szerezni. Ha majd kell papír neki, még mindig el tud végezni valamilyen tanfolyamot.
Kérdezte, hogy én maradok-e még, de mondtam, hogy megyek vele. Útközben jót dumáltunk arról, hogy mennyire megváltoztak a többiek. Mindegyik haverunk majd megszakadt, hogy legyen fix nője, szerinte azért, mert akkor komolyabbnak tűnik az ember, de szerinte ez hülyeség. Azt is kijelentette, hogy ő csak azért, hogy felnőttként kezeljék, nem fogja erőltetni a párkapcsolatot, és neki igazi szerelem nélkül sosem lesz tartós kapcsolata. Ez nagyon szépen hangzott, és őszintén irigyeltem már előre azt a lányt, akibe majd beleszeret. Igaziból. Egymással sosem tárgyaltuk ki a szerelmi ügyeinket egyébként. Én az ismert okok miatt nem erőltettem, ő ki tudja, miért. Lényeg, hogy nem volt téma közöttünk. De így is volt millió más megbeszélnivalónk.
Szóval akkor éjjel átvágtunk egy parkon, és Gabe megállt a szökőkút mellett. Tudtam, hogy arra kíváncsi, vannak-e benne aranyhalak. Ez volt a mániája. Eleinte azzal húztam őt, hogy ez nyilván egy gyerekkori trauma következménye, de később már csak mentem vele aranyhalat keresni. Rákönyököltünk a szélére, a kabátos karjaink összeértek. Elég hűvös volt, és legszívesebben összebújtam volna vele, hogy melegítsük egymást. Mivel a vízben egy állatot sem találtunk, egymásra néztünk.
- No fish - mondta lebiggyesztett szájjal.
Ahogy a gyenge fény megvilágította az arcát, magamban azt gondoltam, hogy még sosem láttam ilyen jóképű fiút. A szokásosnál is jobban tetszett ott a szökőkút mellett azzal a műbánatos tekintetével. Már nagyon szerettem volna megcsókolni őt, de még kellett bátorságot gyűjtenem hozzá. Időnyerés céljából azt feleltem, hogy neither fish, nor fowl¹. Igen, tudom, elmebeteg vagyok. Nem tagadom. Az egyetem hibája, hogy teletömi a fejeket haszontalan faszságokkal, amik a legváratlanabb formákban törnek elő az emberből. Persze ha vizsgán kérdeznék, tuti nem jutna eszemben. Na mindegy!
Gabe persze nem értette, és okkal, hogy ez most hogy került képbe. Összevont szemöldökkel nézett rám. Azt gondoltam abban a szent pillanatban, hogy nem kéne tovább rontanom a helyzetet, tiszta vizet kéne töltenem a poharakba. De nem eshettem neki.
- Igazából azt akartam mondani... - kezdtem, aztán lefagytam.
Gabe oldalra hajtotta a fejét, úgy várta a válaszomat. Hosszú másodpercekig néztünk egymás szemébe, én a halálomon voltam az izgalomtól. Egyszercsak Gabe tekintete mögém siklott, és az eget kezdte pásztázni. A szemében picike fények csillogtak, olyan volt, mintha szikráznának. Durrogást is hallottam, igen, tüzijáték volt. Na most azt hagyjuk is, hogy melyik háborodott szervez ilyet szombat hajnalban a novemberi hidegbe, de az én terveimet teljesen tönkre vágta, az biztos. Én is az égre néztem, az ihlet elillant.
Némán néztük végig a műsort, aztán Gabe megfogta a karomat.
- Mit akartál mondani? - kérdezte mosolyogva.
Mivel a bátorságom a petárdákkal együtt semmivé lett, ledermedtem.
- Elfelejtettem - hazudtam neki, mire elhúzta a száját.
Csalódott volt. Hát én is. Csak én más miatt.
December 10.
Annyira igyekszem, de nem könnyű titkolni a valódi érzéseimet. Gyakran találkozom Gabe-bel, legalább annyi örömöm van, de nem jó ez így. Amikor hülyülünk, nehezemre esik hátbaverni, ahelyett, hogy megölelném. Mostanában sokszor mondja, hogy fáradt, és hogy ne menjün sehova, inkább maradjunk náluk. Aztán amikor nála vagyok, én nem filmezni szeretnék sose, hanem simogatni őt és csókolózni vele. Olyanokat szeretnék vele csinálni, amilyeneket a szerelmesek csinálnak, akik szeretnék megérinteni a másik testét is, és arra vágynak, hogy a másik is megérintse őket.
Legutóbb egymás mellett hasaltunk az ágyán, és rajta egy térdigérő, szűk, piros bermuda volt. Úgy feszült a fenekén, hogy folyton oda kellett néznem. Sokmindent megadtam volna azért, hogy megfoghassam. Biztos kemény. Sok tapasztalatom nincs fiúkkal, csak ötször szexeltem eddig, de nem kérdés, hogy ők jönnek be. Az a baj, hogy nem érdekel más. Csak Gabe érdekel(ne).
Akkor is folyton vele van tele a fejem, amikor nem vagyunk együtt. Ha órán vagyok, róla álmodozom, ha tanulok, akkor is előbb-utóbb nála kötök ki. Ha meg aludnom kéne, akkor is róla... fantáziálok. Ez mondjuk kezd aggasztani is. Nem kéne ilyeneket csinálnom. De főleg nem ennyiszer. Igazi fiúval kellene hasonlókat csinálnom, de nem tetszik egyik sem. Egyik sem olyan csodálatos, mint Gabe. Vajon ő gondol rám csak úgy? Legalább feleannyiszor, mint én rá? Mondjuk az is rengeteg.
December 25.
Boldog karácsonyt, baby! Nagyon hiányzol...
December 31.
Nemsokára indulnom kell. Együtt szilveszterezünk a haverokkal idén is. Ha elég sokat fogok inni, lehet hogy éjfélkor megcsókolom Gabe-et. Nem érdekel már semmi. Szenvedek, és nagyon akarom őt.
Január 1.
Mekkora fos ez az év! Még el se kezdődött, és már utálom, mint a szart. Gabe nem jött el, belázasodott.
Január 21.
Tegnap történt valami fura. Gabe azt mondta, hogy elkezd edzeni. A kávézótól nem messze van egy edzőterem és már bérlete is van. Meglepődtem, mert mindig szidta ezeket a helyeket, szerinte ugyanis büdösek és piszkosak. Egyébként szerintem is. Most meg bérlete is lett. Hát fura. Eddig futni járt, most meg szép izmokat akar. Szép izmokat! Nyilván nem néz sose tükörbe, mert akkor látná, hogy milyen szép teste van edzőterem nélkül is. Kérdezte, hogy vele tartok-e, de mondtam, hogy kihagyom.
Február 10.
Sose hittem volna, de bérletet vettem az edzőterembe. Hetente háromszor megyünk le Gabe-bel. Nem is olyan rossz, mint gondoltam. Az öltözők tiszták, és levendulaillat van benne. A gépeket meg letöröljük használat előtt. Egy-egy alkalom után mindig sokkal jobban érzem magamat fizikailag. Érdekes.
Ami a gáz része, mert az is van, az az, hogy Gabe őrülten szexi, amikor súlyokat nyom ki a lábaival. Vagy, amikor karra dolgozik. Imádom őt nézni közben, de gyakran elkezd felizgatni a látványa. Ilyenkor gyorsan arrébb állok, mert kínos lenne, ha észrevenné. A legnagyobb probléma azonban nem is ez, hanem a közös zuhanyzás. Abszolút nem takargatja magát, egyébként senki sem, én bújok csak törölköző mögé. Már többször is láttam őt teljesen meztelenül, és fanatsztikusan néz ki. Borotválja magát mindenhol (lehet, hogy nekem is kéne), a csípője keskeny, a feneke pedig olyan gömbölyű és feszes, hogy szerintem harapdálásra van kitalálva. Nagyon-nagyon szép. A farka is egyébként, bár mindig csak normál állapotban látom. Keményen biztosan még szebb, de nem hiszem, hogy extranagy lenne. Normális méretű, mint az enyém.
Február 28.
Gabe három napja nem veszi fel a telefont. Mi lehet vele? Ilyen sosem szokott lenni. Ha holnap se érem el, elmegyek hozzá.
Március 1.
Az jutott az eszembe az éjjel, hogy mi van ha azért nem akar velem beszélni, mert rájött, hogy odavagyok érte. Biztosan feltűnt neki, hogy sokat bámulom. De lehet, hogy azt is észrevette egyszer, hogy néha feláll, amikor ott izzad mellettem a hülye edzőteremben. Nyilván azt hiszi, hogy perverz disznó vagyok, és undorodik tőlem.Úristen! Lehet, hogy mindent elbasztam.
Március 2.
Ma reggel felvette. Tök hideg volt és visszfogott. Este találkozunk. Nagyon rossz előérzetem van, bassza meg!
Március 3.
Tegnap megittunk egy sört, de nem volt jó. Gabe furcsán viselkedett, alig beszélt. Nem mondott semmit arról, amitől tartottam, de mást se. Végig olyan érzésem volt, mintha le akarna rázni. Mintha nem lenne kedve velem lenni. Kurva szarul esett.
Március 4.
Ma közölte, hogy a munka miatt jobb neki, ha reggelente megy edzeni. Én akkor viszont nem érek rá, de erre nem mondott semmit. Tuti, hogy meg akar szabadulni tőlem, mert rájött, hogy beleestem. De nem akar megbántani az igazsággal. Biztos sajnál, a hülye kis buzernyákot. Jól elrontottam mindent. Biztosan gusztustalan vagyok. Azt hiszem, bocsánatot kéne tőle kérnem, mert belészerettem. Mintha tehetnék róla. De az most mindegy. Talán tudunk ismét barátok lenni. Jaj, nagyon kivagyok. Fáj a fejem is tőle.
Március 11.
Napok óta se nem beszélünk, se nem találkozunk. Mit kellene tennem?
Március 12.
Felhívtam, hogy igyunk meg valamit, de azt mondta, hogy nem ér rá.
Március 15.
Ma sem ér rá. Most már kezdek rá haragudni is.
Március 20.
Már hívni sincs bátorságom, úgyhogy üzenetet írtam neki, de nem ér rá. Legszívesebben sírnék.
Március 22.
Azt mondta beszélni akar velem, este találkozunk. Most már tényleg nagyon rossz előérzetem van.
Március 24.
Nagyon kivagyok. Írni sincs kedvem.
Március 25.
Tegnap jól bebasztam itthon egyedül. Anyámék színházba mentek. Annyira szánalmas vagyok.
Gabe azt mondta, hogy azért akar velem beszélni, mert fontos dolog történt. Beleszeretett valakibe. Amikor meghallottam, azt hittem menten összeesek. Hirtelen összeállt a kép. Megértettem, hogy miért lett a semmiből olyan fontos az edzés, hogy miért nem hívott többé magához, holott korábban folyton nála lógtunk. De főleg, hogy miért tűnt el néha napokra.
Annál mondjuk jobb hír volt, hogy perverz állatnak tart esetleg, de csak annál. Mondtam neki, hogy örülök, azt ugyanis nem felelhettem, hogy a szívem darabokra szakadt. Aztán egy fura beszélgetés következett.
- Nem kérdezel semmit? - szegezte nekem.
- Nem. Mit kéne kérdeznem? - feleltem, de erre nem válaszolt.
Ha nem fájt volna olyan rettenetesen a szívem, biztos bántott volna, hogy talán azt hiszi, nem érdekel. De még csak az kellett volna, hogy ecsetelje a csajt. Hogy milyen szép, meg okos, meg szexi, meg mittudomén. Már anélkül is elég szar volt. Hogy azonban mentsem a helyzetet, mégiscsak barátok vagyunk és ő megtisztelt a bizalmával, hozzátettem:
- Biztos remek lány.
Erre rámnézett. Hosszan figyelt, mintha bizonytalankodna abban, hogy válaszoljon-e. De aztán megtette. Na, azt nem kellett volna. Mindig erős túlzásnak gondoltam azokat az epikus reakciókat a nagyon rossz hírek hallatán, hogy „megnyílt a Föld alattam", „kiszakadt a szívem", de abban a pillanatban mindegyiket éreztem, és nem volt jó. Azt felelte ugyanis, hogy:
- Egy fiúba szerettem bele.
Annyira rettenetesen éreztem magamat, hogy menekülőre fogtam. Azt viszont nem akartam, hogy félreértsen, és azt higgye, hogy szerintem egy ilyen szerelem nincs rendben. Hogy szerintem nincs rendben, érted????? Komolyan. Az Élet egy nagy gazember. Fogalmam sincsen, hogy hogyan, de összekanalaztam magamat, és rámosolyogtam.
- Minden szerelem szerelem - mondtam rendkívül bölcsen -, szerintem teljesen rendben van. Egyszer majd mutasd be!
Aztán arra hivatkoztam, hogy mennem kell, és ott hagytam őt. Biztos meglepte a reakcióm, mert csak némán figyelte, ahogyan elindulok, de meg is értem. Nagyon hülyén viselkedtem, de mentségemre szóljon, hogy ha törtem-zúztam volna magunk körül, miközben zokogok, és azt ordítom, hogy ez igazságtalan (amit csinálni akartam), rosszabbul jártunk volna.
Teljesen készen vagyok.
Március 28.
Mennyi idő kell ahhoz, hogy az ember felépüljön egy ilyen pofonból? Olyan mintha az egész életem a feje tetejére állt volna. Megváltozott minden. Nem tudom, mi lesz így velem...
Március 29.
Szóval Gabe meleg. Sose mondtam volna meg róla. Teljesen heterónak tűnik. De neki legalább volt ahhoz bátorsága, hogy ezt bevallja a legjobb barátjának. Csak én vagyok olyan hülye, hogy nem. De mondjuk én beléje vagyok szerelmes, és így azért más. Méghozzá nagyon.
Már egy hete nem beszélünk. Nagyon hiányzik, és fel akarom őt hívni. Úgy kellene tennem, mintha csak nem akartam volna zavarni őt a boldogságában, de persze nagyon érdekelne, hogy mi van vele. Hiszen barátok vagyunk. Vagy mi.
A többit majd megoldom magamban. Már nagyfiú vagyok.
Március 31.
Felhívtam. Kérdeztem, hogy mennek a dolgok a barátjával. Azt felelte, hogy sehogy, tévedés volt. Nagyon meglepett vele. Nem volt bőbeszédű, ezért nem is faggattam. Sajnáltam, hogy szomorú, de közben örültem is, hogy nincs senkije. Önző dög vagyok, igaz? Tudom, és nem vagyok büszke rá. De sokkal jobban érzem magam. Azt legalább már tudom, hogy meleg.
Tegnap egész nap azon törtem a fejemet, hogy mit kellene csinálnom. Azt biztos nem, hogy elmondom, én is az vagyok, és évek óta szerelmes beléje. Azt hihetné, hogy vissza akarok élni a helyzettel, és ki akarom használni a lehetőséget. Hiszen hosszú évekig barátok voltunk, most meg hirtelen meleg lettem? Nem túl hihető.
Hát nem tudom. Mindenesetre holnap bemegyek hozzá a kávézóba. Õ hívott oda, azt mondta, hogy nem is érti, hogy eddig miért nem látogattam meg őt a munkahelyén. Egyébként igaz. De sosem merült fel eddig. Akárhogy is, lehet, hogy rendbe tudjuk szedni a dolgainkat, és ennek nagyon örülök. Ha minden úgy lenne, mint régen, az szuper lenne.

Április 1.
Ma van a bolondok napja, igaz? Na. Hát én teljesen hülyére lettem véve. De az is lehet, hogy gyárilag vagyok az. Már nem is tudom eldönteni.
A kávézóban Gabe nagyon kedves volt velem, pont mint régen. Mintha ez a zűrös hónap nem is lett volna. Megmutatott mindent, elmesélte, hogy hogyan zajlanak a napjai munka közben, és csinált nekem egy ingyen kávét. Vicces volt megint, mint régen, és ő ugyanolyan gyönyörű. Aztán bemutatta a két munkatársát, két nőt: Samet és Beckyt. Nem tulajdonítottam nekik nagy jelentőséget, de amikor bezártak, az egyik úgy búcsúzott el Gabe-től, hogy szájon puszilta.
Az arcom nyilván árulkodott, mert Gabe felnevetett.
- Ez a munkaköréhez tartozik? - kérdeztem ironikusan.
- Dehogy! Semmi jelentősége sincs. Olyan, mintha a testvérem lenne.
- Nem azt mondtad, hogy meleg vagy? - erősködtem.
Gabe megrántotta a vállát, de a virágos jókedvének nyoma veszett. Gondoltam, hogy beletenyereltem a lelkébe, ezért nem firtattam tovább a témát, de láttam, amit láttam. Gabe azt hiszi, hogy hülye vagyok? Se munkatársat, se lánytestvért nem puszilunk szájon.
Most viszont akkora zavar van a fejemben, hogy már azt sem tudom, hogy mit kéne gondolnom. Lehet, hogy akkorát csalódott a fiúban, hogy most így vigasztalódik? Vagy lehet, hogy a tévedés abban áll, hogy nem is meleg, csak azt hitte? Olyan egyáltalán van? Mondjuk magamból kiindulva kizárt, de sokfélék vagyunk. Tényleg kezdem elveszteni a fonalat.
Április 2.
Rájöttem. Gabe bi. Wow. És most? Lehet, hogy már barátnője van. De ezt miért kéne tagadnia? Akkor lehet, hogy csak kaland. Õ mondta annyira, hogy igazi szerelm nélkül nem lesz párkapcsolata. Úristen! Semmit se értek.
Április 3.
Ma együtt mentünk edzeni Gabe-bel ismét. Nagyon-nagyon jó volt. Kezd teljesen vissztérni a régi feeling. Õ ismét gyönyörű, és én ismét ábrándozhatok róla kedvemre. Mennyire vagyok szánalmas? Fúú, nagyon. Huszonnégy évesen a szexuális életem abban merül ki, hogy a legjobb barátom izzadt testét bámulom. Hetente háromszor. Tök jó.
Április 4.
Rákérdeztem a puszilkodó nőre. Nem bírtam ki. Mondjuk jobb nem lett a helyzet.
- Miért érdekel ennyire? - kérdezett vissza Gabe.
- Mert nem értelek.
Gabe ingatni kezdte a fejét.
- Hát én sem értelek téged - mondta, amivel meglepett.
Tehát ő nem ért engem. Hát ez jó!
- Ezt hogy érted?
- Huszonnégy éves vagy. Soha nem volt barátnőd. Miért? Kezdek érted aggódni.
Az összes szar helyzet versenyében, amelyek teljesen alkalmatlanok arra, hogy szerelmet valljak neki, azért ez dobogós lett.
- Mert nem találtam megfelelőt - próbáltam kivágni magamat.
- Sam vagy Becky tetszik? - kérdezte a szemöldökeit felvonva.
Mivel a helyzet egyre kínosabb lett, más irányba indultam, de sikert nem arattam vele. Mondjuk magam előtt sem.
- Kerítő lettél?
- Hahaha. Beckynek bejössz.
- Hát nekem nem jön be.
- És Sam?
- Azt se tudom, melyik melyik, de egyik sem érdekel.
- Te tudod, haver - sóhajtott fel végül és nagyon barátilag hátbavert.
Most mit mondjak? Én is aggódom magam miatt.
Április 6.
Kezdek nagyon belefáradni ebbe a kibaszott bujkálásba. Teljesen kicsinál már, hogy úgy kell tennem, mintha csak barátnak tekinteném Gabe-et. Eddig csak féltem a következményeitől annak, ha felfedem magam, de most már mérges is vagyok. Legfőbbképpen magamra, de Gabe-re is. Miért kell folyton rugóznia ezen a nő témán? Legyen a barátom, aztán haladjunk.
Anyámék vacsorázni mennek egy baráti házaspárral, asszem leiszom magamat. Csütörtök van, Gabe biztosan nőzik, én meg itthon csücsülök nő nélkül, férfi nélkül, de főleg Gabe nélkül. Legjobb program. A whiskey legalább finom.
Április 7.
Bárki is olvassa a naplómat (remélem, senki), annak azt tanácsolom, hogy soha ne igyon meg egy egész üveg whiskeyt magányosan a szobájában, mert olyan dolgokat fog csinálni, amilyeneket abszolút nem kéne.
11-kor még tök jó állapotban kívántam jó éjszakát anyáéknak, de aztán folytattam magányos utazásomat az alkohol birodalmában. Éjfél után kicsivel, áttekintettem a Gabe-bel készült fotókat, megcsókolgattam a véletlenül hozzám került, és direkt vissza nem adott pólóit, egyet fel is vettem, aztán felmentem a Face-re meg az Instára, hátha tett fel valamilyen új képet, esetleg a nőjével. Szerencsére nem, így nem vágtam fel az ereimet.
Viszont azt láttam, hogy Gabe online. Hajnali 3-kor. Nyilván ő is látta, hogy én is az vagyok. Tök izgatott lettem. Az a zseniális ötletem támadt, hogy megírok neki mindent. Elküldöm, és aztán várom a válaszát. Sokkal könnyebbnek tűnt, mint személyesen belevágni. Addigra már ittam annyit, hogy semmiféle problémát ne lássak ebben a direkt kommunikációban, úgyhogy szépen, komótosan megfogalmaztam a mondandómat. Emlékszem, hogy nagyon romantikus akartam lenni, és így józanul visszaolvasva nem is sikerült rosszul. Ja, el nem küldtem végül, de elmentettem.
Így szól: Azt kívánom, hogy bárcsak én lennék az, akinek részegen üzenetet küldesz éjfélkor. Bárcsak én lennék az oka annak, hogy még 3-kor is fentvagy és aki miatt nem tudsz elaludni, mert azt várod, hogy válaszoljak. Bárcsak olyan valaki lennék, aki mellett nem csak elsétálsz egyszerűen, és bárcsak nem rémültem volna halálra attól, hogy őszinte és nyílt legyek veled, ahelyett, hogy csak reménykedek abban, hogy ugyanazt érzed irántam, mint én irántad.
Azért nem rossz, nem igaz? Mondjuk, jó, hogy nem küldtem el, mert jó nagy cirkuszt csináltam volna vele. De ugyanakkor sajnálom is, hogy nem küldtem el. Annyira szeretném tudni, hogy mit válaszolt volna.
Május 20.
Több, mint egy hónapja írtam utoljára, de megvan az oka. Hogy mi? Az, hogy balfasz módon mégiscsak elküldtem azt a bizonyos üzenetet Gabe-nek. ÉS NEM VETTEM ÉSZRE! Jó részeg lehettem.
De ez volt a szerencsém is egyben. Ugyanis Gabe aznap este válaszolt. Azóta én vagyok a világ legboldogabb embere. Vagyis most már mi: Gabe és én.
Ezt írta: „Én nem tudok olyan szépen fogalmazni, mint te, de te vagy az a fiú, aki miatt nem aludtam ezen az éjjelen se, mert már régóta tudom, hogy beleszerettem. Próbáltam a tudomására hozni, de nem sikerült, és féltem, ha erőltetem, akkor elveszítem a legjobb barátomat is. Nagyon boldoggá tett az üzeneted, nem is tudod, mennyire. Most már úgy érzem, készen állok a párkapcsolatra."
Hát így állnak a dolgok, és asszem ez az utolsó bejegyzésem. Boldog vagyok.

¹ Magyarul körülbelül azt jelenti az angol szófordulat, hogy „nehéz meghatározni".
NykaDelMar8