Barátság 50 árnyalata

10. fejezet

-Füst...mindehonnan füst szagot érzek...valami ég? Jézusom, ég egy fa! Ne, akkor erdőtűz lesz, és biztos nem élem túl... - ütött ki rajtam a pánik, és egyből szedni kezdtem a lábam, de valahonnan hallottam egy nyüszítő hangot, muszáj volt megnéznem...egy szőrös állat feküdt a fa szélénél, a lába megsérülve. Nem mertem hozzáérni, de valami kényszerített rá, hogy felsegítsem...megérintettem a durva szőrét, és egyből rámszegezte a vadállat a virító sárgás-zöld szemeit, amik valahonnan olyan ismerősnek tűntek...felsegítettem, majd együtt futottunk a tűz ellen, de egyre csak közeledett, már érezni lehetett, ahogy perzselte a lábunkat a forróság, az izzadságtól már minden ruhadarab rámpréselődött, és a nyakam környékén olyan érzésem támadt, mintha a saját ruháim elkezdenének fojtogatni...már kezdtem fáradni, a talpam már megégett, az energiám fogyott, és a tüdőm is kezdett sikítani, mutatva, hogy az oxigén is egyre csak csökken...köhögnöm kellett, de nem állhattam meg, mert akkor elnyel a földi pokol, kényszerítettem magam a továbbhaladásra. Körülnéztem, de nem láttam magam mellett a fenevadat, ezért pár másodperc erejéig körbenéztem, majd egy picivel később utolért, de látszott rajta, hogy ő sem bírja már sokáig, pedig ez az erdő óriási, az ember könnyen úgy hiheti, hogy végtelen méretű. A szívem hangosan vert, oly szaporán vettem a levegőt, hogy szinte felégette a mellkasomat, tüzet is tudtam volna okádni...majd hirtelen megbotlottam egy vastag gyökérben, és bevertem a fejem a fa száraz kérgébe. Meglepetésemre az ordas ott termett mellettem, és felsegített, majd tovább futottunk...végül megérkeztünk az erdőség széléhez, már láttam egy keskeny utacskát is, amitől fájdalmas, de öröm könnyek csurogtak végig kormos arcomon, felfogni se bírtam, hogy túléltem...megakartam köszönni az állatnak, hogy segített, amikor kellett, de mire megfordultam nem láttam Őt, hiába kerestem a tekintetemmel...
-Köszönöm...- motyogtam, miután felébredtem az álmomból, ami olyan valósnak tűnt, hogy azt hittem, hogy tele leszek égési sérülésekkel...de semmi, csak a hegek látszódtak. Felkeltem a padról, majd a napállás szerint nagyjából beazonosítottam, hogy már délután 1-2 óra körül lehet. Visszaindultam a koleszba, de legvadabb álmomban se gondoltam volna, hogy amit megálmodtam...az be is teljesül.