Barátság 50 árnyalata

7. fejezet

-Aztaaaa! - ámuldoztam, amikor megláttam a csodálatos skarlátvörös falakon a szebbnél szebb eredeti festményeket, ahogy a sok dohos könyv illata megcsapott, amikor beléptem a szobába...a parkett szépen fel volt mosva, a kinti homályos napsütésben is játékos fényekben cikázott. A hatalmas íróasztalon papírok halmaza, szinte eltűnt mögöttük az apró termetű Mrs. Wood, miközbe serényen rótta a betűket a tintástollával. Mögötte óriási gótikus stílusú, legtetjén csúcsba végződő ablakok, ahonnan tökéletesen rálátni az előtéri öreg fára. Beléptem, és olyan jó érzés fogott el magával, hogy a folyosói félelmeim szinte elröpültek, elpárologtak, mintha nem is lettek volna.
-Jó napot Mrs. Wood! - köszöntöttem, mert apám csak bunkón állt mellettem.
-Áhh, ti vagytok a Moore család? Legyetek üdvözölve a Mitichi Collage épületében! Mindig jó látni egy új különlegest! - mondta kissé reszelős, de barátságos hangon - nevem Theresa Wood, már 15 éve eme iskolát igazgatom, ha bármi kérdés akadna, csak szólj nyugodtan Evelinne!
-Köszönöm szépen, a bejelentkezési papírokat hol intézzem el?
-Itt van mellettem a porta, oda menj, és jelentsd be, hogy megérkeztél, ott bármiféle kérdésedre kapsz választ, majd menj a kollégiumba, hogy berendezkedhess, és ha úgy érzed, akár holnap is bejöhetsz az órákra, de ha nem, akkor kapsz némi haladékot - felelte kellemes hangon Mrs. Wood.
Kimentünk George-dzsal a folyosóra, majd egy ideig farkasszemet néztünk, de aztán megtörtem a csendet:
-Szóval...most visszamész anyához?
-Igen.
-Akkor...itt a búcsú ideje?
-Hát akkor...csak annyit mondok, hogy vigyázz, kiben bízol meg.
-Rendben, akkor...szia apa.
-Szia Eve.
Azzal megfordult, és monoton léptekkel ment a fekete Maserti felé, úgy, hogy rám se nézett.
Befordultam a portára, majd bejelentkeztem, megadtam minden adatot, megkérdeztem mit hol találok, majd miután a lehető összes kérdést feltettem, megindultam a kolesz felé.

***

-Micsoda?! Szobatársat kapok?! - hisztizett Caroline, a leendő szobatársnőm.
-Öhm...ne haragudj, de ide osztott be a felügyeleti tanár, mert már csak nálad volt üres szoba...ígérem nem fogok sokat zavarni, hisz csöndes természet vagyok.
Caroline elgondolkozott rajta, majd mintha szivességet tenne, egy sóhaj kiséretében beengedett a kis szobába. Nem volt a legkisebb, de nagy hely sem volt benne. Egy hálószoba, kis fürdőszoba meg egy nappali, amiben csak egy rongyos, agyonült kanapé volt és egy múlt évszázadból való tévé.
-Szóval...egy szobában leszünk? - nyeltem egy nagyot.
-Ezek szerint.
Kipakoltam, kis rendet raktam, majd leültem az ágyra, és most az életben egyszer rávettem magamat, hogy más élőlénnyel is beszélgessek, ne csak magammal.