Barátság 50 árnyalata

9. fejezet

Betámolyogtam kómás fejjel a fürdőszobába, felkapcsoltam a villanyt, ami nagy nehezen felgyulladt, de olyan hidegen világított, olyan idegennek tűnt...picit pislogtam, hogy hozzászokjon a szemem a fényhez, és amint megláttam magam a tükörben, rá se ismertem arra a lányra, aki visszabámult a tükörből énrám: szeme alja lilás-feketés színű volt, arca agyon volt karmolászva, és ahogy folyamatosan tekintettem végig magamon, azt vettem észre, hogy mindehol hegek borítják hófehér bőrömet, sőt egyik mélyebb vágásnál még a vérem is lágyan csurgadozott le egészen az ujjbegyemig, de amitől teljesen leesett az állam, az a bal vádlim volt: hatalmas, véraláfutásos, csontig hatoló harapás éktelenkedett a lábamon, de a legijesztőbb az egészben az volt, hogy úgy mentem ki a szobából, mintha ott se lenne, semmi fájdalmat nem éreztem, amikor mozogtam. Amint megláttam kisebb sokkot kaptam, ezért leültem a kád szélére, és gondolkoztam, hogy mi történhetett pontosan, de akármilyen magyarázatot akartam volna keresni, minden egyes gondolatom egy megoldáshoz vezetett: valami történt velem, mialatt ezt a különös álmot álmodtam.

***

-Anya, olyan szépet álmodtam! - próbáltam beszélgetni anyuval, de magasról fütyült a fejemre, de kis makacs fejjemmel nem adtam be a derekam - képzeld, egy gyönyörű parkban voltam, ahol csak a madarak csicsergését lehetett hallani, meg a tó közelében a kacsák háp... - nem tudtam befejezni a mondatot, mert akkor kevert le anyám egy hatalmas pofont.
Gyerekkoromban nem sokszor álmodtam, mert eléggé féltem a sötétségtől, de ha álmodtam is, akkor általában a természettel volt kapcsolatos, mert ha nem volt senkim, akkor a növények szeretetével pótoltam a szülői szeretetet.

***

-Mi történik velem? Egyre több furcsaság ér hozzám...nem értem mi folyik velem, de ki kell derítenem! - jutottam elhatározásra.
Gyorsan bedobtam a véres pizsamámat a szennyeskosárba, elforgattam a csavarót a piros jel felé, majd beléptem a meleg víz varázsába. Vagy negyed órát csak áztattam magam, hagytam, hogy a víz elmossa minden rossz gondolatom, hogy az elmém kitisztuljon, és higgadtan tudjak nekiállni eme rejtély felderítéséhez. Gondolatmenetemet megszakította Caroline éles hangja:
-Eve, ha azonnal nem jössz ki, elkések az órákról! - kezdte a napot egy jó kis paranccsal.
Kiléptem a zuhanyzófülkéből, szárazra töröltem a testem, majd gyorsan magam köré bugyoláltam egy nagyobb törölközőt, hogy az árulkodó jeleket elrejtsem előlle. Besétáltam a szobánkba, vettem elő tiszta ruhát, majd miután mindenemet sikeresen lefedtem, biztonság kedvéért befásliztam a lábam, nehogy újra elkezdjen vérezni.
Míg Cara készülődött, főztem magunknak kávét, és a nappaliban megvártam, gondoltam lekisérem a kapuig. Már 7:32 perc volt, kezdtem idegeskedni, hogy mi tarthat ilyen sokáig neki...de amint megláttam, nagyon meglepődtem: haja tökéletesen omlott a vállára, egy szál sem állt el a helyétől, szemét füstösen festette ki, ami egy dögös beütést adott neki, feszes toppja kiemelte lapos hasát és a csipke pedig egyenletes befedte a vállát, egészen a csuklójáig. A szakadt rifléjében látszódtak csodálatos vékony lábai, majd megkoronázta egy fekete bakanccsal. Amint megláttam, szó szerint elállt a lélegzetem...micsoda stílus! Elnéztem az én ruháimon és...hát eléggé elütött a két kombináció, de nem bántam.
-Tessék, itt a kávéd - nyújtottam át neki egy apró mosoly kíséretében.
-Köszi - felelte, viszonozva a mosolyt.
Lesétáltunk a lépcsőn, majd a kollégium ajtajában megálltam, és elköszöntünk egymástól, de valamiért nem volt kedvem visszamenni a szobára, ezért odasétáltam a nagy fához, leültem egy padra, és csak bámultam az iskolát, és alaposan megfigyeltem mindent, majd hirtelen...újra rámjött az álmosság, de kénytelen voltam visszatartani az álmot...és újra magával ragadott a fantázia világa.