Barátság 50 árnyalata

12. fejezet

-Eve...mik ezek a hegek a testeden? És honnan jutott eszedbe az, hogy egy égő erdőbe berohanj?! - kezdte a kérdezősködést Cara.
-A hegeket...azokat tegnap szereztem. - vallottam be őszintén.
-De hogy? Remélem nem vagdosod magad vagy hasonló elmebeteg játékokkal szoksz járszani, mert ez a "fussunk ki a lángoló fák közé" versenyt te nyerted meg...mégis mit gondoltál, hisz meg is halhattál volna! - akadt ki teljesen barátnőm.
-Bocsánat, csak...ma dél körül megálmodtam ezt az erdőtüzet, de nem képzeltem, hogy meg is valósul! Amikor az álmok világába zuhantam, akkor szerepelt benne egy farkas is, aki megmentett...ezért szaladtam oda, mert amikor ez bekövetkezett, rámtört valami nem mindennapi bizsergés, amit még a sejtjeimben is éreztem, sugallták, hogy meg kell keresnem az ordast, meg kell mentenem... De hiába találtam meg, nem jött velem, nem menekült el velem, mint ahogy a fantáziámban megtörtént...és ezért most eléggé csalódott vagyok... - mondtam szomorkás hangon.
-Na ide figyelj te figyelemhiányos, őrült barátnőm, mivel ezek arra utalnak, hogy kezdel begolyózni, ma este ellógunk moziba! - jelentette ki a kapitány.
-De hisz tele vagyok sebekkel, meg szerintem ennyi mozgástól még izomlázam is lesz... - fakadtam ki.
-Segítek, szépen lemosod magadról ezt a mocskot, és aztán bízd magad Caroline kezeire! - mondta önbizalommal telt hangon.
-Hát jó... - húztam el a szám sarkát, de én is vágytam arra, hogy ettől a rengeteg kosztól megszabaduljak.
Gyors negyed órás zuhanyzás alatt el is készültem, vizes hajamat felcsavartam egy törölközővel, és kiléptem a forró gőzfürdőből, majd egyenesen a nappaliba mentem, mert Cara már összegyűjtette a szerinte elengedhetetlen szereket, amikből dögös csajt fog kreálni belőlem...hát nem tudom, soha nem volt önbizalmam, se önkritikám, nem nagyon zavart, hogy hogy nézek ki, de most az egyszer jól akarom érezni magam a bőrömben, ezért hagytam, hogy díva barátnőm művészkedjen rajtam.
Felcsavarta a hajam, mindenféle habokkal és fújatókkal is megbolondította, de a végeredmény mesés lett: hullámosan omlott le sötétbarna hajam egészen a hátam közepéig, és csodálatosan csillogott, mintha kristályok lennének a fejbőrömbe ültetve. Aztán jött a smink. Kissé megkínzott, amikor a szemöldökömmel bíbelődött, de azt se bántam meg, mert mire elkészült, magamra se ismertem: szemem egyenletesen, vékonyan ki lett húzva, a halvány, csillámos szemfesték tökéletesen illett sápadt bőrszínemhez, szempilláim kétszer akkorák lettek, mint voltak, és a szemöldököm is pompásan festett. Szinte megkönnyeztem, amikor megláttam magam, mert ilyen szépnek még nem láttam magam ezelőtt.
-És a végső befejezés....a ruha! - csicseregte csilingelő, dallamos hangján Caroline.
Kivolt terítve az ágyra egy gyönyörű, testhezsimuló, halvány barackszínű koktélruha, hozzá pedig ragyogó fehér magassarkú.
-Te el is hiszed, hogy ilyet felveszek?
-Evelinne, egyszerűen meseszép alakod van, ne félj megmutatni! Hidd el imádni fogod.
Tíz perc makacskodás után felvettem a ruhát a cipővel együtt...hát lepottyant az állam, azt hittem megint álmodok, hogy én ilyenbe vagyok.
-Azta...ez...ez káprázatos!
-Megmondtam én! Vegyed még fel ezt a meleg fehér kabátot, és indulhatunk!
-Te is ám nagyon jól festesz ebben a fekete csipkés ruhában!
-Ohh, köszönöm a bókot, de ma eate rajtad lesz a hangsúly. - azzal megragadta a kezem, és halkan leosontunk a lépcsőn (amennyire a cipőink engedték), majd miután kiértünk az ajtón, megkönnyebbültünk, hogy nem jött értünk a felügyelő tanár.
-A legközelebbi város 10 km-re van innen, ahol mozi is van, szóval vagy buszozunk, vagy csapódunk valamilyen bandához, akiknek van autójuk, vagy esetleg motorjuk.
Keresgéltünk, de nem láttunk mozgást, szóval kénytelenek lettünk busszal indulni, amikor megismertem egy ismerős, mély hangot:
-Hát ti hölgyeim hova indultok ilyenkor?
-Nath te vagy az? - kérdezte Cara.
-Igen, de amint látom fuvar nélkül vagytok.
-Hát igen, Evelinnel elszeretnénk menni moziba, véletlenül nem oda indulsz épp?
-De, csak nem a plázába, hanem a telepre.
-És nem tudnál elvinni minket a mociddal? - kérdezte mézes-mázos hangon Cara.
-Kettőt egyszerre?
-Én ülök eléd, Eve meg mögéd, mit szólsz hozzá?
-Neked megfelel csöndeske?
-Hát ha nem gond...akkor...persze...
-Na pattanjatok akkor fel, nincs időm itt álldogálni holnapig.
Felmásztunk a motorra, kissé szűkösen, de megmaradtunk a motoron, és szélsebességgel száguldoztunk a főúton, aminek köszönhetően az a 10 km semmiségnek tűnt, csak az lett a baj, hogy nem a plázánál tett le minket, hanem annál a bizonyos "telepnél", ahova készült...és újra bajba keveredtünk.