Barátság 50 árnyalata

21. fejezet

Sajgó fejjel ültem fel egy sötét szobában. A nyakam teljesen elzsibbadt, alig bírtam mozgatni, ezért óvatosan felkeltem a hideg padlóról, és a fal mellett masíroztam végig egy halványan pislogó fény felé, majd amikor odaértem, egy hatalmas mező terült el mezítelen talpaim előtt: a selymes, harmatcseppes alpesi fű szinte selyemként simogatta a lábaim, és teljesen elvarázsolt. Tarka kis virágok tarkították a pázsitot, a kis százszorszépek és gyermekláncfű tömkelege volt látható mindenfelé. Leültem, és elkezdtem virágcsokrot fonni a körülöttem lévő sárga virágokból, amikor hirtelen egy tenyér eltakarta előttem a világot: Jackson nagy ujjai gátolták el a látásomat, majd miután elhúzta előlem a kezét, leült velem szembe és csodaszép barna szemeivel és csillogó mosollyal meredt rám, amitől egyből gyorsabban kezdett el verni a szívem. Közelebb jött hozzám, egyik hullámos tincsemet az ujjai közt futtatta végig, amitől elöntötte az arcomat a forróság, majd magához húzott és átölelt...annyira idegen és meleg volt...nem tudtam tiltakozni, kiesett a kezemből a fonat, és magam felé húztam a karjaimmal, egyre szorosabban, míg végül szinte pár milliméteres hely maradt köztünk. Fejemet a vállára hajtottam, míg ő a hajamba temette a homlokát, és így ültünk becsukott szemmel egymás karjai közt. Azt kívántam bárcsak soha ne érne véget ez az egész...de mégis valami rossz érzés kerített hatalmába, és igazam is volt: az egyik sziklaszirten figyelt minket az igazgatónő egy íjjal a kezében, amit pont Jack hátára célzott...amikor kilőtte a nyilat, eléálltam, hogy megvédjem, de még azelőtt előjött az a bizonyos ordas, akivel már egyszer is álmodtam, és az iskolai futótűzben is láttam...de hisz ő már meghalt, nem? Gondolkodni sem volt idő, mert pont beleállt a hátsó bal lábába a nyíl, megmentve mindkettőnket. Gyorsan mellé telepedtem, kiszedtem az idegen testet a végtagjából, és a ruhám aljából letéptem egy kis darabot, és ezzel kötöttem el a vérzést.
-Mondd, miért mentettél meg? Miért...?
A farkas csak rámnézett, és úgy bámult vissza, mintha mondani szeretne valamit, de nem tud megszólalni...majd egy váratlan dolog történt...egy idegen hangot hallottam a fejemben:
-Eve...én vagyok az, Emily!
Mi?! Ugye csak hallucinálok. Nem lehet ő Emily. Nem létezik. Még kicsike voltam, amikor meghalt, szinte nem is emlékszek rá...
-Kérlek, hallgass meg! Igen, én meghaltam, amikor kicsi voltam...de újjá születtem ennek a fenevadnak a reinkarnációjaként! Ne haragudj, hogy nem szóltam hamarabb...de amikor először találkoztunk nem volt alkamas elmondanom ezt...az emberi világban sajnos nem vagyok jelen, de legalább itt, az álmok országában veled tudok lenni.
Miközbe ezt mondta, nekem már rég megeredtek a könnyeim, zaklatott voltam és lesokkolt. Odabújtam borzos szőréhez és nagyon szorosan magamhoz szorítottam, nem bírtam egy szót is mondani, ez túl sok volt nekem egyszerre...
-Emily...ha ez igaz...nekem nagyon hiányoztál, igaz alig pár ködös emlékkép maradt meg bennem rólad, de akkor is...szeretlek! - már ordítva mondtam ki a legutolsó szót, amikor Jack is átkarolt, és így hármasban öleltük egymást egészen addig, amíg nem jött egy képszakadás és fel nem ébredtem.

*** Cara szemszöge ***

-Nahát...Cara...! - akadt meg a szava Nathnek.
-Mi a baj Nath, talán nem jó?
-Öhm, éppen ellenkezőleg...gyere, szállj fel! - nyújtotta ki kezét, hogy felsegítsen, fejemre sisakot nyomott, és várakozás nélkül el is indult a randihelyünkre. Végigsüvítettünk az úton, és nem sokára meg is érkeztünk az étterembe: Papa's Pizza mellett döntöttünk, ezért ennek a parkolójában állította le a motort. Lepattantunk, lezárta, és kézen fogva léptünk be a kétszárnyú ajtón. A belseje teljesen tele volt, de volt egy sarok, ahol épp két személyre volt még üres asztal és szék. Lehuppantunk, átnéztük a lehető összes pizzafajtát, ami csak létezik, és rendelés képpen kértünk egy nagy sonkás-sajtos pizzát kólával és második körnek egy kis Jägermaistert. Fél óra múltán kissé megvárattatva, de megkaptuk a hatalmas adagot, amit seperc alatt elfogyasztottunk, mivel míg beszélgettünk, azalatt teljesen megjött az étvágyunk. Elkortyoltuk a hideg frissítőnket is, majd pár percre rá a pincérnő kis pohárban hozta is az alkoholt. Letette az orrunk elé, és én rosszalóan megjegyeztem:
-Én nem szoktam ilyeneket inni.
-Miért is?
-Mert nem igazán szeretem.
-Ez csak egy kis korty! Na Cara, senki se halt bele egy kis plusz anyagtól...
Nem volt kedvem kötekedni, ezért inkább csukott szemmel leeresztettem az italt, ami lágyan perzselte a nyelőcsövem, de nem is volt annyira szörnyű.
-Szóval, jöhet a mozi? - mosolyogtam hozzá.
-Persze, de nincs messze innen, ha van kedved sétálhatunk is - ajánlotta fel Nathan, amitől kissé meglepődtem, de mivel nem volt annyira hideg kint, meg tényleg a járda túloldalán van a pláza, miért is ne?
-Oké, menjünk!
Nath letett egy 10$ az asztalra, felkapta a kabátját, én is felvettem a magamét, és a kezeink újra egymáshoz kapcsolódtak, úgy gyalogoltunk át a másik oldalra. Az automatikusan kinyitódó ajtón átmentünk, és elénk tárult egy gyönyörű szökőkút a bevásárlóközpont közepén, amiben delfinek száján keresztül folyt ki a víz, és kisebb vízesésekkel is feldíszítették. A boltok egymás után sorakoztak, ruhaüzlet, kávézó, cukrászda, ékszeres, pékség, bank és minden egyéb, amit csak el tud képzelni az ember. Megkerestünk egy liftet, és felmentünk a 2. emeletre. Ott különféle stílusú és kultúrájú kifőzdék és kajáldák voltak a láthatáron, majd azok után szemben álltunk a mozi bejárata előtt. Szerencsére nem álltak sokan a sorban, ezért hamar kérhettünk jegyet az eladótól.
-Szia, 2 jegyet kérek a Star Wars filmre!
-Ne már, miért pont arra? - nyafogtam.
-Miért, nem mindegy az?
-Hát...végülis...
Aztán végül vettünk az új sci-fire jegyet, majd miután a kötelező popcorn és kóla adagot is beszereztük, 5 perccel a kezdés előtt elfoglaltuk a helyünket egymás mellett, és a fejemet a vállára helyeztem, úgy néztem végig a számomra kevésbé érdekesnek számító filmet, míg Nath teljesen elmerült a jedik világában. Néha úgy éreztem, hogy elalszok, ezért pár percre behunytam szemeim és Nathan egyenletes légzőütemére annyira elpilledtem, hogy végül tényleg elszundítottam rajta, de volt olyan aranyos, hogy betakarjon, és egész végig egy kezével simogatta a hátam, amin csak mosolyogtam. Így egész elviselhető volt...amikor végre véget ért, annyira rámtört az álmosság, hogy arra kértem őt, hogy már menjünk haza. Szerencsére nem ellenkezett, felültetett a motorjának a végébe, megkapaszkodtam a derekában, és kivételesen normál sebességgel indultunk haza. A kolesz előtt megállt, de nem engedte, hogy leszálljak egyedül, hanem felkapott, és úgy vitt fel a szobámba, mint ahogy a férj szokta hordozni az újdonsült feleségét. Az előszobám közepén elengedett, majd kulcsra csuktam az ajtót.
-Cara...nagy bunkóság lenne, ha veled aludnák?
-M...m...mi?
-Megengeded, hogy ma éjjel itt, nálad maradhassak?
Ettől belém sült a szó, és paprikavörös fejjel meredtem Nathanre. Nem ellenkeztem, mert nem is akartam. Levettük a cipőinket, bekisértem a szobámba, és szomorúan konstantálta, hogy hiába leszünk egy helységben, nem lehetünk egy ágyban, és amint a szomorúság jelei visszatükröződtek a szemeiben, egyből egy láthatatlan kéz kezdte el mardosni a szívem, amitől engem is elszomorított.
-Tudod mit? Elhúzzuk innen az éjjeli szekrényeket, és összenyomjuk a két ágyat! Rendben? - vidultam fel.
-Oké! - felugrott örömében, és egy szempillantás alatt a két ágy közti megszokott távolság nem volt jelen. Felkaptam a párnám alól a pizsamám, ami egy kék-fekete felsőből és nadrágból állt, amiken felhőcsomókon épp álmodoztak a zsiráfok.
-Cuki...pizsi...- kacagott fel Nath.
-És? Szeretem és kész! Te rajtad meg csak egy szál boxer van!
-Ohh, ha azt akarod, akkor az sem lesz...
-Perverz idióta! - forgattam a szemeim.
-Jajj cica, tudod, hogy csak viccelek...nem tennék ilyet. Még nem.
Ettől a mondattól megállt a szőr is a hátamon...csak nem...?
A gondolatoktól, amik most átsuhantak az agyamon nem a legszűziesebbek voltak, és ettől tetőtől-talpig úgy elöntött a forróság, hogy soknak éreztem a pizsamát is. Kiszaladtam a mosdóba, hogy lehűtsem magam, és azalatt leszedtem a sminkem is. Pár percig csak álldogáltam a tükör előtt, tanulványozva az arcom, amikor lábak csattogása ütötte meg a fülem, ami egyenesen a konyhába ment, kinyitott egy üveg sört, egyhuzamba megitta majd egy jóízűt böffentett.
Hahh...férfiak... - gondoltam magamban, majd kimentem a fürdőszobából, és egyenesen Nath kezeibe sétáltam. Ajkaimat rátapasztottam az övéire, amik olyan kívánatosak voltak, hogy teljesen magával ragadtak az érzelmek, és én magammal sem bírtam igazán. Nath keze megragadta a seggem, majd mindkettővel felkapott a földről, és bevitt a hálószobába. Letett az ágyra, így ő fölém tornyosult, én meg alatta feküdtem. Újra megcsókoltam, ő csókolgatta a nyakamat, majd miután megtette, lenyomtam magam mellé és csak annyit mondtam:
-Ha álmodban tapizni mersz, véged.
-Én is szeretlek Caroline! - nevetett.
-Jó éjt Nathan.
-Jó éjt neked is.

*** Levy szemszöge ***

A busz lassan zötyögött Netwill felé, közben még 2 megállóhelyen is szálltak fel is le is emberek, de szokatlanul sokan voltak a mai járaton, már szabad hely is alig akadt. A fülesemen épp az All Time Low - Time-Bomb című zene adta a hangulatot, amitől teljesen felszabadultam, és mosolyogva bámultam ki az ablakon. Csekély 6 perces késéssel leszálltam a buszról, és ahogy ígérte, a padon ücsörgött a Samsungját nyomkodva az én rockerem. Amint meglátott, szorosan megölelt, de annyira, hogy a fülhallgatóim is kiestek a füleimből, majd egy cuppanós csókot nyomott az ajkaimra. Üdvözlésképpen én is adtam puszit az arcára, és aztán egymás mellett ballagtunk céltalanul.
-Hmm, hova szeretnél menni, szivem? - kérdezte Patrick.
-Nem is tudom...parkba?
-Oké, akkor veszünk fagyit!
Miközbe gyalogoltunk a park felé, beszélgettünk a Gyűrűk uráról, a Trónok harcáról és egyéb közös témáinkról, amikről mindig is szoktunk.
-Képzeld...művész fősulira fogok jelentkezni! - jelentette be hirtelen.
-Hogy-hogy? Csak nem a dobolással akarsz foglalkozni?
-De, én rockbandát fogok alakítani, és majd abból megélek! - álmodozott a drágám.
-Hát..ahogy gondolod! - nevettem idétlenül.
Mindaközbe beléptünk a szép színekben játszó parkba is, aminek az elején egy szép kovácsoltvas kapu, amin mindig sorba csücsülnek a galambok, arra várva, hogy éppen kire pottyantsanak...gonosz madarak, mit lehet tenni!
A kis járdán lassan sétáltunk, a kezeink összekulcsolva bevoltak dugva Patrick kabátzsebébe, mert fázni kezdett a kezem. Megálltunk a fagyisstand előtt, és egy utolsó fagylaltot vettünk magunknak: én cseresznyés-málnásat, ő csokis-epresset. A közelünkben volt egy kis pad is, arra leültünk, és egész este fél 7-g így ültünk, összebújva, átkarolva a padon, miközbe néztük a napnyugtát, és megszakítás nélkül csak meséltünk és meséltünk bármiről, ami az eszünkbe jutott. Ezért szerettem vele lenni, mert egyszerűen nem volt olyan, amit vele nem tudtam volna megbeszélni, nagyon megbízható és őszinte srác, és nekem tökéletesen megfelel így. Amikor a legutolsó járat is majdnem elindult vissza a középsuli felé, visszakisért a buszmegállóhoz, és hosszasan megölelt. Éreztem, hogy nem akar elengedni, de mégis muszáj...
-Majd írok, rendben?
-Várni fogom.
-Szeretlek - búcsúztam el tőle egy utolsó csókkal, és felsiettem a buszsofőrhöz jegyet kérni, és már majdnem le is ültem, amikor utánam kiáltott Patrick:
-Én is szeretlek Levy!
Annyira elérzékenyültem...nem vagyok az a sírós fajta, de most mégis nedves könnycseppek égették a szemem sarkát.
Nekem van a legjobb pasim a világon...boldogabb nem is lehetnék - gondoltam magamban, majd újra bekapcsoltam a zenét, ami most a Fall Out Boy - Phoenix számát dobta be, de lusta voltam még átkapcsolni is, ezért csak bambán végighallgattam a számot, majd a következőt is, míg mire az én leszállómhoz nem értünk. Lefutottam a busz lépcsőiről, és egészen hazáig futottam, mert eléggé sötét volt már és nem akartam, hogy valaki vagy valami elkapjon és netán magával rántson...befutottam az ajtón, majd szó szerint berúgtam a szobám ajtaját, és kicsit sem érdekelve a rumlit ledobáltam mindent, felvettem a csillámpónis hálóingemet, és mosdatlanul, kissé izzadtan aludtam el aznap este.

~Jézusom, kérlek ne haragudjatok, hogy ennyire sokat kellett várni erre az új részre, nagyon-nagyon röstellem magam miatta, de egyszerűen nem volt se kedvem hozzá, se energiám, mivel a félév eléggé lehúzott...meg mostanában sok minden összefutott a fejem felett, de ezért kérlek ne haragudjatok, amiért majd' 2 hetes kihagyást produkáltam, nem szép tőlem, tudom *brühühü*, de mivel most már lazábbak az órák, pótollak benneteket! Lenne egy kérdésem hozzátok, Olvasóim! Legyen egy külön fejezet a mostani randikról a 3 fiú szemszögéből is, vagy csak folytatódjon a történet? Válaszaitokat előre is köszönöm! Vote-olni és kommentelni most is ér! És, nem utolsó sorban, már majdnem 2300 megtekintés van a könyvön, nekem ez hatalmas szám már most! További jó olvasást kívánok minden Wattpad lakónak! :)~