6:30, és már csörög az ébresztőórám. Ébren vagyok már hajnal óta, mert nagyon izgulok, hogy mi fog történni velem, ezért képtelen voltam nyugodtan végigaludni az éjszakát. Mivel nem bírtam (és nem is akartam) visszaaludni, kicsit kutakodtam a neten, hogy valójában milyen is ez a bentlakásos iskola, ahova ma reggel indulok. Kikerestem az iskola honlapját, és nem ragadtatott el a látvány: a sulitól nem messze van egy hatalmas erdő, ami eléggé ijesztő...a suli szerkezete elég régi, omladoznak a falak, az oszlopok már nem a legbiztonságosabbak, az osztálytermek pedig elég rossz állapotban vannak...fogalmam sincs, hogy miért pont ide iratott be, de egy mondat eléggé felkeltette a figyelmemet, miközben kutakodtam: "Csak különlegesek számára, ember ide be nem teszi a lábát"
Hogy érti azt, hogy különleges? Hisz én nem vagyok semmiben az, és én emberi lénynek érzem magam...akkor hogy kerülhetnék oda?!
Ekkor belépett apám, rámparancsolt, hogy öltözzek fel, mert 1 órán belül indulunk, hogy mihamarabb oda érhessünk a célunkhoz.
***
Nevetséges, szinte művészi könnyek szöktek anyám szemébe, amitől elkapott a nevetés. Mi ez a dráma? Hisz soha semmiért nem sírt miattam, most meg játsza az érzelmes anyát? Legszívesebben ironikusan válaszoltam volna neki valamit, ahelyett csak ránéztem, és szó nélkül beültem az anyósülésre, miközbe George berakta az utazótáskáim. Egy utolsó búcsút vettem a háztól, majd megindultunk a csöndes és unalmas 6 órás útnak, amihez egy csöppet sem fűlt a fogam.
YOU ARE READING
Barátság 50 árnyalata
FantasyEvelinne Grace Moore nem átlagos lány...ő egy különleges, még a különlegesek közt is ritka. Amerika északi részén van egy szervezet, aminek célja, hogy megtisztítsák a Földet, hogy egyszerű, képességek nélküli emberek éljenek csak...vajon sikerül Ev...
