Barátság 50 árnyalata

19. fejezet

-Fhűű! Micsoda festmények! - ámuldoztam az álarcos mellett, majd egy lift felé vezényelt, megnyomta a gombot és kinyitódott előttünk, majd kijött egy korombeli fiú, patakzó könnyekkel és megkínzott arccal, amin ütések nyoma látszódott. A ruhája néhol szakadt volt, és a látható felületén is vágasok és lila foltok éktelenkedtek. Némán a szemével mondta nekem, hogy "menekülj!", de megrántotta a kezem a férfi, és erőteljesen benyomott a felvonóba.
-Mi...mi történt azzal a fiúval? - merészeltem megkérdezni tőle.
-Pontosan nem tudom, de valószínűleg megy a kamrába.
-Mit ért a 'kamra' szó alatt?
-Hát abban a helyiségben vannak elektromossan gerjesztett plazma tárolók, amikbe a szótfogadatlan vagy szökni próbáló fiatalokat büntetik meg ott.
-És az mit tesz az emberrel?
-Mivel magas feszültségű elektromosságról van szó, ezért belülről járja át a testet, és roncsítva meg a belső szerveiket, valamint a plazma robbanékony, így kevés az esélye annak, hogy túléli, vagy ha igen, akkor maradandó sérüléseket szenved az illető...de megérkeztünk! - mondta, miután a lift megállt a 6. emeleten. Kiszálltunk, de az itteni beltér már korántsem volt olyan szép és modern, mint a földszinti, itt már csak szürke falak voltak, egy kopott szőnyeg volt a padlóra terítve és egyforma, fehér ajtók sorakoztak egymás mellett, majd volt egy fekete, ami kitűnt a többi közül: odáig mentünk, majd benyitottunk a nehéz ajtón. Aki ott várt...hát azt hittem csak rosszul látok.

*** Cara szemszöge ***

Egész éjjel a térkép felett gubbasztottam, már vagy 3 kávét leeresztettem a torkomon, hogy lankadatlanul tudjak gondolkodni, és ne nyomjom el az álom. A lelkem legbelül remegett, mert egy hatodik érzék azt súgta nekem, hogy nincs minden rendben...hiába próbáltam telefonon elérni, Messengeren is hívtam és írtam is Evelinnek, de egyikre se válaszolt. Levy a saját szobájában is keresgélt, de a szemembe mondta, hogy mivel nem ismeri annyira, és nem tartja a barátai közt, ezért a munka nehezét rám hagyja, és az utcán lévő kutakodást is, mivel holnapra feladott a Marshall matektanár egy komoly témazárót, amire készülni kell, hisz a matek (be kell vallani) nekem is gondot tud okozni, ezért nem hibáztattam, magamtól álltam szembe a kihívásnak. Már megvoltak a saját számításaim szerint a lehetséges helyek, ahol tartózkodhat, vagy annak a környékén lehet Evelinne:
1) a sulihoz közeli erdő
2) közelünkben lévő kisváros
3) mozi
4) sikátor
5) szórakozóhely(ek)
Ennek az 5 helynek a valószínűségére szavazva felkeltem, felvettem egy vastag, bélelt cicanadrágot, egy kötött kardigánt, hozzá térd alá érő fekete bőrcsizmát és hozzá egy hosszított kabátot, aminek hatalmas zsebébe a következőket tettem: zseblámpa, térkép, jegyzet, rágó, telefon, toll és a szerencse kabalám, mert reméltem, hogyha velem van, akkor sikerül megtalálnom a barátnőmet. Halkan lopakodva lesiettem a lépcsőn, és a hátsó játékteremből sikerült megszöknöm, aminek az ajtaját soha nem szokták bezárni, mert mások is ezen szoktak kijárni éjszakánként. Amint a zseblámpám fényét követve haladtam a folyosón, belebotlottam...Nathbe, aki a folyosó végében szívta a cigarettáját.
-Nahát Cara, hova, hova?
-Jajj Nathan most nem érek rá...keresek valakit.
-Nocsak, ki lenne az? - kíváncsiskodott a rosszfiú.
-Evelinne, tudod aki mögötted ült, amikor elraboltál minket! - sipítottam.
-Persze, mondhatod annak is, bár én egy szívességnek mondanám azt a fuvart.
-Lényegtelen! Most hagyj, megyek az erdőbe megfigyelni, hátha ott van.
-Jajj már ne butáskodj! Mivel a fele leégett, teljesen biztos vagyok benne, hogyha ott kóborolt volna, akkor még aznap hazajött volna.
-Hát...talán igazad van.
-Na látod - mosolyodott el csibészesen - még milyen helyen keresnéd?
-A közeli városba, Netwillbe.
-És gondolom nincs ki elvigyen.
-Őszintén megmondva nem nagyon...
-Hát csajszim ez a te szerencse napod! Én elviszlek.
-Komolyan? Jajj köszönöm! - vidultam fel, nem foglalkozva azzal, amit reméltem, hogy rosszul hallottam.
-Gyere, ugorj fel! - fejére húzta a fejvédőt, felvett egy bőrkesztyűt, aminek az ujjai vége le voltak vágva, betette a kulcsot a gyújtóba, én erősen belékapaszkodtam, amikor felbőgette a motort, én meg egy lágy pofonnal jelezve, hogy ne hangoskodjon nekivágtunk az útnak. Nath nem a figyelmes és óvatos vezetésről volt híres, ezért merészen lavírozott minden autó között, miközben olyan 90 km/h sebességgel haladhatott, de nem tudtam megnézni, mert a szél eléggé csípte a szemem, ezért a hátába temettem az arcom, hogy ne érezzem a süvítést. Egy negyed óra múltán meg is érkeztünk a kisvárosba, majd onnan irányítottam először a mozi felé, majd a sikátor felé, végül ahhoz a klub felé, ahová minket is elvitt, de mind hiábavaló volt, még annak ellenére is, hogy Nathan is segített körbenézni, de ma valahogy olyan kihaltnak hatott Netwill, sehol egy árva lélek, még a bárokban sem, pedig az nagy szó! De azért be kell vallani ma különösen hűvös volt az időjárás, lehet mindenki a saját otthonában süpped el a kanapén és nézi a bugyuta sorozatokat vagy filmeket, miközben degeszre tömi magát popcornnal és mindenféle egészségtelen étellel...bár belegondolva én is szívesen elüldögéltem volna a meleg nappaliban, de egyszerűen nem tudok nyugodni azért, mert rejtélyesen egyik napról a másikra eltűnt a szobatársnőm...és ráadásul az egész környék átkutatása is teljesen feleslegesnek bizonyult...hát én eléggé zokon vettem, ezért lerogytam a hideg, fagyos betonlépcsőre, és elkeseredettségemben kicsordultak a könnyeim is, de egy-két másodpercre rá magamon éreztem a fiú meleg tenyerét, ahogy magához ölel és végigsimít az arcomon, letörölve az ujjaival az árulkodó cseppeket.
-Hey...semmi baj, ez nem a te hibád...de biztos majd hazakerül!
-De igenis az én hibám, mert nem figyeltem arra, hogy mi történt...én...én sajnálom Eve! - sírtam fel az ég felé, megindítva a gátat, mert csak úgy patakzottak a könnyeim, amitől kissé megijedt szegény Nath, ezért zavarában csak ráhajtotta a fejem a vállára, és hagyta, hogy a bőrkabátjára csurogjanak a könnycseppjeim, amiért igazán hálás voltam, csak ez idő alatt már kezdtem fázni, ezért felálltam a földről, leporoltam a koszt a hátsómról, szippantottam a nyugtató hűsítő levegőből, majd magamra erőltettem, hogy ne bőgjek, mert hisz a sírás nem old meg semmit. -Kérlek...menjünk haza...
-Rendben.
Most sokkal lassabban mentünk a motoron, aminek kifejezetten örültem, majd miután bekanyarodtunk a kolesz parkolójába, leszálltunk, majd megköszöntem neki a segítséget, majd meg akartam fordulni az ajtó felé, amikor megfogta a kezem Nath és visszahúzott egy bújós ölelésre. Átkaroltam a hátát, ő meg a nyakam, és szorosan fogva a másikat álltunk ott pár percig, amikor már szólni akartam volna neki, hogy eresszen el, mert fázok, amikor hirtelen...az ajkait megéreztem a magamén. Abban a pillanatban azt sem tudtam, hogy mit csináljak, ezért megdermedt szájjal csak bámultam, majd miután hajthatatlanul követelte, hogy csókoljam vissza, behunytam a szemem, és visszacsókoltam lágyan, óvatosan, de ő utat tört és nyelvével simogatta az enyémet, amitől elszállt minden erőm és elolvadtam az erős karjaiban. Én is felszabadultam, ezért vagy öt percig tartott a nyálcsere, majd miután hevesen kapkodtunk levegőért, kipirult arccal és gyorsan verő szívvel néztünk egymásra, amitől mindketten teljesen zavarba jöttünk, de valamiért egyből úgy éreztem, hogy már nem is fázok.
-Ez...ez mi volt?
-Hát...öhm...csak...csak úgy jött... - vörösödött el az arca.
-Értem...ha megbocsájtasz, most megyek aludni...jó éjt - búcsúztam el tőle, mert féltem, hogy nagyon feltűnő lesz a hatalmas mosoly a számon, miközben úgy zakatol a szívem, hogy majd' kiesik...
Már nem hallottam mit válaszolt Nathan, mivel gyorsan felfutottam a szobámban, és aznap úgy aludtam el, ahogy voltam, még a cipőmet sem vetettem le, és egy nagy vigyor kíséretében tértem nyugovóra.

~Köszönöm szépen az +1700 megtekintést, nagyon örülök neki! És elnézést, hogy ennyit kellett várni erre a részre, de bevallom közben egy másik részt írtam, ami igazán felhevíti majd a hangulatot...de nem is mondok többet! Vote-oljatok, kommenteljetek, kíváncsi vagyok a véleményetekre kedves Olvasóim, és további szép estét!~