Love Me Or Not?

1.rész

Egyik nap a suliban felelés volt, Daehyun került sorra. Figyeltem hogy húzza ki magát abból a kínos helyzetből, hogy nem tanult órán meg nem figyelt,aggódtam, ha megint egyest kap akkor bukásra áll, nem lenne jó ha pont most bukna meg, tanulnia kéne. Barátnőm ChanMi folyamatosan beszélt hozzám, őszintén nem figyeltem rá, Daehyun sokkal jobban lefoglalt, az ő szavaira is csak akkor lettem figyelmes mikor azt mondta Daehyun, ChanMi felé kaptam a fejem.
-Hmmm?
Néztem rá kérdően.
-Szerelmes vagy Daehyunba?
-Dehogy, csak vicces, hogy nem tanul. Évet fog ismételni.
Gondoltam gyorsan letudom egy nevetségesnek tartommal, de ChanMi ezt nem engedte.
-Szerinted helyes?
-Ki?
Tettem, hogy fogalmam sincs kiről vagy miről beszélsz.
-Daehyun, róla beszéltünk.
-Nem, a szemei frusztráló érzést okoznak.
Kötöttem bele a Daehyunon lévő legszebb dologba, szemeibe,gyönyörű szemei voltak, az egész ember olyan tökéletes.
-Szerintem az orra csúnya.
ChanMinak se volt igaza, az orra is nagyon szép volt.
-Elfogadható.
Vetettem oda. Daehyun a számonkérésből valahogy kihozott egy kettest, gratula neki. Az utolsó szünetben egy lány aki valamiért nagyon utálta Daehyunt, hiába bunkó ezt én nem tudom megérteni, de személyes érzések,szóval ez a lány odament Daehyunhoz, azt hiszem összes bátorságát összeszedte a következő mondatokhoz :
-Mit képzelsz ki vagy te, Napóleon? Ilyen nagyszerűnek hiszed magad? Néz körbe, egy darab barátod sincs! Ha már a nézésről beszélünk - a beszélünk nem volt igaz, Daehyun az egészet végig röhögte, csak a csaj beszélt. Én kikerekedett szemmel néztem az egészet. - vegyél egy tükröt és nézz bele, mert helyes se vagy, szóval mit gondolsz ki vagy te, hogy csak úgy visszautasís mindenkit? Az egész osztályom sír miattad! Az egész Han folyó meglenne a könnyeikből, szemétláda! - kezdett nagyon idegessé tenni, továbbra is ledöbbenten néztem az egészet, Daehyun továbbra is csak aranyosan röhögött - Te! Felállsz és bocsánatot kérsz mindenkitől.
Daehyun felállt, a lány szeme csillogó lett a reménytől, de ez a tökéletes srác rögtön elrontotta, nem zavart, nem kedveltem ezt a lányt, bár nem tudtam ki, de ezek után nem bírtam. A szemeim majd kiestek a helyéről.
-Mindjárt kiesnek.
Nyomta a tenyerét a képembe HimChan.
-Mi?
Néztem fel a mellettem álló fiúra. Himchan nem volt rosszfiú,de jófiú sem.
-A szemed, vagyis szemeid.
Csak bólintottam, majd összepakoltam és elindultam haza. Kivételesen senki nem volt itthon, bátyám osztálykiránduláson, szüleim munkába. Most tanulhattam volna nyugiba, de én nem ezt választottam, megfogtam egy zacskó snacket és kiültem a kertbe. Néztem a játszadozó gyerekeket. Semmi érdekes nem történt, egy ideig. Egyszer csak Daehyunt láttam meg, szívem gyorsabban kezdett verni. Egy kisfiú nagyon örült Daehyunnak, a nyakába ugrott, megpuszilgatta meg minden ilyesmi, úgy néztem a történéseket, mint egy filmet. Daehyun is örült a kis srácnak, nem tudom honnan ismerték egymást, sose láttam még ilyennek. Lassan ettem, szemeim a két srácon, vagyis inkább egy srácon és egy kis fiún volt, akkor megtörtént amit sosem hittem volna. Daehyun rám nézett, arcom elsápadt, szívem gyorsabban vert, mint valaha, az ételt elejtettem, de ő továbbra is mosolygott. A fiú elindul felém, szívem, gondoltam mosdóba szeretne menni és bevetti a helyes férfi nézését, de amikor okáért hozzám s megszólalt, teljesen más történt.
-Shin JiMin, ugye?
Aranyos mosolya olyan közel volt hozzám, gyönyörű szemei engem bámultak, nem hiszem el. Suttogva válaszoltam, alig hallhatóan.
-Ez a nevem..
-Osztály társak vagyunk.
A lehető legnagyobb lendülettel ült le mellém, szívem olyan hevesen vert, azt hittem helyben elájulok, még jó, hogy ültem, mélyeket lélegzetem, nagyokat nyeltem. Mire szóra nyitottam volna számat, megint Daehyun hangját hallottam.
-Ismersz, ugye?
Aranyosan közelebb hajolt hozzám ezt kérdezve. Istenem, mentsen meg! Hangoztattam magamban, erőt vettem magamon és normális hangerő megszólaltam.
-Egyes tanuló:Jung Daehyun.
Az egyes tanuló hallatára sem törlödött le Daehyun arcáról a mosoly szerencsére. Annyira aranyos volt.
-A tanulmányaim nem túl jók.
-Feltűnt.
Vetettem oda neki, mint akit nem érdekel, pedig sokkal jobban érdekelt, mint őt, azt hiszem.
-Te kitűnő vagy, ugye?
-Ja, a mosdó segít.
Egy pillanatig láthattam Daehyun zavarodott fejét, sose láttam még az évek során.Nem tartott sokáig gyorsan visszarázkodott megszokott mosolygásába, abba amibe bele estem,mint pénz a kútba.
-Segíthetnél nekem, korrepetálj!
Az, hogy Jung Daehyun ilyet kér tőlem azt jelentette, hogy közelében lehetnék, persze őt nem ez érdekelte, de engem igen. A szívem már fájt a gyors veréstől, csak vártam, hogy megnyugodjon mielőtt választ adok, bár nem teljesen sikerült.
-Oké..
Egyeztem bele. Daehyun a nyakamba ugrott, ölelgetni és puszilgatni kezdett. A szívem annyira fájt már, olyan sebességgel zakatolt, nem tudtam élvezni a pillanatot. Daehyun egy idő után elengedett.
-Add meg a számod.
Csak a kezébe nyomtam a telefonom. Beírta a számát az enyémbe, majd a telefonomról felhívta saját magát, így eltudta menteni a számom. Belenyult a zacskó snackembe, kivett egyet, majd irtó édesen a szájába rakta.
-Majd hívlak, cicaa!
Ezzel elsétált, mégis mi volt ez? Cicaa? Daehyun visszament a kisfiúhoz, besiettem a házba, tanulhattam volna máshol is, de én a mosdó választottam, bezártam az ajtaját, telefonommal felmentem az internetre és megkerestem JaeJoongtól az I Will Protect You-t. Megnyugtató szám volt, a szívem kezdett lecsilapodni, már nem vert olyan hevesen, akárhányszor becsuktam a szemem Daehyunt láttam, ahogy édes mosolygós arca alig egy centiméteres távolságban van tőlem. Elképesztő, hogy tudta a nevem!
- Shin JiMin, ugye?
Jelent meg előttem a kép, egyszer, majd megint és mégegszer és még egyszer....
Azt is tudta, hogy jó tanuló vagyok.
- Te kitűnő vagy, ugye?
Jelent meg előttem ez a kép is. Mostmár boldogan halnék meg, és ahogy azzal a gyönyörű kezével belenyúlt a zacskóba és kivett egy sós finomságot, szájába rakta, megrágta s lenyelte, torkán látni lehetett ahogyan lenyeli, annyira tökéletes volt, olyan jól nézett ki, és nem volt tapló hozzám, még ha csak a jegyei miatt, akkoris kedves volt hozzám. És ahhoz a kisfiúhoz is kedves volt,vajon ki lehet ő? Daehyun bája egyre jobban magába bolondított. Telefonomat figyeltem, ami hátrált a tanulásban, nyolc óra környékén a telefonom megcsördült, már a szobákban voltam, magamban énekelgettem az egyik FTISLAND számot. Telefonomért nyúltam, Daehyun hívott, Daehyun nem ezen a néven mentette el magát, az eszköz képernyőjén ez a név jelent meg: Cuki Cica Oppa Daehyun . Kicsit sem önimádó, szívem megint kiesett eredeti szívritmusából, az asztalomon lévő pohár vizet az arcomba borítottam, így sikerült lenyugodni valamennyire, és felvenni a telefont.
-Már azt hittem sose veszed fel cica.
Szólt bele Daehyun a telefonba, a hangja így is nagyon cuki volt.
-JiMin, nem cica, hanem JiMin.
-Értettem tanárnő!
-JiMin!
-Csak szórakozok, te cicaa!
Ráakartam szólni, de már folytatta mondandóját.
-Mostantól mindennap együtt írunk leckét, nálam.
-Nem tudom hol laksz.
Szívem megint nem bírt nyugton maradni.
-Majd velem jössz.