Love Me Or Not?

2 .évad, 1.rész

Daehyun számát kezdtem tárcsázni, miközben felálltam a kanapéról YoonGi mellől, hogy Daehyun is haljon majd engem és én is őt, elég gyorsan felvette.
-Szia cicaa!
-Te zsiráf, beszélnem kéne a szüleiddel..
-Miért? Hiába szólsz nekik továbbra is cicaa leszel és már amúgy is felnőttek vagyunk, mióta vagy ilyen gyerekes?
-Önimádó, egyből magadra gondolsz. - nevettem. - Az öcsédről lenne szó.
-Ja, hogy ShinWoo.
-Igen, ő.
-Miért kell beszélned a szüleimmel miatta?
-Mivel a tanárja vagyok és hiába aranyos meg jól tanul mindenből, angolból különösen gyenge, na meg sose írja meg a leckét, azt mondja azért, mert nem érti.
-Vele is azt kéne csinálnod, mint velem.
-Belé kéne szeretnem?
-Nem arra gondoltam, te! Csak engem szerethetsz!
-Csak téged szeretlek, de mire gondolsz?
-Korrepetálás.
-Miért nem korrepátálod te?
-Nincs időm, van egy cégem amit vezetnem kell.
-Az én életem se abból áll, hogy bemegyek a suliba megtanítom az anyagot azt kész, nekem is készülnöm kell, na meg ki kell javítanom a dolgozatokat.
-Tudom.
-Akkor?
-Korrepetáld.
-Nem hallottad amit az előbb mondtam?
-De! Viszont ha korepátálod akkor többet láthatjuk egymást.
-Oké.
Egyeztem bele.
-Uh, szeretsz! Szeretsz!
-A zsiráfom vagy, hogyne szeretnélek?
-Néha olyan rideg vagy, ezért kételkedem.
-Ne tedd!
-Nem fogom.
-Leteszem, fáradt vagyok.
Tényleg fáradt voltam, nem azért mondtam, hogy lerázzam Daehyunt, szerettem vele értelmetlen beszélgetéseket folytatni, na meg persze olyat is aminek van értelme.
-Pihenj, bár még úgyis írok mielőtt aludnál.
-Tudom, szia!
-Szia cica.
Letettem a telefont és elterültem az ágyamon, az ágyam mindig olyan puha, úgy tűnik soha nem fog tönkre menni.
Később, mint mindig jött egy üzenet Daehyuntól.
Daehyun:Szia, cicaa!
Én:Szia.
Daehyun: Pihentél már?
Én: Nem nagyon.
Daehyun: Hogy lehetsz folyton fáradt? Látni akarlak, nem láttalak már egy hete. :((
Én: Lefárasztanak. Ha ez alatt azt akartad érteni, hogy hiányzom, akkor te is nekem.
Daehyun: Látni akarlaaak!
Én: Most nem lehet, eléggé levert vagyok.
Daehyun: De én most akarom!
Én: Még mindig olyan vagy, mint egy kisgyerek.
Daehyun: Meg akarlak csókolni.
Én: Wc-n vagy?
Daehyun: Nem, miért?
Én: A wc-n kell akarni.
Daehyun: Tök mindegy, hogy hol kell akarni, de akkor a kedvedért beállok a WC-be és ott akarlak.
Én: Szerintem felállni se tudnék, nem hogy elvonszolni magam valahova.
Daehyun: Oda megyek hozzátok.
Én: Miért?
Daehyun: Mivel látni akarlak, vagy szeretnélek, ahogy neked tetszik cicaa.
Én: Zsiráf vagy.
Daehyun: Egy cicaa zsiráfja.
Én: Tudom, de akkor gyere mielőtt bealszom.
Daehyun: Repülök.
Én: A zsiráfok nem tudnak repülni.
Daehyun: De én különleges vagyok.
Én: Az vagy.
Pár perc múlva megszólalt a csengő, tényleg tud repülni?
Nem keltem fel kinyitni az ajtót, de szerencsére valaki kinyitotta, mikor nyílt a szobám ajtaja feltápászkodtam török ülésbe és testemet a falnak döntöttem.
-Ah, még nem alszol!
Ült le mellém.
-Te... Tényleg tudsz repülni?
-Nem. - nevetett fel. - Csak a környéken járkáltam.
-Neked van erőd járkálni? Adj nekem is!
Néztem rá kérlelő szemekkel, mire ő újból felnevetett, majd szájon csókolt.
-Energia.
Mosolygott rám, mire én is elmosolyodtam.
-Nem jó ha folyton fáradt vagy, könnyen beteg lehetsz miatta.
-Rendben vagyok.
-Csukott szemmel beszélsz.
-Mivel fáradt vagyok és szárazak a szemeim.
-Miért nem veszel olyan szemcseppet?
-Inkább időt kéne vennem, mint szemcseppet.
-De azt nem lehet megvenni, ami nem kézzel fogható az nem megvehető.
-Szóval egy embert meglehet venni?
-Vannak olyan helyek ahol igen.
-Borzasztó mik vannak.
-Tudom.
Csak csöndben ültünk egymás mellett, Fejemet Daehyun vállán pihentettem, ami, mint mindig csontos volt, de én akkoris szerettem így ülni vele,bár talán egyikünknek sem volt kényelmes.
-Mikor korrepetálnád ShinWoot?
-Mikor szeretnéd?
Szuszogtam mivel már félig aludtam, nem hallottam a választ, próbáltam ébren maradni, de nem sikerült, próbáltam nyitva tartani a szemem, de nem jött össze. Elaludtam miközben Daehyun beszélt hozzám, biztos, hogy aranyosan elmosolyodott ahogy szokása, majd megsimította arcom, betakart és elment, mindig ezt csinálja ilyenkor, mivel ez már nem az első ilyen jellegű eset.
Reggel az ébresztőmre ébredtem ami még mindig JaeJoong volt. JaeJoong iránt érzett rajongásom sose fog megváltozni.
Gyorsan összekaptam magam és elindultam az iskolába, útközben felhívtam Daehyunt, hogy tudjam melyik nap és hánykor kell átmennem hozzájuk.
-Szia cicaa!
-Te sose vagy fáradt?
-Hozzád képest igen.
-Mikor menjek hozzátok?
-Ma négy óra?
-Aish.. Legyen.
-Várni foglak, akkor már én is otthon vagyok.
-Ühm, oké, de most leteszem.
-Szia.
-Szia.
Letettem a telefont.

Irtózatosan fárasztó dolog tanárnak lenni, szeretem a gyerekeket, de néhány már annyira, de annyira aggasztó, de szerencsére mindig vannak aranyosak.
Na meg ugye a legrosszabb kategória, amikor a gyerek folyamatosan zavarja az órát, de közben tökre okos és mindent tud, a dolgozatokat is jól írja meg, de hátráltatja a többieket. Jung ShinWoo pedig az a fajta aki csak néz ki a fejéből, nem ír, de szerintem még csak nem is figyel. Más órákon eléggé aktív, de az én óráimon, mintha kicserélnék egy másik Jung ShinWoora. Szerintem nem is nagyon próbálkozik az angollal kapcsolatosan.
Már sokszor gondoltam rá, hogy befejezem ezt az egész tanárosdít, de az nap nagyon kiakasztottak és már komolyan is gondoltam. Úgy bemenni egy osztályba, hogy egy vödör lila festék rád ömlik, borzasztó. Ordibálni szerettem volna, sírni szerettem volna, de nem tettem,megtartottam az órát, mintha az előbb elmesélt meg se történt volna.

Otthon nagy nehezen lemostam magamról a lila festéket,bár így is maradt nyoma, a ruháimat ki kellett dobnom, menthetetlen állapota került a fehér fölsőm és egyszerű kék farmer nadrágom, arcomról acetonnal próbáltam leszedni, úgy ahogy sikerült, néha szemembe is belement, pár pillanatig úgy éreztem most vállok vakká, csukva tartottam a szemem és egy idő után már jobb is volt. Úgy tízszer mostam meg a hajam mire azt mondhattam, hogy normálisan néz ki.
Délután négyra átmentem Daehyunékhoz,bár már nem sok kedvem volt, de átmentem. Daehyun nyitott ajtót.
-Szia.
Mosolygott rám.
-Szia.
Nem mosolyogtam vissza rá.
-Mi a baj?
-Bemehetek?
Dühnyögtem.
-De morci ma valaki.
Állt félre az ajtóból mutatva, hogy nyugodtan menjek be,így is tettem.
-ShinWoo?
Kérdeztem.
-Szobájában.
Sokszor voltam már Daehyunéknál, bár szüleit szinte sosem láttam, de ShinWoo szobáját tudtam,hogy hol van, ezért rögtön be is mentem oda, Daehyun követett.
-JiMin tanárnő!-pattant fel ShinWoo.-Hallottuk mi történt.. jól van?
-Mi történt?
Kérdezte Daehyun, közben magával szembe fordított.
-Majd elmondom.
Motyogtam és vissza fordultam ShinWoohoz.
-Tényleg korrepátálni fog engem?
-Igen.
A korrepetálás végén egyszerűen csak haza szerettem volna menni, de Daehyun nem engedte.
-Hé, mi történt?
-Feladom.Fel adom a tanár dolgot.
-De, hé! Mi van már megint?
-Képzeld, hogy belépsz a terembe és a nyakadba borítanak egy vödör festéket.
-Mi?!Kik tették ezt?
-Ezt most kérdezed vagy a reakciód lenne ez?
Egy kicsit kuncogtam mire Daehyun magához ölelt.
-Kérdezem.
-Az mindegy, de feladom.
-Öt évig nem láttuk egymást miatta, és azt is kijelenthetjük, hogy nem is beszéltünk, de te most ezt csak így feladod..?
-Sajnálom, de igen.. bár még nem tudom, hogy mihez kezdek.
-Van egy ötletem.
Enegedett el, és mosolygott rám.
-Mi lenne az?
-Lehetnél az egyik segítőm,végülis tök okos vagy, én vagyok a főnök apa után szóval egész nap velem lehetnél.
-Huh?
-Nem tetszik az ötlet?
-Az,hogy csicskáztass? Nem igazán.
-Nem úgy értettem.
-Oké...
Motyogtam.
-Akkor benne vagy?
-Legyen.
-Csúcsszuper,most pedig haza kísérlek.
Daehyun így is tett, otthon megírtam a felmondó levelet.
Másnap ezt be is vittem az iskolába s letettem az igazgató asztalára, később oda is jött hozzám, hogy ő ezt nem fogja elfogadni, nekem itt kell maradnom, mondtam neki, hogy fogadja el, mindenképpen el kell mennem, nem akart bele egyezni, azt mondta még beszélünk.
Délután beszélni szerettem volna Daehyunnal,így át is mentem hozzájuk.
JaeJoong nyitott ajtót.
-Ah, JaeJoong...-motyogtam.-Daehyun?
-Alszik a szobájában.
-Be enegedsz ?
-Persze,gyere.
Bementem.
-Megvárom a szobájába míg felkel.
-Mi van veled? Eléggé levertnek látszol.
-Fel megyek.
Indultam el mire JaeJoong megfogta a karom.
-Mi történt?
-Kérlek engedj el!
-JiMin tanárnő, miért nem tanított ma?
Csatlakozott hozzánk ShinWoo is.
-Mit szólnátok hozzá ha békén hagynátok és felengednétek a ti Daehyunotokhoz?
-Daehyun a tiéd.
Mondta JaeJoong.
-Akkor az ÉN Daehyunomhoz.
-Nem tudom mi lelt téged.
Engedte el karom mire én felsiettem.
Daehyun az ágyán aludt, leültem az ágy szélére és sóhajtottam egyet,felébredt.
-Choi JiMin...
-Felébredtél?
-Sóhajtottál?
Ült fel az ágyon, amint felült én megöleltem.
-Oh,hé!Mi a baj?
-Nem akarják elfogadni a felmondásom.
-Egyszerűen csak kezdj el dolgozni máshol, majd elfogadják.
-Azt mondod?
Néztem rá.
-Azt.
Visszaraktam a fejem a melkasára és hallgattam szívverését.