Love Me Or Not?

6.rész

Daehyun pulóverét összehajtogattam, majd az ágyamra tettem, mosolyogva néztem azt miközben készülödtem. YongHwa megint az ajtó előtt várt.
-Elképesztő, hogy ilyen gyors vagy!
Mosolyogtam rá, miközben elindultunk.
-Tudom.
YongHwa annyira tisztában volt a szuper képességeivel, ezen én mindig csak nevettem.
-Még mindig nevetsz azon, hogy szeretem magam?
-Megértelek.
-Huh?
-Megértem, hogy szereted magad.
-De te még se szeretsz.
Ez annyira kínos volt. Az, hogy nem vagyok belé szerelmes nem azt jelenti, hogy nem szeretem.
-Szeretlek, mint barátot.
-Nem értelek.
-Miért?
-Én is ezt kérdezem.
Nem értettem, hogy mit kérdez ő is.
-Huh?
-Miért nem fogadod el a szívem?
-Elfogadom, de nem viszonozhatom.
A levegő olyan feszült volt, az egész beszélgetés olyan rossz volt. Nem akartam YongHwanak rosszat, de nem játszhatom meg azt, hogy ő a szerelmem miközben nem így van. Én Daehyunt szeretem.

Biológián valami filmet néztünk, ezért másik terembe mentünk át. Leültem, nem vártam, hogy bárki is mellém üljön,de Daehyun mellém ült, elképesztő, hogy a szívverésem ilyenkor mennyire meg tud változni.

-Te érted?
Fordult felém Daehyun, nem néztem rá, hogy a szívem megnyugodjon.
-Igen.
-Magyarázd el,kérlek!
-Ha most elmondom akkor lenaradok és nem fogom tudni mi történik a filmben.
-Ez jogos, de délután mondd el!
-Elfogom felejteni.
-Na, de cicaa!
Olyan édes volt a hangja, imádom.
-Mondtam már, hogy ne hívj így.
-Tigris?
-Egy ember vagyok..
Motyogtam, azt hittem nem hallja.
-Bocsáss meg.
-Nem haragszom.
Daehyunnak sikerült elérnie, hogy ne tudjam miről van szó a filmben.

Délután Daehyunékhoz mentünk, megint. Még mindig nem értem hogy élhet ilyen borzasztó környéken?
A házba érve Daehyun gyorsan felrohant, azt mondta, hogy várjam meg lent,így is tettem. JaeJoong éppen a konyhában telefonált, nem akartam hallgatózni, de ez a egészet hallottam. Mikor letette a telefont rám mosolygott, igazából csak egy fellépésről beszélgettek.
-Hallottad az egészet?
-Igen, sajnálom.
-Gyere ide!
Odamentem hozzá.
-Igen?
-Ha hallottad akkor megkell, hogy öljelek.
JaeJoong az egyik konyhai késsel a kezében mosolygott rám, mire én csak félve néztem vissza rá. Daehyun kivette JaeJoong kezéből a kést és a pultra helyezte.
-Hyung, ne szórakozz ilyenekkel, még a végén tényleg megsérül!
Nem értettem mi történik.
-Huh?
-Nem hitted, hogy tényleg leszúrlak, ugye?
Nézett rám JaeJoong kérdően.
-Nem ismerlek annyira,mindenkinek vannak hülyeségei.
-Többet kéne együtt lennünk, hogy ismerj! És én is téged!
-Nem ér rá ilyenekre.
Válaszolt helyettem Daehyun.
-De hagyj öleljelek meg, csak azért, hogy tud nem vagyok rossz ember.
Anélkül, hogy bármit is reagálni tudtam volna JaeJoong közelebb lépett és magához ölelt, majd halkan a fülembe kezdte énekelni egyik számát. Szívem hevesen vert, hiába élveztem alig vártam, hogy elengedjen.
-Engedd el, tanulnunk kell!
Szólalt meg Daehyun, nem hittem, hogy ennyire fontos neki a tanulás.
-Érzem ahogyan ver a szíve.
Jelentette ki JaeJoong mosolyogva.
-Még jó, hogy érzed, különben valami nem lenne rendben.
-Gyorsabban, mint az átlagos.
Teljesen zavarban voltam.
-Persze, hogy gyorsabban ver, ha ennyire szorosan öleled, na engedd már el!
-Nem ölelem szorosan.
Ez igaz volt, eléggé lazán ölelt.
-Akkor a rajongód azért, ereszd már el azt a cicát, most nekem kell!
Úgy beszélt rólam, mint valami tárgyról, nem esett jól, de legalább nem lett annyira kínos a helyzet, ez megnyugtató volt.
JaeJoong lassan elengedett, nem reagáltam semmit.
-Menjünk tanulni.
Daehyunnal felmentünk a szobájába, leültünk oda ahová szoktunk. Elő vettük a táskánkból a felszerelést. Épp keztünk volna bele a matek leckébe , amikor Daehyun elterelte a témát.
-Magyarázd el.
-Mit?
-Több dolgot is.
-Mik azok?
-A filmet, és azt, hogy miért vert gyorsabban a szíved.
Körülbelül fél órán keresztül magyaráztam neki a filmet mire megérette, ekkor megint azt gondoltam, hogy buta.
-Most pedig a pulzusos dolgot.
-Hmm, ki a kedvenc énekesed?
-A kedvenc együttesem énekese.
-De ő ki?
-Takahiro Moriuchi.
-Na képzeld el, hogy ő ide jön koncertezni, gyorsabban verne a szíved, nem?
-Azt hiszem, hogy igen.
-Nekem JaeJoong a kedvencem szóval ezért vert hevesen a szívem.
Daehyunnal megtanultuk amit kellett, majd megint haza kísért, imádtam ahogy mellettem megy és beszél egy csomó mindenről.

Szüleim nem voltak otthon,a konyhába mentem. Kinyitottam a hűtőt, kivettem a tejszínhabot és a számba nyomtam. A tejszínhab evése már kiskoromban is megnyugtatott ahogy most is.
-Most mi van? Miért vagy nyugtalan?
Kérdezte a testvérem aki a szomszéd szobában nézte a televíziót. Leültem mellé a tejszínhabbal a kezemben.
-Hallgatlak, mondd, hogy most mi bajod. Rég nem láttalak így.
-Tudod ki az a Daehyun, ugye?
Kezdtem bele.
-Az az idióta akibe teljesen bele vagy zúgva?
Erőteljesen bólogattam.
-Mi van vele?
-Tudod ki az a Kim Jaejoong, ugye?
-Az ő zenéjét hallgatod, kár volt megmutatni neked.
Kim Jaejoongot igazából a bátyám ismertette meg velem, azért, hogy más srácra is mondjam, hogy helyes, ne csak Daehyunra.
-JaeJoong, ő igazából DaeJoong és Daehyun bátyja.
-Wow, Daebak!
-Ugye? Mindkettő olyan aranyos.
-Ne kapj itt nekem fangörcsöt! Mi a baj azzal, hogy testvérek?
-Semmi.
-Akkor nem értelek.
-Pontosan én se tudom mi bajom,de mi van veled, oh mi van a barátnőddel?
Kíváncsian néztem YoonGire.
-Szakítottunk, vagyis dobott engem.
A kezébe nyomtam a tejszínhabot.
-Neked erre több szükséged van.
-Kösz.
-Hol van YongHwa?
-Elment valahova.
-Hova?
-Azt nem mondta.
-Aish, és nem is kérdezted?
-Barátok vagyunk nem házasok, szóval nem.
-Attól még igazán megkérdezheted volna.

Felmentem a szobámba és felhívtam YongHwat aki rögtön felvette és suttogva szólt a telefonba.
-Igen?
-Hol vagy?
-Egy irodában.
-Miért?
-Keresek valakit.
-Akkor nem zavarlak, szia.
-Szia!
Letettem a telefont és elterültem ágyamon, így aludtam el.

Reggel YongHwa megint az ajtóban volt.
-Hol voltál tegnap?
-Amikor anyukám meghalt kért valamit.
-Mit?
-Hogy keresem meg a testvérem.
-Van testvéred?
-Igen,én se tudtam.
-És jutottál valamire?
-Még nem nagyon.
-Akkor fighting!

A suliban nem történt semmi különös, sőt napokon keresztül nem történt semmi, csak egyszerű tanulás és beszélgetés. Egészen egy nagyon érdekes napig. Minden teljesen átlagos volt, azon az egy beszélgetésen kívül amit Daehyunnal váltottam miközben hozzájuk mentünk.
-Jó idő van.
Jelentette ki Daehyun.
-Tényleg. - néztem fel az égre. - Szép kék az ég ma.
-Igen, az.
Csak mosolyogva sétáltam Daehyun mellett.
-JiMin.
-Igen?
-Szeretsz? Bár te azt hiszed, hogy nem rég óta tudok létezésedről, de közben már óvoda óta észrevettelek. Gyönyörű mosolyod azóta is magával ragadt.

(Daebak - Csodálatos, elképesztő, meglepő.
Takahiro Moriuchi - a One Ok Rock nevet viselő j-rock bandának az énekese.)