Love Me Or Not?

13.rész

A következő napok irtó fárasztóak voltak, bár új dolgokat már nem nagyon vettünk rengeteget ismételtünk régebbről,és nekem őszintén szólva még fárasztóbbak voltak, mivel Daehyun ezekből semmit se tudott. Többször aludtam el tanulás közben, mint ezelőtt bármikor. Mindennap a szombatot vártam, mert csak ezen az egy napon nem tanultam semmit. A szombatok mindig jók voltak, csak egy kivétel volt.
Egyik szombaton afféle "dupla randira" mentünk YongHwaval és MinAhval, igazából én nemet akartam mondani, egyáltalán nem bírom MinAht, de YongHwa addig kérlelt míg bele nem egyeztem, Daehyunnak meg teljesen mindegy volt, megvonta a vállát és annyit mondott "Oké,,. Igazából egész végig, csak összevissza sétálgattunk, semmi értelme nem volt. Sokkal jobb lett volna egyszerűen otthon ülni és nézni ki a fejemből, unalmas volt az egész, pedig MinAh kivételével jó társaságban voltam. És amikor már azt hittem nem utálthatom jobban MinAht, akkor kiderült, hogy igen. A nagy sétálásban MinAh elesett, ezzel semmi baj nincsen essen csak el, engem nem érdekel, viszont amivel már a probléma volt az az, hogy kikapta el mielőtt pofára esett volna, Daehyun. Kijelenthettem, hogy abban a pillanatban féltékeny voltam.
Miután felállította MinAht, Daehyun felém fordult.
-Jól vagy?
Kérdezte, ami eléggé meglepő, mivel nem én estem el, annyira béna azért nem vagyok.
-Nem én estem el, az MinAh volt, prosopagnosiad van?
Feleltem.
-Nincsen, de eléggé lesápadtál, azért kérdeztem..
-Rendben vagyok.
-Ez biztos?
-Igen.
Bólogattam.
Ez volt a nap idézőjelles fénypontja.
Vasárnaponként Daehyunnal tanultam, vagyis inkább ő tanult, én csak ledaráltam neki az anyagot, néha eszembe jutott valami, ezért eltértem az anyagtól.
-Daehyun..
-Igen?
Mosolygott rám fáradtan.
-Miért pont én tanítalak? Simán bérelhetnél egy tanárt vagy mi..
-De nekem te kellesz, így jobb.
-Miért?
-Mert szeretlek, és szeretek veled lenni.
Bár ennél a beszélgetésnél nagyon-nagyon fáradtak voltunk, mégis irtózatosan aranyos volt,bár volt pár nem ennyire aranyos beszélgetésünk is.
-Amúgy JaeJoong hol van mostanában? Vagy mit csinál? Sosincs itt amikor jövök, se amikor megyek.. És nem posztol a közösségi oldalaira sem. Jól van?
Kérdeztem.
-Aggódsz miatta?
-Igen.
-És azért nem aggódsz, hogy nem sikerülnek a vizsgáim ha ilyen hülye kérdésekkel megy az idő?
-Csak kérdeztem valamit, annyit kéne mondanod, hogy hogy van..
-Él, ennyi elég?
-Most miért vagy ilyen?
-Milyen? Mindig ilyen vagyok..
-Csak nem velem..
-Akkor most veled is ilyen leszek.
Persze ez után a kis veszekedés szerűség után rögtön kibékültünk.
Daehyunt továbbra is körül vette egy csomó nő, de ő ezt még kevésbé vette figyelembe, mint régebben,aminek őszintén örültem. YongHwa és MinAh azt hiszem jól megvoltak, mondjuk YongHwa folyton mondta, hogy MinAh fárasztó, mire én mindig csak annyit reagáltam, hogy "Ő Kwon MinAh, mégis mit vártál?,, Az ő reakciója számomra eléggé vicces volt, mivel azt mondta" Semmit,,.
A vizsgák megírása után mindenki arra várt, hogy kiderüljön hová vették fel, én is. Egyik nap anyukám vigyorogva szólongatott.
-Shin JiMin! Shin JiMin!
-Nem ez a nevem..
Motyogtam, miközben odamentem hozzá.
-Sajnálom, akkor.. Choi JiMin!
-Igen?
Ültem le YongHwa mellé.
-Emlékszel az iskolára amire kiskorod óta el szeretnél menni? Tudod ami Angliában van.
Meg is feledkeztem, hogy hat éves korom óta egy Londoni iskolába akartam járni főiskolára.
-Tessék?
Kérdeztem vissza..
-Még én is emlékszem rá.
Mondta YongHwa miközben fordult egyet a székkel.
-Mi van vele?
Kérdeztem.
-Felvettek oda! Angliában fogsz tanulni!!
-Mi???!
Bár egész életemben erre vágytam abban a pillanatban már nem, nem akartam elmenni. Koreában szerettem volna maradni.
-Nem örülsz?
Kérdezte az anyukám.
-De...
Motyogtam, bár nem teljesen volt így, de mégis csak teljesült egy álmom, de ha elmegyek itt hagyom Daehyunt, meg mindenki mást, amit nem szeretnék, de valahogy kötelességemnek éreztem elmenni oda.
-Tényleg nem úgy nézel ki, mint aki boldog...
Mondta YongHwa.
-Pedig így van.
Amikor már mindenki elment a konyhából felálltam és kivettem a hűtőszekrényből a tejszínhabot,igen is feldúlt voltam. A kanapén ülve nyomtam a tejszínhabot a számba. Egyszer csak valaki leült mellém, oda néztem, YoonGi volt az.
-Feldúlt vagy?
-Az..
Motyogtam.
-Azt hittem boldog vagy,mitől vagy kedvetlen?
-Attól amitől boldognak kéne lennem..
-Miért?
-Tökéletes itt nekem.
-Akkor miért mész el?
-A jövőm és a múltam miatt.
-Huh?
-Sokkal több esélyem van többet elérnem ha jobb iskolát végzek, és hat éves korom óta ez az álmom szóval azt hiszem ezt kell tennem. 
-Akkor?
-Te tényleg nem értesz..
-Nem nagyon...
-Ezt neked adom, hátha szükséged van rá..
Nyomtam a kezébe a tejszínhabot.
-Köszi...
Felmentem a szobámba és JaeJoong instagram oldalát bámultam hátha van valami, de még mindig semmi, majd elkezdtem JaeJoong szóló számait hallgatni és a plafont bámulni, több órán keresztül elvoltam így, majd beledugtam egy fülhallgatót a telefonomba, majd azt bele a fülembe és elmentem sétálni.
Jó volt a levegő, a nap is sütött, szép idő volt,ezért eléggé váratlanul ért amikor elkezdett esni az eső, először még csak pár csepp, de a végére már szakadt, azt hittem teljesen szét ázok amikor valaki egy esernyőt tartott a fejem fölé, rá néztem Daehyun volt az.
-Daehyun..
Húztam ki a fülhallgatót a fülemből.
-Miért sétálsz ha esik az eső? Megfázol..
-Amikor elindultam még nem esett.
-De most esik..
-Miért nem mentél haza?
-Épp oda tartottam, de te miért nem vagy otthon?
-Épp nálatok voltam, amikor YongHwa mondta, hogy nem vagy otthon,a bátyád vagyis nem a bátyád elnézést, YoonGi hozzátette, hogy feldúlt vagy és elmentél sétálni, ezért eljöttelek megkeresni.
-Nem kellett volna..
-Miért vagy feldúlt?
-El fogok menni..
-Mi? Mikor? Miért? Hová?
-Tanulni, Angliába.. Pontosabban Londonba..
Daehyun szorosan magához ölelt, így elejtette az esernyőt. A szakadó esőben  ölelkeztünk.

(Prosopagnosia - Felismerési zavar, más néven agnózia)