Love Me Or Not?

2 . rész

Másnap tanítás után Daehyunnal mentem a házakhoz, ahhoz képest, hogy milyen gazdagok és Daehyun egy csebol borzasztó környéken élnek, eléggé félelmetes, nem értem miért élnek itt, bár a házuk szép volt, sőt gyönyörű, de a környék borzasztó. Egyik ember verte a másikat, fogadni mernék, hogy mindenki késsel rohangál. Daehyun szobája egy teljes nagy kupleráj, nem tudom hogyan tud élni benne, szerintem még bűdös is lett volna ha az ablak nem lenne folyamatosan nyitva.
-Ülj le oda.
Mutogatott Daehyun az asztala mellett lévő puffra,mire én leültem. A puff színe vér piros, irtó kényelmes volt. Miután Daehyun levette a pulóverét leült az asztalnál lévő székhez és rám nézett. Valamit megragadott és a fejemre tette, majd mosolyogva rám nézett.
-Cicaa.
Levettem azt ami a fejemen volt, egy cicás hajpánt, Daehyunnak miért vannak ilyenei?
-Inkább tigris, a cicának még kisebb körmei vannak.
Mutogattam neki hosszú éles körmeimet.
-Ezt vegyem fenyegetésnek?
-Milyen fenyegetés?
-Ha nem viselkedek jól akkor megkarmolsz.
-Vedd így.
Belementem, hátha így tanulni fog.
-Akkor kezdhetjük?
Mosolyogtam rá. Mire ő egy határozott igennel válaszolt.
Daehyun nem volt agyalágyult, tökre okos volt, csak nem volt képes tanulni, igazából elég lett volna ha elolvasa a tananyagot és megtanulja rám semmi szükség nem volt, de neki ezt nem mondtam. Élveztem ahogy szívesem hevesen ver, hogy néha ő is rám nézett. Előttem nem tűnt olyan nagyképűnek, mintha nem hitte volna azt, hogy ő olyan király, mondjuk tényleg az. Talán gyáva volt a körmeim miatt, na jó, nem hinném, hogy ez így volt. Biztos voltam benne, hogy nem emlékszik rám óvodából és általános iskolából, ami valamennyire elkeserített, de még így is örültem, hogy vele lehetek, együtt tanulhatok vele, boldog voltam, igazán boldog. Még az nap mikor mentem haza eléggé féltem, épp az egyik csávó vert egy fiatal srácot, néztem őket, oda ragadt a tekintettem. Az az ember aki verte a másikat hozzám szólt.
-Mi az? Te is kérsz?
Ez se vonta el a tekintettem, az a dolog aminek sikerült végre hajtania ezt az az volt, hogy valaki hirtelen átkarolt, válaszolt az embernek, hogy: nem nem kér, majd azt mondta:menjünk, és elindult. Ez az ember Daehyun volt.
-Daehyun miért vagy itt?
Teljesen megvoltam lepve.
-Nem hagyhattam, hogy megverjelek.
Szívem majd kiugrott a helyéről, az egész testemben éreztem a pillangókat és a szívem heves verését.
-Köszönöm..
Nyögtem ki egy hosszas csönd után.
-Most már elmehetsz, még egyszer köszi.
-Hazáig kisérlek.
Mutogatott előre, egyszerűen olyan aranyos volt, leírhatatlan az érzés ami bennem volt. Daehyun hazáig kísért majd ő is haza ment. Bementem a házba és a lehető legboldogabban ledöltem a kanapéra, szüleim rosszaló tekintette rám ragadt.
-Hol voltál?
Kérdezte ideges anyukám, mire apukám megismételte.
-Egy idiótát korrepetálok.
Vigyorogtam rájuk, nem tudják elvenni jó kedvemet.
-Tudod meddig vártunk rád? Szólnod kellett volna.
-Sajnálom.
Szüleim szerencsére gyorsan elengedtek, mikor a lépcsőn jöttem le YongHwa rohant lefelé velem szembe. YongHwa egy gyermekkori barátom, együtt jártunk óvodába és általánosba is,szóval Daehyunak őt is ismernie kéne. És ő volt az egyetlen aki tudott arról, hogy kedvelem Daehyunt. Érdekes, hogy ilyen dolgaimat egy fiúval osztottam meg. YongHwa nagyon jó barát volt, külföldre költözött anyukájával miután édesapja elhunyt. Az, hogy újra látom izgalmat keltett bennem.
-YongHwa?
-Ah, te lökött tojás.
Szorosan magához ölelt, kis korunk óta lökött tojásnak hívtuk egymást, arra, hogy miért már nem emlékszem.
-Hogy hogy itt vagy?
-Nálatok fogok lakni.
-Miért?
Egy kicsit úgy hangozhatott, mintha zavarna, de egyáltalán nem zavart, örültem neki.
-Baj?
-Dehogyis.
-Anyukám is elhunyt.
Szegény YongHwa, az élete tényleg átkozott,nem mondtam semmit, csak én is megöleltem, miután elengedtük egymást a szobámba elmeséltük egymásnak az elmúlt pár évet, a végén egy kínosabb részhez értünk.
-Mi van Jung Daehyunnal?
-Ő az idióta akit tanítok.
-Megbukott vagy mi? Amúgy nem erre gondoltam.
Tudtam, hogy mi érdekli, de én tereltem a témát.
-Nem, de ha nem segítek neki, akkor nagy esély van rá, hogy megfog.
-Akkor másképp kérdezem, szereted még?
-Ja, hogy az..
Egy kicsit elpirulhattam, utáltam erről beszélni, ezért nem mondtam el ChanMinak se.
-Szóval?
-Szeretem.
-Tudtam, hogy ez van.
-De, ha szabad.. Megkérdeznem, akkor izé.. Mi történt anyuddal..?
-Te bármit megkérdezhetsz. - mosolyogott rám - és választ is kapsz rá.
YongHwat néztem válaszra várva.
-Haza felé jött, nem figyelt, és az autós se bele hajtott meghalt.
YongHwa hangján hallatszott a szomorúság, szorosan megöleltem. Mikor már teljesen egyedül voltam a párnámat magamhoz öleltem és gondolkoztam.